De nem csak ezért sajátos jelenség a volt miniszterelnök.

Hanem azért is, mert még mindig arról szólnak – szólhatnak – az elemzések és értékelések, hogy Gyurcsány megkerülhetetlen tényezője a magyar „baloldalnak”. A napokban is azt fejtegették néhányan, hogy a 2018-as választásokig elkerülhetetlen lesz az MSZP és a Demokratikus Koalíció valamilyen megállapodása a választási együttműködésről. S ezek az elemzések abból indulnak ki, hogy a baloldali pártok közötti versengésben Gyurcsány pártja még mindig jól tartja magát, sőt, az MSZP-n kívül meg is előzte riválisait, valahol a 6–10 százalékos népszerűségi tartományban mozog. Ez pedig azt mutatja, hogy a baloldali szavazók egy jelentős része még mindig Gyurcsány Ferencet tartja a hiteles baloldali politikusnak.

S ez utóbbi, ha jobban belegondolunk, egészen különleges tünet a magyar politikai életben.
Hogyan, mitől hihetik még mindig azt a baloldali, balliberális szavazók, hogy Gyurcsány őket képviseli, az ő értékrendjüket valósítja meg?

S egyáltalán, mitől lenne baloldali Gyurcsány Ferenc?

Vegyük sorra!

Először is, ha miniszterelnökként megvalósított gazdaságpolitikáját nézzük, akkor igen nehezen lehet érvelni baloldalisága mellett. A 2006-os választások előtti kampányban jólétet ígért ugyan az embereknek, valamint áfacsökkentést és béremeléseket, a választók félrevezetésével megszerzett választási győzelem után viszont – erőteljes EU-s hatásra is – kőkemény megszorítócsomagot jelentett be, amelyet az egyáltalán nem jól bevált IMF-es receptek alapján adagolt be a társadalomnak.

Ennek lényege nem volt más, mint a bérek és nyugdíjak befagyasztása, növekedés helyett a pénzügyi egyensúly szigorú betartása, külföldi kölcsönök felvétele stb. Ez a gazdaságpolitika folytatódott és még inkább elmélyült a 2008. őszi pénzügyi és gazdasági világválság kitörése után; Gyurcsány, majd Bajnai Gordon szolgaian követte az EU, az Európai Központi Bank és az IMF neoliberális iránymutatását, s egy új, hatalmas mértékű kölcsönt vettek fel e nemzetközi szervezetektől.

Gyurcsány 2006 és 2009 között a gazdasági válságból adódó terheket egyértelműen a lakosságra hárította, szemben azzal, amit az Orbán-kormány valósított meg 2010 után. Vajon mi volt ebben a baloldaliság? Vajon mi tetszett ebben a baloldali szavazóknak?

Ráadásul nem pusztán a megszorításokról van szó, hanem a Gyurcsány-kormány gazdaságfilozófiai beállítottságáról is. Gyurcsányék egyértelműen a neoliberális receptek alapján jártak el: állami cégeket, közszolgáltató vállalatokat privatizáltak (ezek közül csak az egyik legértelmetlenebbet emelem ki: az aranytojást tojó tyúk, a Budapest Airport eladását), abból az elvből kiindulva, hogy a piaci szereplők – különösen a külföldi piaci szereplők! – mindig sokkal hatékonyabbak, mint az állam. Emellett a piaci elvet igyekeztek beépíteni olyan, a közjót szolgáló szférákba is, mint az oktatás és az egészségügy. Emlékezzünk: a felsőoktatásban PPP-konstrukciókat építettek ki (ami nem más, mint piaci cégek megjelenése egyes oktatási szegmensekben, mint például a kollégiumi ellátás), amelyek komoly károkat okoztak – az Orbán-kormány nem győz megszabadulni ezektől, az állam és a hallgatók számára egyaránt hátrányos működési formáktól.

Másfelől, talán még emlékszünk a szépreményű egészségügyi miniszterre, Hor­váth Ágnesre. Az ő nevéhez fűződik az elhíresült mondás: az egészségügyben is „minden a profitról szól”. Így, tömören. Ha máskor nem, ebben a mondatban ott volt a Gyurcsány-kormány filozófiája: az állam által garantált közjó smafu, csak a piaci szereplők képesek megjavítani az elavult viszonyokat és intézményeket. (El is kezdődött gyorsan, magánberuházással széfek felszerelése a kórházi szobák falára, a rengeteg, vagyonát féltő idős asszony nagy örömére…)

Gyurcsány a neoliberális gazdaságpolitika híve, s az a mai napig is. Mitől lenne baloldali?

