Magyarországon nem sokat hallani róla, de manapság sok országban heves vita zajlik arról, hogy miképp kellene a választójogot a mai világ követelményeihez igazítani. A teledemokráciák (értsd: a 15 másodperces tévémegszólalások szintjére lebutított információáramlás) és a 4-5 éves kormányzati ciklusok populista lépéseket kikényszerítő, de a hosszú távú, szükséges reformokat meggyilkoló politikai rendszere reformra szorul – ezt sokan látják világszerte.

Mi az elmúlt időszakban láttunk Magyarországon egy kísérletet (a regisztráció bevezetése – ha az egyáltalán erről szólt), de elmaradt a vita, és elmaradt a világban felbukkanó más alternatívák bemutatása.

Most és itt csak egy olyanról írnék, ami legalább annyira provokatív, mint amilyen a választók egy részét biztosan „kizáró” magyar regisztrációs rendszer lett volna.

Szavazati jogot a gyerekeknek! – így lehetne egy mondatban a lényeget összefoglalni. A nyugati világban ugyanis azt a problémát érzékelik egyre többen, hogy a mindenhol nagyon aktív „őszülő szavazók” (értsd: nyugdíjasok) felé torzul a populáris politikai döntéshozatal. A gyerekek, a feljövő generációk szempontjai hátrébb sorolódnak, pedig ők még hat-hét évtizedet élnek majd abban az országban, ahonnan a nyugdíjasok egy-két évtizeden belül „távoznak”. 

Tudom, hogy első hallásra durván hangzik ez a realitás, de elég csak a hétvégi MSZP-nagygyűlés fotóin megnézni az ottani résztvevők életkorát. És elég csak a Fidesz politikáját figyelni, mit lépnek az egyetemistákkal, oktatással, és közben mit tesznek a nyugdíjasokért, illetve tesznek-e bármit is a nyugdíjasok kárára. 

Talán kellene erről beszélni egy olyan országban, ahonnan félmillió fiatal már távozott, és minden második azt mondja, hogy el akar menni.

Főleg, hogy a problémát először egy magyar tudós ismerte fel, még a 80-as években. Paul Demeny (Demény Pál) egy Magyarországon született amerikai kutató. A nemzetközi szociológia, honorálva az ő teljesítményét, „Demény-szavazatnak” hívja azt a koncepciót, amit a 80-as években, a csökkenő európai népesedési adatok problémájára rávilágítva dolgozott ki.

Demény Pál azt ismerte fel, hogy az elöregedő társadalmak csapdába esnek, mert a fiatalok azzal szembesülnek, hogy el kell tartaniuk az egyre csak növekvő idős korosztályt, de közben gyereket is kellene vállalniuk, újabb teherként. Ebben az értelemben van egy pont, amikor a terhek már akkorák, hogy nem vállalnak több gyereket, és így még inkább elöregszik a társadalom, még nagyobb terheket téve a fiatalok vállára, akik jobb híján (mert a szavukat nem akarják meghallani) kimenekülnek a helyzetből. Ettől is lett London az egyik legnagyobb magyar város az elmúlt években.

A manapság zajló nemzetközi vita egyik leghangosabb alakja, a kanadai Miles Corak, továbbgondolva Demény teóriáját, azt javasolja, hogy az adófizető anyukáknak (tehát nem a segélyből élő nagycsaládosoknak) a sajátjukon kívül annyi szavazatuk legyen, mint ahány gyerekük. Hiszen az anyai ösztön a legaktívabb abban az értelemben, hogy aggódik a gyerekei jövőjéért, így az anyukák gondolkodásában jelentkezik legaktívabban ez a szempontrendszer – oktatás, egészségügy stb. Ugye, ne soroljam fel az összes aktuális magyar belpolitikai vitatémát?

Frei Tamás - metropol.hu