Hiába tárta 1992-ben a nyilvánosság elé Molnár Károly, hogy 1956-ban Szepesi György, Ipper Pál, Kalmár György és Róbert László állítása szerint a forradalom alatt a rádió “operatív tisztje” volt, az ügyből semmi sem lett. Most, huszonhat (!) évvel a cikk után igazságot szolgáltathatunk Molnárnak: mind a négyen a hálózat emberei voltak. Szepesi “Galambosként”, Ipper Pál az ÁVH tisztjeként, Kalmár György titkos munkatársként, Róbert László titkos munkatársként, majd szt-tisztként szolgálta a rendszert. Utóbbi a rendszerváltás után a MÚOSZ elnöke lett, a társairól jelentő, a forradalom alatt megbocsáthatatlan rádióbeszédet tartó Szepesit még ma is úgy simogatják, mint az Aranycsapat 12. játékosát.

„Kik voltak operatív tisztek a Rádióban? Kalmár György visszautasítja a vádakat”

– ezzel a címmel jelent meg 1992-ben egy cikk a Népszavában. Az írásban felidézték Molnár Károly, az ’56-os Szabad Kossuth Rádió és később a Szabad Európa Rádió egykori munkatársának sajtótájékoztatóját, amelyet egy szőnyeg alá söpört ötvenhatos ügy kapcsán tartott. „ – Az aláírók jelentkezését várom – mondta Molnár Károly […] A száz aláíró, akiket említett, azok az egykori (vagy még mindig) rádiós, ma már esetleg tévés dolgozók, akik az 1956-os forradalom után aláírták azt a nyilatkozatot, amit az ENSZ-hez is eljuttattak, s melyben kifejtették: az ENSZ úgynevezett ötfős bizottságának állításával ellentétben a Rádió épületét ’56-ban szervezett fegyveres támadók ostromolták, tehát nem forradalmárok, hanem ellenforradalmárok.”

Molnár a cikk szerint azt várta (bár nyilván nem várta), hogy az egykori aláírók vállalják, esetleg tagadják meg egykori nyilatkozatukat. Szerette volna, hogy Gombár Csaba rádióelnök a megújult Rádió nevében vonja vissza vagy igazítsa helyre ezt a szégyenteljes szöveget. Természetesen hiába. Jellemző Gombár válasza (aki a médiaháború közepén ekkor sem vállalt fel semmiféle konfrontációt a régi gárdával, nem véletlenül akarta az őt kinevező MDF-kormány már leváltani), aki a Népszavának azt mondta: „a Rádió archívumában nincs ilyen dokumentum, s ő úgy véli, az valószínűleg a levéltárban található meg. Mint mondta, ő az üggyel különösebben nem kíván foglalkozni, az események tisztázása a történészek dolga.”

Ebben a reakcióban az akkor történteket ismerve semmi meglepő sincsen, de nem is emiatt figyeltem (kerestem rá) erre a cikkre.

„Végezetül elhangzott néhány név is az egykori aláírók közül – Sipos Tamásé, Ipper Pálé, Szepesi Györgyé, Róbert Lászlóé, Kalmár Györgyé – az utóbbi négy név mellé Molnár Károly a történeti hűség kedvéért hozzátette, hogy ők akkoriban a Rádióban beszervezett operatív tisztként működtek.”

Most utólag igazságot szolgáltathatunk Molnár Károlynak. A négy név mindegyike a Hálózathoz tartozott, nem is akármilyen beosztásban.

1. KALMÁR GYÖRGY TITKOS MUNKATÁRS

A négy említett rádiós közül Kalmár Györgyről ]]>mostanában írtam meg, hogy a futtatott hírszerző-újságírók egyike volt]]>, aki titkos munkatársként külföldi fiatalokat környékezett meg az állambiztonság számára.

Kalmár ezenfelül a szovjet KGB újságíró-fedőszervének budapesti iskoláján tanított, képzelhetjük, milyen szinten volt bekötve a diktatúrához.

II. SZEPESI „GALAMBOS” GYÖRGY

Szepesi György, az Aranycsapat állítólagos tizenkettedik játékosa „Galambos” fedőnéven jelentett a belső elhárításnak. Őt mint besúgót először Paul Lendvai leplezte le, hiszen mások mellett ő is jelentett az egykori „társadalmi kapcsolatról” (Lendvai ]]>ávéhás múltjáról cikkem itt]]>).

A most, február elején a születésnapját ünneplő Szepesi három munkadossziéja közül csak egy maradt meg, abban „Galambos” többek között arról értekezett, hogy – idézem – „szét lehetne zuzni” Puskás-Kocsis legendát. De jelentett Grosicsról, Bozsikról, Cziborról is, nem beszélve arról a javaslatáról, amelyben egy emigráns csoport szétrobbantásáról írt.

