Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
keleti.jpg

A népszavazás bojkottjára szólítani: rendőrségi ügy

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Akit egyszer is távolmaradásra lehet rábírni, az megszűnik demokratának lenni. Apátiába süllyed, és abban is marad életpályája végéig.
Alighanem korlátozni kellene azokat az úgynevezett „pártokat”, amelyek a népszavazáson való részvétel ellen kampányolnak. Ezek a szélsőségesek egyértelműen a demokrácia megsemmisítésére törnek, beletaposnak az alkotmányosságba.
 
Politikai bűnözők – enyhe minősítéssel.
 
Az 1990-es rendszerváltoztatásnak kiábrándítóan kevés hozama van. A népességfogyás folytatódott, sőt a kivándorlással gyorsult is. Kilopták a társadalom kezéből a közvagyon nagy részét. Korrupt politikusok váltak dúsgazdaggá, és pöffeszkednek luxusvillá(i)kban.
 
A kevés eredmény egyike: a demokrácia élénkülése.
 
Ezt az eredményt is meg akarja semmisíteni a szélsőség: ki akarja kapcsolni a társadalmat a szabad véleménynyilvánítás lehetőségéből. Passzivitásra – apátiára – szólítja fel a becsületes, jogkövető, munkájukból élő európai uniós polgárokat.
 
A rendőrségnek kellene föllépni e politikai gonosztevők ellen.
 
Nem nehéz kitalálni: ezt a szélsőséget külföldről pénzelik. Rossz esetben külföldről "csak" irányítják – ám a magyar államkasszából, a keservesen előteremtett adóbefizetésekből, a magyar családok pénzéből, a gyerekektől elvett forintokból öntik bugyellárisukba a pénzt.
 
A parlamentben dőzsölő szélsőség is bojkottra szólít fel.
 
Az Alkotmányvédelmi Hivatalnak, íme, a testhez álló feladat. Itt ugyanis az Alaptörvényt tiporják sárba a külföldről irányított, de a magyar adófizetők forintjaiból képviselőként luxuséletet folytató, extra nyilvánossághoz jutó pojácák.
 
Dolgozzon az Alkotmányvédelmi Hivatal.
 
Derítse föl, milyen külföldi hírcsatornákon érkeznek be az ukázok, kik diktálják külföldről az ötleteket, az akcióterveket, hogyan áramlik a pénz a felbérelt propagandistákhoz, hol rejtik el a feketejövedelmet, hogyan játsszák át családtagjainknak a vagyont.
 
Védje meg az alkotmányosságot az Alkotmányvédelmi Hivatal.
 
Ugyanis a népszavazásnál demokratikusabb intézmény nem létezik. Minden valódi demokratának örülnie kell, ha a társadalmat véleménynyilvánításra hívja a közhatalom. Egy népszavazáson a közösség valódi véleménye derül ki.
 
Akkor, ha azon a társadalom nagyobbik része közreműködik.
 
Emlékezetes a katasztrofális népszavazás, amelyen a szélsőséges propaganda a magyarok kirekesztésére szólította fel a magyarokat. A többség a magyarok befogadását akarta. De a gyér részvétel miatt a referendumot érvénytelennek nyilvánították.
 
A távolmaradás romboló.
 
Akit egyszer is távolmaradásra lehet rábírni, az megszűnik demokratának lenni. Apátiába süllyed, és abban is marad életpályája végéig. Erkölcsileg is megsemmisül, hiszen megtagadja a közösséget. Nem lesz „köze” ahhoz, ami később történik.
 
Társadalomromboló a bojkottra hívó szélsőség.
 
Céljuk alattomos – sőt aljas -, módszerük sunyi, szándékuk gonosz, hatásuk előkészíti a diktatúrát. A parancsuralomhoz ugyanis az apátiába döngölt társadalom a legjobb talaj. Akik most bojkottra szólítanak fel, azok egy külföldről behozott uralmat készítenek elő.
 
Ide 1944-45-ben tankokkal hozták be a diktatúrát.
 
Most propagandasereg háborúzik a pusztításért, a szellemi vandalizmus térfoglalásáért, az állampolgárok elbutításáért – majd másodrangú sorba döntéséért.
 
Meg kell őket állítani.
 
Védjük meg a demokráciát – természetesen nem viperával és fejmagasságban kilőtt gumitöltényekkel, ahogyan tíz évvel ezelőtt a gyurcsányi diktatúra éppen a demokrácia – szó szerint – vérbe fojtásáért rombolt.
 
Ám a rendőri jogérvényesítésnek ezúttal helye volna.
 
Kovács G. Tibor - ]]>www.gondola.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belföld (10) Flag gondolja (36) Történelem (17) Tereb (146) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Sport (729) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12) Mozaik (83) Gazdaság (702) Vetítő (30) Kultúra (6) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (7501) Heti lámpás (310) Egészség (50) Irodalmi kávéház (537) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1582) Nézőpont (1) Nagyvilág (1309) Jobbegyenes (2778) Életmód (1) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>