Ma 2026 február 14. Bálint, Valentin napja van. Holnap Kolos, Georgina napja lesz.
Csak színjáték volt

Csak színjáték volt

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Egy diktátum feküdt az asztalon, amelyhez Apponyi csak díszletként kellett.

 

1920. január 16-án hangzott el gróf Apponyi Albert trianoni szózata. Sok értelme már elhangzásakor sem lehetett, a béketárgyalás asztalának túloldalán ülő győztesek addigra már eldöntöttek mindent; egy diktátum feküdt az asztalon, amelyhez Apponyi csak díszletként kellett. Az érdemi tárgyalásokon nem lehettünk ott, hisz akkor idehaza a kommün tombolt, az antant pedig nem volt hajlandó egy asztalhoz ülni Kun Béláékkal. Amikor meg végre eltakarodtak, akkorra már – mint Bacsó Péter A tanújában – készen volt az ítélet. 

Persze tapasztaltabb ember volt ez a páratlan műveltségű, egyetemek sokaságán tanító akadémikus, hogy azt gondolta volna, beszédével bármi lényeges változást elérhet a dölyfös győztesekkel szemben. Tisztában volt azzal, hogy szavai már nem érhetnek célt, maga is csak epizódszereplő egy színjáték utolsó felvonásában.

A győztesek formális ceremóniára számítottak, ám csakhamar ámultan hallgatták a markáns tekintetű, öblös hangú, idős gróf izzó szavait. Apponyi franciául, a nemzetközi diplomácia nyelvén kezdte hetvenperces beszédét, majd angolul és olaszul is elmondta az érveit. Lassú, megnyerő szavaiból kisugárzó műveltsége tiszteletet parancsolt. Számított is akkor, 1920 telén Apponyi óhaja: „Kívánom önöknek, uraim, hogy a győztes fegyvereknek dicsőségét szárnyalja túl a béke megteremtésének dicsősége.” No, arra várhattunk… Magát a szerződésnek hazudott diktátumot (harmadára csonkolt ország, szétdarabolt nemzet) – amely később fekete keretben jelent meg a magyar törvénycikkek között – két, kevéssé ismert politikus, Drasche-Lázár Alfréd és Benárd Ágoston írta alá. De az már azon a szívet tépő június negyedikén történt.

Pilhál György - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Jobbegyenes (3209) Sport (730) Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (84) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (549) Nagyvilág (1312) Történelem (21) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Gazdaság (763) Flag gondolja (43) Nézőpont (2) Gasztronómia (539) Politika (1585) Belföld (13) Rejtőzködő magyarország (168) Vetítő (30) Mozi világ (440) Heti lámpás (432) Mondom a magamét (9156) Titkok és talányok (12) Tereb (146) Egészség (50) Életmód (1) Kultúra (11)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>