Ma 2024 április 16. Csongor napja van. Holnap Rudolf napja lesz.
3238427a7c6b01b9d5c3236f206ade6b.jpg

Böjte Csaba - Álomlátók után kiált a világ!

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Meg vagyok győződve, hogy az igaz értékektől megrészegedett költők, szentek önfeledt boldog kacagása döbbentheti meg, késztetheti megállásra, céljai újragondolására a fogyasztói, kufár világba belekeseredett emberek életét

Sétálok egymagamban egy kedves német kisvárosban, csodálom azt a sok szép növényt, virágot, mely mindenünnen egészségesen, szépen kikandikál a békés otthonok közül. Gondozott, ízlésesen beültetett kertek, udvarok, az ablakokban virágok, lakható világ, mindenütt szorgalmas generációk kitartó munkájának igazgyöngyei. Visszafogott jómód vidám ragyogása, színek, formák összhangja, itt semmi sem bántó, semmi nem oltja ki a gyönyörködő emberben fellobbanó örömet, lángot.

Ahogy a költeményben a szavak tisztán csengenek, vagy az átelmélkedett szép gondolatok fönséges rímekbe pompáznak, ugyanúgy ragyog a táj, a környezet, okosan, szelíden hirdetve a bölcs, szorgos, a szépet kereső ember jelenlétét. Versek, festmények, csodás zeneművek villannak be az elmémbe, sétálok magányosan, és úgy érzem, hogy ugyanazokból a mesterkezekből került ki e szép rendezett táj. Igen, a civilizációnk hatalmas tölgyei között, pajkos ragyogással pompázó kis virágok összhangban, harmóniában vannak az otthonokkal, a szép költeményekkel, nagy mesterek alkotásaival, és ezért egyszerűen jó itt lenni.Szépség, ízlésesen elrendezett harmónia, békés, tiszta világ.

Sétálok, és kis fodros születő gondolatból lassan bizonyossággá válik bennem a felismerés, hogy Goethe, Schiller és a többi nagy német költő csodaszép költeményei, az a sok szép nemes eszme, vers, festmény, zenemű kel életre az egyszerű emberek kertjeiben, házaiban, itt a Rajna menti csendes mindennapokban. Évszázadok alatt, a lánglelkű művészek vásznainak kereteit a ragyogó szépség áttöri, s mint megáradt folyók nagy vize önti el a tájat, az emberlakta mindennapok csendes világát.

A lázas alkotás tüzéből született szép metaforákból, gondos ecsetvonásokból, szépen sorjázó kottafejekből született ez a rendezett, szép világ, a külső rend, mely megtestesülve jólétet, békét, gazdaságot jelent létrehozóinak.

Sétálok magányosan és drága szülőföldemre, a Kárpát-medencére gondolok. Nagy szükség lenne világunkban szépséggel, költészettel megáldott emberekre, kik tovább mernék álmodni világunkat, kiknek az alkotás tüzében született verseiben, műveiben megszépülhetne, nemesebb, tisztább, emberibb lehetne a sok ágból, népből összefonódó közös hazánk.

A házak a bölcs mérnökök rajzasztalán születnek, a lakható holnap, - melyet én Krisztus urunk után Isten országának nevezek -, a szentek imájából, a költők, a lánglelkű művészek alkotásából születik. Oly sok acsarkodó politikus, pénzt kergető bankár van, holott álomlátók után kiált a világ! A dúsgazdag érdekcsoportok csapdájában vergődő tömegek, az élhető, fenntartható holnapot megálmodó szentekre, költőkre várnak. A szépre, az igazra, a szentre érzékeny, tisztalelkű emberek szeme tükrében láthatjuk meg a megszépült, a felvállalható holnapot.

. Igen, csak a nagy művészek, szentek szívéből túlcsorduló öröm győzhet meg bennünket, hogy a fogható anyagi világ határain túl is van élet, lakható világ. Az ők példáján fellelkesült ember képes megosztani kenyerét testvéreivel, magasabb rendű örömök felé kinyújtani mindkét kezét, elindulni egy emberhez méltóbb harmadik évezred felé.

A mohó, az élvezeteket két kézzel habzsoló, tikkadásig mindent felfaló világunknak szüksége van a kacagva mindent szétszóró költőkre, a nagylelkűen mindent odaajándékozó szentekre, az igazság szépségétől megrészegült tudósokra. Nélkülük világunk eltörpül, és csak piacra járó, a fogyasztás bálványa előtt kuporgó gnómok leszünk, kiknek egyetlen célja nyerészkedő, önző milliárdosok vagyonát gyarapítani.

Kedves testben, vagy csak lélekben fiatalok, világunk, a megújító idealisták, szép eszméket hordozó költők, próféták nélkül megfeneklik. Biztos vagyok benne, hogy a XXI. század prófétái itt vannak köztünk! Neféljetek megszólalni, megfogalmazni, és kimondani lelketek mélyén körvonalazó tiszta vágyakat, keressétek a legszebb szavakat, színeket, hangokat és szólaljatok meg. Tegyük otthonunkká ezt a világot!

Szeretettel, bizalommal,

Csaba testvér

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1310) Mondom a magamét (7536) Sport (729) Heti lámpás (312) Mozi világ (440) Jobbegyenes (2786) Tereb (146) Irodalmi kávéház (537) Mozaik (83) Flag gondolja (36) Autómánia (61) Gasztronómia (539) Életmód (1) Vetítő (30) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Nézőpont (1) Gazdaság (704) Szépségápolás (15) Történelem (18) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Belföld (10) Titkok és talányok (12) Kultúra (7) Politika (1582)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>