Ebben a helyzetben kell értékelnünk a magyar kormány azon törekvését kezdettől fogva, hogy amennyire csak lehetséges, megóvja a magyar társadalmat a szükségtelen, eddig kivédhetőnek bizonyuló népvándorlástól. Ahogy a lap egy újabb cikkéből kiderül, az elmúlt évek független gazdaságpolitikája kezdi meghozni az eredményeit. Érzékelhetően nő az átlagos jövedelem, ami a legfontosabb mérőszám a társadalom közérzete szempontjából, vagyis ha a Gondviselés és a választók is úgy akarják, ez a fejlődés töretlenül folytatódhat a 2018-as választások után is. A tendenciát látva már nem irreális Matolcsy György azon víziója, hogy a magyar átlagos jövedelem egy-két évtizeden belül utolérheti az ausztriait.

Feltéve, hogy a Gondviselés továbbra is megajándékoz bennünket a világ legértékesebb kincsével, a békével, s hozzá a viszonylagos függetlenséggel. Viszonylagos, mert az Európai Unión belül teljes függetlenségről már nem lehet beszélni, amiért cserébe azonban eddig a nyugalom és a béke biztonságát kapták a belépő országok.

Ami a választói akaratot illeti, ott azonban egy kis gond van. Miközben a dunaújvárosi időközi önkormányzati választás tükrében egyelőre biztosan győzött 36 százalékkal a Fidesz jelöltje, kiderült az is, hogy egy ballibb összefogás elvitte volna előle a pálmát, ha pedig országgyűlési választáson jön ki ez az eredmény, akkor a Fidesz–KDNP-nek már nem lenne többsége s egy baloldali–jobboldali technikai nagykoalíció alakíthatna kormányt. Ami végzetes következményekkel járna.

Szerencsére ma még csak a választási ciklus félidejében járunk, ezért a fölismert tendenciák következményeit ki lehet értékelni s azokra föl lehet készülni. Szembetűnő például, hogy míg asszociációs felmérésünk szerint a Fidesz pozitív megítélésében számos jelentős értéket ismerhetünk fel, a negatív megítélés egyetlenegy fogalom hatására romlott: a korrupció miatt.

Bárki reflexből képes felsorolni azt a pár nevet, akiknek módszeres fölemlegetésével az ellenzéki média elképesztő hatékonysággal rombolta le a kormánypártok népszerűségét, függetlenül azok teljesítményétől. Elég ugyanis egyetlen emberi tulajdonságra, az irigységre apellálni, mert a népszerűség olyan, mint egy hajó: ha csak egy léket ütnek bele, süllyedni kezd. Senki nem tudja, hogy a korrupciós vádak igazak-e vagy sem. Ez nem is számít. Ha neki sok van, nekem kevés, az rossz. Az emberek önmaguk helyzetét ugyanis a másokéhoz mérik. Ez az ellenzéki rombolás lélektana. Nem bonyolult tudomány.

A baj csak az, hogy egyelőre a kor­mány­oldal ezzel a jelenséggel nem tud mit kezdeni. A korrupció vádját – ha valóban igaz, akkor azt, ha csak ráfogás, akkor azt – ma még nem tudja kezelni. Hivatkozik az eredményekre – amiket elfogadnak és természetesen járónak tekintenek az emberek –, és hivatkozik a külső veszélyre, ami hol erősebb, hol gyöngébb, attól függően, hányan másznak át a kerítésen. Félidőben vagyunk. Még van idő lépést váltani.

Bencsik András - ]]>www.demokrata.hu]]>