Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Íme a bizonyíték az ellenzék katasztrofális mélyrepülésére

Íme a bizonyíték az ellenzék katasztrofális mélyrepülésére

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Igazán "emelkedett hangú" eszmefuttatás Harangozótól.

Újabb bizonyítékot kaphattunk annak alátámasztására, hogy a valamikor réges-régen több mint 2 millió választópolgár támogatását bíró Magyar Szocialista Párt miért is jutott odáig, hogy a biztos szavazó pártválasztók körében ma már épp hogy csak eléri a 10 százalékot, ami a teljes népességre vetítve olyan 7-8 százaléknyi voksolót - mintegy 5-600 ezer embert - jelent.

Az MSZP egyik prominense, jelesül Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes az ]]>ATV hétfő esti ]]>műsorában mondta el az alábbi, nehezen értelmezhető és még nehezebben minősíthető szavakat: „Van az a fideszes szavazó, akinek ha Orbán Viktor bemegy a lakásába, az orra előtt kirámolja a hűtőt, és kiviszi a lakásból a tévét meg mindent, akkor is kezet csókol neki, és megköszöni, hogy egyáltalán a fényes tekintetét rá sütötte egy pillanatra.”

Ennyire nézik ma le szocialistáink azt a politikai közösséget, amely három egymást követő választáson adott kétharmados kormányzati felhatalmazást a magyar konzervatív vagy ha úgy tetszik jobboldali pártok szövetségének.

A beszélgetés eredeti témája egyébként Manfred Weber budapesti tárgyalása illetve a Fidesz esetleges kizárása az Európai Néppártból volt - már az is megérne egy misét, hogy balos politikusok miért osztják az észt egy másik pártcsalád belső vitájában - és Harangozó mellett ott ült egy másik nagyágyú, a gyurcsánypárti Gréczy Zsolt, no meg persze a moderátor, Rónai Egon, aki mindent csinált, csak éppen nem moderált.
Aki végigbírta nézni ezt az "emelkedett hangú" balos eszmefuttatást, amit eme "nagyszerű emberek" előadtak, az nyugodtan hajthatta álomra a fejét, pláne akkor, ha kormánypárti politikus vagy szimpatizáns.

Amíg ugyanis ilyen színvonalú politikusok irányítják a hazai baloldalt, addig a fideszeseknek, a Fidesz-KDNP-nek nincs túl sok félnivalója.
A nagyobb öröm persze az, hogy Magyarországnak sem attól, hogy ezek még egyszer visszajönnek.

Juhász Attila

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belföld (10) Mondom a magamét (7501) Egészség (50) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (36) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Sport (729) Nagyvilág (1309) Mozaik (83) Nézőpont (1) Kultúra (6) Életmód (1) Tv fotel (65) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168) Tereb (146) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (537) Mozi világ (440) Autómánia (61) Gasztronómia (539) Gazdaság (702) Történelem (17) Jobbegyenes (2778) Heti lámpás (310)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>