Öt forint lesz, mondja a pincér. Hát ez nagyon olcsó, mondják a vezérek, és máris fizetnének. Valóban, mi adjuk legolcsóbban a sört Magyarországon, de látom, nem hoztatok magatokkal korsót, ez plusz kétszáz forint lesz. A vendégek kicsit meglepődnek, de nem szólnak, kifizetik a felárat. Viszont ezt egy asztalnál kell meginnotok, mondja erre a pincér, de látom, nem foglaltatok asztalt, így ez négyszáz forint lesz. Ha előre rendeltetek volna, akkor csak száz lenne. Az igazgatók arca kissé megnyúlik, de kifizetik a négyszázat is. Erre a pincér megjegyzi, hogy az igazgatók elég kövérnek tűnnek, így nagyobb székekbe kell ülniük, plusz háromszázért. A vendégek már kezdenek dühbe gurulni, de kifizetik ezt is, majd egyikük előveszi a mobilját, hogy lefényképezze a kisebb széket, mivel úgy gondolja, hogy abba is belefért volna. Sajnálom, jegyzi meg ezen a ponton a pincér, de itt nem lehet használni ezeket az elektronikus készülékeket, ám kétszáz forintért megvásárolhattok erre egy engedélyt. A vezérigazgatók erre elveszítik a türelmüket, kifizetik ugyan, de üvöltve követelik a sörüket. Mire a pincér: jaj, drága, aranyos vezérigazgató urak, most szólt a csapos, hogy a sört technikai okok miatt leállították, de természetesen visszaadom önöknek a sör árát, öt-öt forintot. Erre a vezérek: de hiszen 1105 forintot fizettünk fejenként, mi lesz a kétszer 1100 forintunkkal? Mire a pincér: uraim, az uniós jogszabályok szerint nekünk a sör árát kell visszafizetnünk, nem pedig a felmerülő luxuskiadásokat. De jöjjenek hozzánk legközelebb is, és ne felejtsék el, mi áruljuk Magyarországon a legolcsóbb sört.

Nos, az a vicc, hogy ez nem vicc. Ez maga a kapitalista realizmus, dokumentarista elemekkel megcifrázva. Magam nem vagyok mérvadó repülési ügyekben, tekintve, hogy az előző tapasztalataimból okulva akkor sem röpködnék, ha fizetnének érte, ráadásul még azt is gondolom, hogy a jelen helyzetben a repülőgép-használat nem a legkardinálisabb probléma, és még azt is, hogy a harmatgyenge forintnak és egyéb nehézségeknek köszönhetően nem ez foglalkoztatja a magyarok többségét. Ugyanakkor nehéz elmenni zsebben nyiladozó bicska nélkül a ryanaires főnök megnyilvánulásai mellett. Már csak azért is, mert személyében megtestesít mindent, amitől viszonylag ép erkölcsi érzékkel megáldott ember ugyanolyan hányingert kap, mint amikor valamelyik lepukkant gépén elkapja a turbulencia. A pitiánerséget, a beteges pénzfétist, a levevést, a narcisztikus önzést, a pökhendiséget, a nagyzási mánia mögött lapuló nulla teljesítményt.