Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
91116db453e780da3ff652ebded7aaad.jpg

GFG a Műveleti Területen - Viktor és a Népszava

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Van itt egy mulatságos cikk – méghozzá a Népszavában. A lap kormánypárti forrásai állítólag arról beszélnek, hogy Orbánnak és rendszerének már csak néhány hónapja van hátra.

A párton belül egyre nő az elégedetlenség Orbánnal szemben, már az is felmerült, hogy a kormányfő egyenesen akadálya a Fidesz boldogulásának. Az állítólagos források szerint nem az a kérdés, hogy Orbán megbukott-e, hanem, hogy egy Fideszen belüli hatalomátvétel során ki lép majd a helyébe.

Hát nem mulatságos? Az embernek önkéntelenül is egy kilencvenes években forgatott amerikai vígjáték jut az eszébe: Az ember, aki túl kevesett tudott – és azt is rosszul.

Népszava-közeli forrásaink szerint nem is csoda, hogy a Fideszben csak mosolyognak az egészen.

Merthogy az egész cikk a Fidesz totális félreismerésén alapul.

Orbán Viktort két vesztes választás után, 2002-ben és 2006-ban sem tudták elmozdítani a párt éléről, most meg – csak ebben az évben – három választást nyert meg a jobboldalnak.

Ő a párt elnöke, a párt országgyűlési képviselőit is személyesen ő választotta ki.

Egyszerre tehát nem lehet komolyan azt állítani – ahogy azt a miniszterelnök ádáz ellenfelei teszik –, hogy Orbán uralja az egész pártot, a kormány Orbán személyes akaratának feltétlen végrehajtója, másfelől meg azt, hogy a Fideszben lépten-nyomon a pártelnök-miniszterelnök eltávolítását tervezgetik.

Az egész több, mint komikus.

Teljesen félreértik ugyanis a helyzetet azok, akik esetleg komolyan azt feltételezik, hogy Orbán egy Fideszen belüli puccsal elmozdítható volna.

Bármilyen ilyen irányú kísérlet esetleges sikere ugyanis sokkal inkább a Fidesz felaprózódását, dezintegrálódást vonna maga után és egymással vitatkozó-lökdösődő jobboldali aprópártok állandósuló csetepatéit eredményezné. Aki tehát ilyen forgatókönyvekben gondolkodna, az a jobboldal egységét, végső soron a siker feltételét – az „egy az ország–egy a zászló” elvét - támadná meg.

Ez nem a Népszava, vagy a nép szava.

]]>http://gfg.blog.hu/]]> - G.Fodor Gábor

G. Fodor Gábor Századvég Stratégiai Igazgató - Nem elemző vagyok, hanem politikai gondolkodó. Ennek a szerepnek van hagyománya és előképe, de nincs kortárs kontextusa. Az a cél, hogy legyen.

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Történelem (17) Egészség (50) Tereb (146) Mondom a magamét (7501) Életmód (1) Heti lámpás (310) Vetítő (30) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Irodalmi kávéház (537) Mozaik (83) Gazdaság (702) Nagyvilág (1309) Emberi kapcsolatok (36) Nézőpont (1) Flag gondolja (36) Titkok és talányok (12) Sport (729) Kultúra (6) Mozi világ (440) Jobbegyenes (2778) Belföld (10) Autómánia (61) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1582) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>