Takács Tibor kutatása és ]]>könyve szerint]]> Szepesit 1950-ben szervezték be. Igazi vonalas kommunista volt, 1956-ban arról vált hírhedtté, hogy október 24-én a sportolók nevében (!) tartott beszédet a rádióban, amelyben a rend helyreállítását követelte.

Abban megegyeznek a visszaemlékezések, hogy a sportolók egyáltalán nem akarták az olimpián látni, nekem egy emigráns kapus azt mondta, ki akarták dobni a repülőgépből…

Pályafutása a rendszerváltás előtt és után is töretlen maradt.

III. RÓBERT LÁSZLÓ TITKOS MUNKATÁRS, MAJD SZT-TISZT

Lépjünk tovább. A harmadik személy, Róbert László (Ilkei Csaba kutatása és az elérhető dokumentumok szerint) szintén hírszerző-tudósító volt, egészen pontosan az állambiztonság titkos munkatársa, majd 1968-ban az egyik legmagasabb kasztba került, szigorúan titkos tiszt lett a III/I-nél. Őt 2016-ban tüntette ki a MÚOSZ, az akkori elnök, Komlósi Gábor adta át a tiszteletbeli tagságról szóló emléklapot a „külpolitikai riporterek doyenjének”. A díjat itt is kipipálhatjuk. Saját könyvének fülszövege szerint csodálatos embert tisztelhetünk benne, Zsidónak születni című művéről ezt olvashatjuk: „A tiszta szívű, naiv ifjúkommunistából a Rajk-per után bútortróger, később a Rádió római, illetve párizsi tudósítója lesz. Egyik vietnami könyvéhez Graham Green [Graham Greene jobban hangzana – MG] ír előszót. A Tisztelendők című, eddig harmincöt epizódból álló és folytatódó sorozata – amelynek ideáját XXIII. János pápától kapja – bejárja Európa számos televízióját. […]

RÓBERT MÉG 1992-BEN KIKÉRTE MAGÁNAK A CIKKET

Az Arcanum.hu folyóirat-gyűjteményének hála kiderült, hogy Róbert 1992-ben válaszolt a leleplező cikkre, azaz akkor éppen kevéssé gyakorolta az egyik fontos keresztény erényt (megbocsájtás). Pökhendi, cinikus publicisztikáját az eredeti írás szerzője, a „fiatal” és „tudatlan” „O.D.” „nevében” írta meg. Önmagáról Róbert László így harmadik személyben írt magasztalást (a jelentésekben is így fogalmaztak magukról a jelentők), amelyben állítólagos ötvenhatos reformcselekedeteit, petőfi körös tetteit elemezte. S persze kitért a négy hálózati embert reflektorfénybe állító Molnár Károly lejáratására is:

„Vajon honnan tudhattam volna [mármint O. D.], hogy ez a Molnár Károly ugyanebben a Münchenben nyomott, Budapesten ronggyá olvasott Horizont című világlapban pl. már megrágalmazta a müncheni Joseph von Ferenczyt is, a magyar SOS-falvak mecénását és így tovább és így tovább.”

Róbert itt egyrészt belerúgott az emigráns lapba (amit nyilván nem lehetett itthon „ronggyá olvasni”), másrészt előhozta a rendszerváltás történetének egyikleghomályosabb figuráját, Joseph von Ferencyt, a „médiamenedzsert”, aki ekkoriban Antall Józsefék köreihez törleszkedett, amúgy meg a rezsimben a Katonapolitikai Osztály tisztje volt. Róbert azt is sérelmezte, hogy a Népszava újságírója őt nem kereste meg, csak Kalmárt. Aki „az ötvenes években a Magyar Rádió párttitkára [volt – MG] , aki R. L.-lel szemben is elég keményen lépegetett fel.” [Látjuk, hogy  ekkor már a másik egykori titkos munkatárs se volt szent].

Majd így folytatta: „De hát azért van a szerkesztőm, hogy megkérdezze tőlem: M. K. vajon mivel bizonyította azt, ami eltűri a nyomdafestéket? És mindent összevetve: ha kormánytagok, pártvezérek, vezérigazgatók, írók és újságírók naponta illetik egymást esetleges háromper- hármassággal, görénységgel, akkor vajon nem tenné-e jobban R. L. is, ha ilyen apróságok miatt nem kapná fel a vizet? Volt aláírás, nem volt, operatív volt, nem volt – ki figyel ma ilyesmire oda …

Természetes, hogy büszke a MÚOSZ-elnökségre, de pontosan tudjuk, ki kerülhetett ilyen pozícióba akkoriban. S bár a rendszerváltás után már a mocsok ellen “harcolt”, szintén Ilkei kutatásából (illetve Róbert kézzel írt leveléből – ÁBTL -) tudjuk, hogy néhány évvel korábban, a nyolcvanas években még elmaradt ruhaköltségét, és szt-tiszti nyugdíjának emelését kérte számon az állambiztonságon.

 Mező Gábor -]]> www.pestisracok.hu]]>