Ma 2020 január 28. Károly, Karola napja van. Holnap Adél napja lesz.
0e9b3f5451669311065cbccbf9d72b1c.jpg

Árulás

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Régi sportkönyveket olvasgattam újra a hirtelen jött szünet alatt. Bocsák Miklós Kocsis és Cziborját és persze Kő András Bozsikját (ez utóbbi szerintem az egyik legjobb magyar nyelvű életrajzi könyv).

Mondani is felesleges, hogy Kocsis, Czibor, Bozsik és a többiek életpályájában nem pusztán a labdarúgás a fontos, de a példa, a hősiesség, a nagyság mibenlétének boncolgatása is.

Hiszen ezért szeretjük a futballt: mert maga az élet.

A két könyv 1954-es berni döntőről tudósító fejezetei nagy súllyal nehezednek arra, aki magyar szívvel tanulmányozza az Aranycsapatot, és elgondolkodik a magyar történelem sorsfordulóiról.

A mi népünk képtelen feldolgozni, hogy a nagyobb szellemi és fizikai erő olykor legyőzi. Mindig szükségünk van, volt és lesz az árulás motívumára, mert addig sem tesszük fel azt a kérdést, hogy megfelelően készültünk-e a megméretésre.

Az elvtelen, behódoló magyarságnál csak egy rosszabb létezik: a felfuvalkodott, erejét fitogtató, másokat lebecsülő magyarság.

Ez a magyar szenved vereséget időről időre ezeregyszáz esztendős történelmünkben. Ez a magyar kiáltja az árulást, miután a küzdelem véget ér: ez harsogja, hogy Károlyi Sándor eladta az országot, hogy Görgei Artúr pénzért árulta a hont, hogy a berni döntőt megbundáztuk, és mezőgazdasági gépeket, Mercedeseket kaptunk Nyugat-Németországból. Az önáltatás természetrajzáról persze nincs mondanivalója.

Vagy három évvel ezelőtt Szöllősi György sportújságíró azt merészelte állítani a blogjában, hogy a világbajnoki döntő végeredményén nem csodálkozhatunk: az NSZK megérdemelten győzött 3–2-re. Állítását részletesen megindokolta, ezt most kissé kiegészítjük, szigorúan a tények alapján. A németek állami és sportvezetése nem diktatórikusan működött, mint a korabeli Magyarországon. A németek komoly sportorvosi tudással érkeztek a világbajnokságra, a meccs után az öltözőben talált, sokat emlegetett üres ampullák talán vitaminokra utalnak, talán nem, mindenesetre nem bízták a véletlenre játékosaik fizikai állapotát (doppingellenőrzés akkor még nem volt). A németek gondot fordítottak játékosaik felszerelésére, az Adidas új stoplijain léptek pályára a berni mérkőzés csúszós, esős napján. Jó vetésforgót dolgoztak ki a sorozatmérkőzésekre: a 8–3-as meccset lényegében feladták ellenünk, és a döntőben a legerősebb összeállításukkal rukkoltak ki. Arra is gondot fordítottak, hogy az újságíróktól gondosan elzárt helyen, nyugodtan készüljenek. Mindez együtt, a legendás német győzni akarással megakasztotta a szekerünket.

A magyar csapat ezzel szemben – hiába voltak ezerszer jobb játékosaink – holtfáradtan keveredett oda a döntőre, soluthurni szállodájuk hetek óta átjáróház volt. A csapat vezetői hozták a rákosista Magyarország „színvonalát”: a csapatot elkísérő belügyesek a legjobban arra figyeltek, nehogy lelépjenek a játékosok. Még azt sem tudták elintézni, hogy az Uruguay elleni elődöntő után időben hazakerüljenek Kocsisék, mert lekésték az utolsó vonatot, így aztán a csapat hajnalig korzózott az utcán.

Nyelvet alig beszélt valaki a magyar válogatott vezetői közül. A magyar sportszergyártást jól illusztrálja Bozsik Józsefnek az Aranycsapat című 1981-es filmben látható hajdani cipője: inkább hasonlít krumplira, mint futballcsukára. A döntő előtti éjszakán a másnapi kezdőcsapat fele ellógott inni és nőzni, Sebes Gusztáv szövetségi kapitány pedig pánikba esett, és a csapatot teljesen felforgatta.

Ráadásul hosszú veretlenség után Puskásék egyszerűen nem hitték el, hogy bárki, különösen a nyugatnémet csapat legyőzheti őket. Ellenben túlságosan sokat beszélgettek, vitáztak a különféle pénzek elosztásáról, megszerzéséről. Kimondani is szörnyű: a világelső magyar válogatott szó szerint csempészésből élt: erre kényszerítette őket a félprofi státust hazudó, alacsony fizetésért őket pórázon tartó kommunista államhatalom, amely egyébként elsőrangú propagandaeszközként gátlástalanul kihasználta a kiszolgáltatott sportolókat.

Ezek a tények. De ott van még az erősebb lelkületű és rátermettebb mellé szegődő szerencse nevű faktor, ezt minden sportoló ismeri. A német Turek kapus élete mérkőzését játszotta, Rahn lába kétszer elsült, a magyar csapat tucatnyi helyzetet rontott el, több játékosunk mélyen a tudása alatt teljesített, a bíró megadott a németeknek egy vitatható, nekünk pedig nem adott meg egy szabályosnak látszó gólt. Igen, győzött a jobb: a kevésbé tálentumos, de a sikert nagyon akaró német válogatott.

Hogy Szöllősi György mit kapott blogjában a kommentelőktől, mondani is felesleges.

Nekünk pedig marad a tanulság 2012-ben fociban, közéletben, egyéni boldogulásban: semmilyen sikert, semmilyen eredményt nem ad ingyen az élet, mindenért nagyon meg kell dolgozni.

Csak egyszer végre fejezzük be a siránkozást, és álljunk neki a munkának… Fogcsikorgatva, keményen, lankadatlanul. Érdemes kipróbálni: van, akinek sikerült.

Szentesi Zöldi László - magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Politika (1571) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Irodalmi kávéház (478) Flag gondolja (33) Nagyvilág (1443) Jobbegyenes (1672) Belföld (5) Mozaik (42) Mondom a magamét (4263) Szépségápolás (15) Gazdaság (635) Heti lámpás (228) Rejtőzködő magyarország (171) Sport (729) Vetítő (37) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Történelem (13) Kultúra (4) Tereb (139) Egészség (50)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>