Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Gergő majdnem visszaszólt

Gergő majdnem visszaszólt

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

„B…szd meg, Gergő!”?

Nem biztos, hogy a választópolgárok rosszul döntöttek, amikor ennek az ellenzéknek most nem adtak felhatalmazást a kormányzásra. Erre a felismerésre jutott Karácsony Gergely másfél hónappal az április 3-i országgyűlési választások után a VálaszOnline portálon megjelent terjedelmes interjúban. Az önkritika dicséretes erény, de a főpolgármester némileg megkésett vele, és nem is feltétlen őszinte, hiszen arról is beszélt, hogy Budapesten neki ma is nagyobb a támogatottsága, mint az ellenzéki pártoknak.

 

Az előzményekről se feledkezzünk meg: éppen a napokban közölt egy hosszú elemző cikket a Direkt36 nevű Soros-blog, amelyből többek között kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc már januárban Karácsonyt hibáztatta, amiért Márki-Zay Péter lett a baloldal miniszterelnök-jelöltje. A VálaszOnline újságírója az idézett interjút éppen ezzel a kérdéskörrel ütötte fel. Ezúttal érdemes szó szerint idézni az idevágó rövid párbeszédrészletet, amelyből tökéletesen kirajzolódik Karácsony Gergely karaktere és politikai mozgástere.

– „B…szd meg, Gergő!”?
– Hogyan? Ja… Jó, rendben. Értem.
– Állítólag januárban így fordult önhöz Gyurcsány Ferenc.
– Januárban… is.
– „Te hoztad a nyakunkra ezt az embert, ez a te felelősséged!” – mondta a Direkt36 cikke szerint önnek akkor, Márki-Zay Péterre utalva.
– Megeshet, bár a cikkbe csak belenéztem, nem olvastam végig. Unom már kicsit ezt a témát, meg aztán főpolgármester vagyok, értekezleteket tartok reggelente hosszú cikkek olvasgatása helyett.

Szóval így. Gergő annyira belevetette magát a fővárosi munkába, hogy nincs ideje és kedve sem azzal foglalkozni, mikor és miért kap verbális tockosokat Gyurcsánytól. „Januárban… is.” Tehát nem ez volt az első és vélhetően nem is az utolsó, de a főpolgármester az interjúban sem vette a bátorságot, hogy visszaszóljon a főnöknek. Persze Karácsony is tisztában van azzal, hogy az Apró-villa lakóival nem ildomos ujjat húzni, ha a baloldalon valaki jót akar magának. Inkább magyarázkodott, hogy „nyilván megvan a szerepem az ellenzék lesújtó választási eredményében, de ekkora kudarcot aligha lehet egyetlen személy nyakába varrni”.

Eddigi politikai pályafutása alapján mást nem is várhattunk tőle, hiszen ha valamihez ért Karácsony Gergely, az a kibúvók keresése, a mellébeszélés és a helyezkedés. Most éppen a fővárosért éjt nappallá téve dolgozó felelős vezető pozíciójába szeretné navigálni magát, akit mindenki el akar gáncsolni. Szerdán az Alkotmánybíróság állta útját Karácsonyék népszavazási kezdeményezésének a budapesti Fudan Egyetem ügyében. Bár az április 3-i súlyos választási vereség után már Karácsony pártja, a Párbeszéd parlamenti frakcióvezetője, Tordai Bence is feleslegesnek nevezte a referendumot, a főpolgármester a rend kedvéért beleszállt az Alkotmánybíróságba, zugügyvédi mentalitású pártkatonáknak nevezve a testület tagjait.

A budapestiekkel is folyamatosan tengelyt akaszt, mintha provokálni akarná őket. A észszerűtlenül és feleslegesen felfestett kerékpársávok után a rakpart és a Lánchíd lezárásának a tervével borzolja az autósok idegeit. Közben a város több pontján látható méteres gaztenger, az utak minősége, akárcsak a tömegközlekedés, egyre rosszabb állapotban van, Karácsony mégis megdicsérte Draskovics Tibor BKK-vezért, amiért húsz százalékkal csökkentették a működési költségeket. Gyurcsány egyik bizalmasának magasztalása még jól jöhet a következő időszak fővárosi belharcaiban.

Már csak az a kérdés, hogy Karácsony mikor mondja ki a fent idézett kritikus mondatából következő második pontot: ha ez az ellenzék alkalmatlan az ország kormányzására, akkor Budapest vezetésére is képtelen. Legkésőbb 2024 őszén talán ezt is elmondja egy interjúban.

Borítókép: Karácsony Gergely (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Kis Ferenc - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (7501) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (146) Nézőpont (1) Politika (1582) Flag gondolja (36) Egészség (50) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Gazdaság (702) Sport (729) Történelem (17) Rejtőzködő magyarország (168) Irodalmi kávéház (537) Titkok és talányok (12) Kultúra (6) Vetítő (30) Belföld (10) Nagyvilág (1309) Tv fotel (65) Heti lámpás (310) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2778) Szépségápolás (15) Mozaik (83) Autómánia (61) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>