De a modern – ha tetszik, szociáldemokrata – baloldaliság szerves része a demokrácia elfogadása és tiszteletben tartása. Kell-e, szükséges-e ebben az összefüggésben felidéznem 2006 őszét, a szeptember 17. (az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése) után fellángoló tüntetésekre adott gyurcsányi választ, kell-e felidéznem október 23-át, az ártatlan, békés tüntetőkkel szembeni borzalmas rendőri fellépést? S kell-e bizonygatnom, hogy egy ilyen, összehangolt rendőri megmozdulás egyszerűen elképzelhetetlennek tűnik a miniszterelnök jóváhagyása nélkül? A szomorú egyedül csak az, hogy az októberi véres események teljes feltárása, a valódi felelősök megnevezése még mindig nem történt meg.

Ami viszont bizonyos: mind a 2006-os választások manipulálása, mind az őszödi beszéd „szellemisége”, mind a rendőri attakok azt bizonyították, hogy Gyurcsány, ha azt diktálja az érdeke, könnyedén túllép a civilizált demokratikus kereteken. És akkor mitől is baloldali, mitől is „modern” baloldali?

Végül Gyurcsány nagyvállalkozói, azaz gazdasági tevékenysége sem éppen a baloldaliságnak a leghívebb kifejeződése, megspékelve számos korrupciógyanús, a jogszerűség határán járó, erkölcsileg elfogadhatatlan lépésével. Gyurcsány nem igazán tudta a kádári–horni „munkás, melós” életérzést továbbvinni, sokkal inkább tűnt és tűnik a magyar közvélemény előtt egy, a gazdasági életben gátlástalan oligarchának, akinek igazából vajmi kevés köze van az egyszerű munkavállalók problémáihoz.

Összegezve: Gyurcsány egy gátlástalan nagyvállalkozó, aki a politikába be- és visszakerülve a szélsőséges neoliberális, piaci elveket követve próbálta az országot átformálni, fittyet hányva a demokrácia normáira. Talán még szegény Makó vitéz is közelebb jutott Jeruzsálemhez, mint Gyurcsány a baloldali szellemiséghez.
Mi hát a „titka”? Miért van az, hogy a baloldali s részben a balliberális szavazók egy része is hisz benne, rá szavazna, ha most lennének a választások? Semmit nem látnak abból, amit a fentiekben kifejtettem? Vakok és süketek a tények iránt?

Korántsem. A Gyurcsány-hívőket egyszerűen más mozgatja, mint a fenti racionális érvelés. Ez pedig a törzsi összetartozás tudata, illetve a közös ellenségkép. Gyurcsány nekik nem más, mint a mi kutyánk kölyke. Tudják, hogy honnan jött, tudják, hogy ki volt, érzik, hogy kicsit furcsa magatartása, beszédmódja ellenére közéjük tartozik. Beszéljen bár a piacról, az állam leépítésének szükségességéről, az ő nyelvét még mindig jobban értik, mint az ősellenségét, Orbán Viktorét. Orbán olyan szavakat, fogalmakat használ, amelyeket nem értenek, és nem tudnak hova helyezni, mint például nemzet, hazaszeretet, határon túli magyarok, kereszténység, keresztény Európa és így tovább. Nem mindig értik Gyurcsányt sem, de ha azt mondja nekik, hogy „húzzunk bele!”, s hozzájuk beszél, akkor már érzik, hogy ő a nekik való ember.

Szóval a „titok” nem más, mint a közös, kádári posztkommunista érzület. Szavazói azt érzik: mondjon bármit Gyurcsány, ő hozzánk tartozik, s a végén segíteni fog rajtunk. Neki hiszünk, hiszen egy tőről fakadunk, míg Orbán Viktor számunkra idegen és ellenszenves.

Itt tartunk, 2015-ben. Gyurcsány addig marad „elnyűhetetlen”, amíg a törzsökös kádári világkép jelen marad a honi politikában és a fejekben.

Vagyis…

Fricz Tamás - A szerző politológus

]]>www.napigazdasag.hu]]>