Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Apáti Bence: Tolvajt kiáltott a tolvaj

Apáti Bence: Tolvajt kiáltott a tolvaj

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Elég volt!

Cseh Katka a napokban döbbenetes ütemérzékét megcsillogtatva a korrupcióról posztolt. Mármint Cseh Katka.

Igen, az a Cseh Katalin, akit nem olyan régen igen zavaros cégügyletek hatalmas hullámai borítottak be, ráadásul annyira, hogy félő volt, hogy a sokat nevetgélő és időnként hosszú másodpercekre lefagyó momentumos politikus soha nem fog tudni megszáradni.

Nyomozás indult ellene, házkutatást is tartottak nála, ami elsősorban azzal volt összefüggésben, hogy Katalinunk politikai karrierje előtt és annak elején is a Pannónia Nyomda Kft. ügyvezetője volt, mely vállalkozás az EU-s források megcsapolásában bizonyult kimondottan tehetségesnek, és szorgalmasnak.

A gyanú szerint az volt a szisztéma lényege, hogy a fejlettebb budapesti, közép-magyarországi régióból elköltöztették a vállalkozásaikat az ország fejletlenebb részeire, ahol az EU szabályainak megfelelően több pénzre pályázhattak. A Cseh Katalinhoz köthető nyomdai kör így ötmilliárd forintnyi uniós és állami támogatást nyert el. 

Ami tényleg briliáns teljesítmény a folyton, a nap 24 órájában korrupciózó Momentum nevű párt egyik emblematikus arcától, de ha figyelembe vesszük, hogy a csillogó szemű fiatalok egyik legfőbb politikai üzenete az volt, hogy Magyarországon kizárólag a kormányoz hű vállalkozások nyerhetnek el pályázati pénzeket,  akkor válik igazi atombombává a házkutatásban kicsúcsosodó botrány. (Az meg tényleg csak hab a szörnyű ízű, lila színű tortán, hogy a cég pont a Momentum által megfúrt budapesti olimpiára hivatkozva nyert EU-s pénzeket.)

És Katkánknak mindeközben tökéletesre épített szempillája sem rebben, úgy posztolgat, úgy nyilatkozgat kissé morcosan meg szigorú tekintettel a korrupcióról, mintha nem épp a NAV túrná fel az íróasztala rejtett zugait bizonyítékok után kutatva. Mondanunk sem kell, hogy minden jel szerint a híres-hírhedt korrupcióvadász, Hadházy Ákos is elvesztette a látását és a hallását, no meg valószínűleg le is bénult, ugyanis nem vette észre, hogy dolga lenne: nem ugrott rá a kilométerekről bűzlő korrupciós ügyre.

Pedig állítása szerint a korrupciónak nincs színe. Mondjuk ha az igen ritka szelektív vakság nevű kórság támadta meg a szervezetét, akkor végül is érthető, hogy bizonyos színek egyszerűen elkerülik a figyelmét.

Érdekes módon a hazánkban tevékenykedő civil szervezetek is tiszta erőből kussolnak. Tudják, azok, amelyeket a mindig csak a világ jobbá tételén fáradozó, nagylelkű és  aranyszívű milliárdos pénzel, és amelyek szerint egy véres, közép-afrikai katonai diktatúra is transzparensebben és tisztességesebben működik, mint Magyarország. De az ellenzék legfontosabb propagandaműhelye, a Telex sem érzi úgy, hogy foglalkozni kellene a Momentumos politikus botrányával.

Néma csend és hullaszag van a baloldalon, pedig Cseh Katka finoman szólva is gyanús cégügyei miatt  kipirult arccal és kidagadt erekkel kellene verniük a harci dobokat. Persze nincs ebben semmi meglepő; a kis híján titokban eladott Városháza sem mozgatta meg a fantáziájukat.

Úgy tűnik, baloldalon a korrupciónak mégiscsak van színe.

Apáti Bence - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Életmód (1) Gasztronómia (539) Belföld (10) Tv fotel (65) Nagyvilág (1309) Autómánia (61) Gazdaság (702) Mondom a magamét (7501) Rejtőzködő magyarország (168) Irodalmi kávéház (537) Tereb (146) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Egészség (50) Sport (729) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Kultúra (6) Heti lámpás (310) Szépségápolás (15) Történelem (17) Flag gondolja (36) Jobbegyenes (2778) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>