Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Bauer Tamás eszement kirohanása

Bauer Tamás eszement kirohanása

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Tomikának elgurult a gyógyszere!

„Ezt még a parlamenti ellenzék számos neves politikusa sem látja be. Az LMP társaelnöke, Keresztes László Lóránt rendszeresen önérzetesen elutasítja azt a vélekedést, amely diktatúrának minősíti az Orbán-rendszert, akárcsak annak idején elődje, Schiffer András.

Az MSZP politikusaitól időnként még mindig elhangzik a »jobboldali demokraták« illetve »baloldali demokraták« jellemzés a Fideszre illetve önmagukra.

Hiller István egy interjúban elmondta, hogy időnként elbeszélget Orbán Viktorral az ország nagy problémáiról, Mesterházy Attila pedig azonnali kérdésben javasolta kormány és ellenzék közös bizottságának létrehozását hasonló célra. Ezek az MSZP-sek még mindig úgy viselkednek, mintha ma Magyarországon demokratikus kormánnyal állna szemben demokratikus ellenzék.

Azok az újságírók, politikai elemzők, akik a politikában tapasztalt »szekértáborokról« beszélnek, szintén nem látják: nem szekértáborok állnak szemben egymással, hanem egy önkényuralmi rendszer működtetői és azok, akik az önkényuralmat elszenvedik.

Ahhoz, hogy ezt az önkényuralmat valaha is meg lehessen dönteni, mindenekelőtt meg kell győzni a közéleti szereplőket, a politikusokat, majd a választók mind nagyobb részét, hogy amivel küszködünk, az nem egyszerűen egy nekünk nem tetsző kormány, hanem egy embertelen önkényuralom.

Amikor a parlamenti ellenzék pártjai tisztségeket vállalnak Orbán parlamentjében, amikor egy ellenzéki képviselő azzal zárja interpellációját, hogy »várom megtisztelő válaszát«, és folytathatnám azokat a parlamenti szófordulatokat, amelyek azt fejezik ki, hogy demokratikus parlamentben tevékenykedünk, mindig azt a benyomást erősítik a közvéleményben, hogy demokráciában élünk, annak parlamentjében tevékenykedünk.

Hosszú ideje mondják sokan, hogy az ellenzék ne is üljön be az önkényuralom parlamentjébe, aminek persze az lenne a velejárója, hogy el sem indul a választásokon.

Én nem ezt tartom az egyetlen megoldásnak, lehetne az Országgyűlésben is másképpen viselkedni, mint jelenleg az ellenzéki pártok teszik. Az azonban bizonyos, hogy mind a parlamentben, mind a parlamenten kívül a politizálás olyan formáira van szükség, amelyek azt érzékeltetik, hogy a Fideszt nem demokratikus kormányzati hatalomnak, hanem önkényuralom működtetőjének tekintjük.”

Az eredeti, teljes írást ]]>itt olvashatja el]]>.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Tereb (146) Flag gondolja (36) Egészség (50) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83) Irodalmi kávéház (537) Történelem (17) Belföld (10) Kultúra (6) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2778) Nagyvilág (1309) Mozi világ (440) Mondom a magamét (7501) Életmód (1) Rejtőzködő magyarország (168) Gazdaság (702) Gasztronómia (539) Sport (729) Politika (1582) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (310)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>