Ma 2020 november 25. Katalin napja van. Holnap Virág napja lesz.
Hadházy elérte a célját

Hadházy elérte a célját

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Egy politikus viselkedése minta az emberek számára.

Május közepén futótűzként terjedt a közösségi médiában az a felvétel, amelyen az látható, hogy a rendőrök megbilincselnek egy nőt. A biciklis közben ordít, üvölt, rendőrterrorról vizionál. Később kiderült, hogy a hisztérikus kerékpáros átment a piroson, amit a rendőrök jelezni szerettek volna neki, ő azonban nem volt hajlandó megállni. A rendfenntartók ezt követően kiszálltak az autóból és úgy próbálkoztak, a nő ekkor kezdett üvöltözésbe és még jól meg is rugdosta őket. Természetesen az esetet felkarolta a balliberális média és próbálták úgy beállítani a történteket, mintha rendőrállam működne Magyarországon és a hatóság emberei csak úgy, véletlenszerűen letepernek ártatlan embereket az utcán. (Volt időszak, amikor mondjuk tényleg így működött az ország.) Aztán kiderült az igazság a hisztérikus szabálysértőről. Ha valaki nem hajlandó engedelmeskedni a rendőri intézkedésnek, akkor azzal szemben fel kell lépni. Ez van, ilyenek a játékszabályok.

Egy másik eset pedig hétvégén történt ugyancsak Budapesten, egészen pontosan a Bajcsy-Zsilinszky úton, amikor egy részeg sofőrt akartak igazoltatni a rendőrök, aki elmenekült és amerikai filmekbe illő autós üldözéses jelenet alakult ki a belvárosban. Az ittas vezető megállításában részt vett egy még egy futár is, aki megakadályozta az ittas autóst, hogy el tudjon hajtani a helyszínről. Miután beszorult a robogó és a rendőrautó közé, a kocsi vezetője kiszállt és nekiesett a rendőröknek. Ütni-verni próbálta a zsarukat, akik végül földre vitték a sofőrt. Az intézkedés során az egyik járőr a jobb könyökén megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos személy elleni erőszak bűntett gyanúja miatt tett feljelentést.

Itt tartunk 2020-ban Budapesten, hogy vétkes biciklisek vagy autósok rendőröket rúgnak és ütnek, mert nem értenek egyet az intézkedéssel.

Hadházy Ákosnak és társainak a mocska beérett.

2018 év végén soha nem látott mélypontra süllyedt a magyar politikai élet. Ez volt az az időszak, amikor a Parlament elfogadta a munkatörvénykönyvének módosítását, az ellenzék pedig eddig soha nem látott alpári stílusban viselkedett az Országgyűlésben, az utcán és még az MTVA épületében is. Hónapokig azt látták az emberek, hogy a politikusok mindent megtehetnek, a törvények felett állnak, biztonsági őrökkel verekedhetnek, rendőrök munkáját kérdőjelezhetik meg. Ez a lejtmenet az elmúlt időszakban folytatódott. Elég csak Hadházy Ákos táblás akcióira gondolni, de emellett még számtalan egyéb esetet lehetne felsorolni.

Magyarországon a Hadházy-féléknek köszönhetően bizonyos körökben kialakult egy olyan hangulat, amely a teljes anarchia irányába mutat. Ebben a világban nincsenek törvények, nincsenek szabályok, nem számít a rendőr szava, nem számít embertársaink élete, csak az egyén és a botrány. A Hadházy Ákosok, Tordai Bencék, Szél Bernadettek, Szabó Tímeák világa üres, sekély és értékek nélküli.

Egy politikus – még ha balliberális is – viselkedése minta az emberek számára. Ha egy választott képviselő az Országházban alpári stílusban fröcsög, hörög, akkor mit várhatunk el a közemberektől, országunk átlagpolgáraitól? Természetes folyamat, hogy ha valaki azt látja, hogy “ők” bármit megtehetnek, akkor “én” miért ne tehetném ugyanezt?! Magyarországon – egyelőre szerencsére kicsiben – de ez történik. Vétkes biciklis rendőrt rugdos és ordít közben, ittas sofőr pedig verekszik. Úgy érzik, mindent megtehetnek. Pedig ez nincs így. Magyarországon szabályok vannak, írott és íratlan szabályok. Nem megyünk át a piroson, nem vezetünk részegen és nem verjük meg a rendőröket.

A rendőrök, ahogy a nevük is mutatja a rend őrei, azért dolgoznak, hogy minden magyar állampolgár békésen, normálisan élhesse az életét. A rendőrök nem ellenségek, a rendőrök értünk vannak, nem ellenünk. Nem lenne jó eljutni arra a szintre, mint mondjuk az Egyesült Államokban, ahol ha valaki nem száll ki a kocsiból, lőnek, aztán kérdeznek a hatóság emberei.

És ebben hatalmas szerepe van az egyébként mérhetetlen támogatottságú Hadházy-féle képviselőknek is. Egy politikus legyen minta. Nem vagyok naiv és tudom, hiába kérem ezt tőlük, fogalmuk sincs miről is beszélek.

Hadházy Ákos elérte a célját. Hadházy a modern magyar politika egyik legkártékonyabb alakja.

Bohár Dániel - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Belföld (5) Heti lámpás (245) Nagyvilág (1452) Történelem (14) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Mozaik (83) Gazdaság (655) Egészség (50) Irodalmi kávéház (492) Flag gondolja (33) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (171) Mondom a magamét (4930) Életmód (1) Titkok és talányok (12) Tereb (140) Gasztronómia (539) Sport (729) Vetítő (37) Jobbegyenes (1903) Kultúra (6) Autómánia (61) Politika (1571)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>