Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
mi.jpg

A muszlimokkal bemagoltatják leigázásunkat

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Megvan a hőn óhajtott felhatalmazás, Orbán Viktor közel 3,3 millió magyar határozott NEM szavazatával a tarsolyában küzdhet Brüsszelben a kötelező kvóta bevezetése ellen.

Az már „csak” hab a tortán, hogy a V4-ek szoros kiállása mellett, Christopher Kern osztrák kancellár is kiáll Magyarország betelepítés-ellenes politikájáért. Ennek azért is van nagy jelentősége, mert elődje, a taxisofőrből kancellárrá avanzsált Faymann nem régen még minősíthetetlen hangnemben nyilatkozott Orbánról mingránspolitikája miatt. Szerencsére rövid úton megbukott pártja csúfos elnökválasztási szereplése nyomán. Fontos a kancellárcsere mellett az is, hogy Christopher Kern ugyanúgy a szociáldemokrata párt delegáltja, mint elődje, s ennek ellenére támogatja azt az orbáni politikát, amellyel szembe megy Európa nagy nemzeteinek szocialista, liberális vezetésű országaival Franciaországtól kezdve Svédországon át egészen Németországig, ahol a koalíció erős politikai ereje az SPD, Angela Merkel egyik meghatározó hatalmi támogatója.

Gyanítható, hogy Kern nem pusztán az Orbán iránti személyes rokonszenvből lép föl támogatólag a V4-ek kvótaellenes politikája mellett. Sokkal inkább jól felfogott érdeke diktálja a tempót realista politikájához Az állampolgárok akaratával szemben ugyanis nem lehet tartósan országot vezetni, mert annak előbb-utóbb faymanni bukás a vége. Fenyegető ez a jövőre választások elé néző Németország és Franciaország számára is, ahol az időközi választások eredményei jól mutatják, hogy milyen mértékben esett vissza a hatalmon lévő migránsbarát pártok népszerűsége. A nép akarata tehát minden európai országban bevándorlásellenes, csak az országok vezetése nem akarja ezt meghallani. Egyelőre. Kern álláspontja számunkra ezért is örvendetes. Reménykedni lehet abban is, hogy a megismételt elnökválasztáson már akár a voksok számában is megmutatkozik a politikai szemléletváltás. Nem kétséges, a sógoroknak is fontos, hogy ne fenyegesse megszokott mindennapjaikat a muszlimok erőszakos betelepítése révén kialakuló országon belüli konfliktus az osztrákok és a bevándorlók között.

Riasztó gondolatok következnek, a biztonsági öveket kéretik becsatolni.

Márfi Gyula veszprémi érsek a közelmúltban előadásában elmondta, a szellemileg kiüresedett Európa alkalmas a magukat felsőbbrendűnek tartott muszlim tömegek területfoglalására. A nácik faji, a kommunisták osztály, a muszlimok vallási alapon tartják magukat magasabb rendűnek. Azok az emberek, akik nem muszlimok, azok hitetlenek, azaz „kafírok”, alacsonyabb rendűek hozzájuk képest.

Ismert, hogy a muszlimoknál nem elsősorban szerelemből születik 8-10 gyerek családonként, hanem azért, mert ők magasabb rendű lénynek tartják magukat, és a keresztényellenes dzsihád azt követeli meg tőlük, hogy valamilyen módon elfoglalják az egész világot.

A bevándorlók előtt a határaikat bezáró Egyesült Államok, Ausztrália, az Arab Emirátusok, Szaud-Arábia, Izrael után nem marad a migránsok számára más, igényeiknek megfelelő jólétet biztosító hely, mint Európa. Az öreg kontinens, amely gazdag, és liberális vezetése alatt kellően gyenge saját érdekeinek megvédésére. Különösen azért, mert meghatározó vezetői elszakadtak a népeiktől, az őket megválasztó emberek akaratától. A muszlim tömegek vezetői pedig jól látják, hogy megérett a helyzet a hitehagyott földrész elfoglalására.

Az iszlám jogrendszerben (Saría) azt olvashatjuk, hogy a világ a Saría szerint kormányzott és a harci területből áll. A harci területeket valamilyen módon el kell foglalni. Ez le van írva, a muszlimoknak ezt csak meg kell tanulni, be kell magolni. Vitatkozni ezekkel nem szabad.

Európában jelenleg mindenki azt hisz, amit akar, és általában senki nem hisz semmit. Ez ideális terep az iszlám számára, hogy bejöjjön, mondta Márfi Gyula. Az érsek szerint egyetlen földrész sem maradhat fenn sokáig erős ideológia nélkül. Szerinte komolyan kellene már venni azt, hogy a migrációnak a végső célja Európa iszlamizációja.

Speidl Bianka iszlámszakértő nemrég számolt be arról, hogy egy londoni iszlámról szóló konferencián egy amerikai muszlim professzor bocsánatot kért a terrorcselekményekért, amelyekkel lejáratják az iszlámot. A jelenlévő igen nagyszámú muszlim egyetemista válaszul kifütyülte a professzort.

A muszlimoknál megvan az a kettősség, hogy egész máshogy viselkednek, ha kisebbségben vannak és ha többségbe kerülnek. Ha Európa a Saría szerint kormányzott kontinenssé változik, akkor a földrésznek vége.

Márfi Gyula nyomatékosította, hogy nem akar iszlámellenes hangulatot kelteni, de fontosnak tartja az emberek figyelmét erre felhívni. Az érsek gondolkozik azon, hogy ezeket a gondolatokat megfogalmazza Ferenc pápa számára is, aki – finoman szólva – nem tévedhetetlen migráns ügyben.

A tények kedvéért azért szögezzük le, az iszlám eddig 270 millió embert pusztított el.

Most, hogy túl vagyunk a sikeres népszavazáson a józan magyar emberek közösen örvendezhetnek az eredménynek. Annak, hogy a résztvevők 98 százaléka elutasítja a kényszerkvóta intézményét. Ez hihetetlen nagy felhatalmazás arra, hogy Orbán Viktor eredményesen megvívhassa harcát az Európai Unióban a magyar szuverenitás megőrzéséért. Ezt az Alaptörvény ilyen értelmű módosításával lehet a belső jogban megalapozni, amihez a 3,3 millió szavazó akarata akkor is jogi talapzat, ha a népszavazás önmagában érvénytelen volt. Az érvényesség önmagában azonban nem tette volna kötelezővé az Alaptörvény módosítását, ehhez parlamenti akarat szükséges. Az ország területére és a népesség összetételére vonatkozó szuverenitásunk jogát semmiképpen nem írhatja fölül az uniós jog. A végső szót a tárgyalások utáni megegyezés mondja ki Brüsszelben. Orbán Viktor zöld asztal melletti pozícióit azonban nagymértékben növeli a sikeres népszavazás.

Végezetül nem szabad elfelejteni, hogy az iszlám csak eszköz egy magasabb szintű politikai játszmában. Az Amerikát is irányító pénzügyi körök gyenge és alávetett Európát akarnak, és az európai liberálisok is ebben a folyamatban vélik megtalálni számításaikat. Az ő uszályukban hajóznak a magyar ellenzék képviselői is.

Van tehát tétje Orbán Viktor küzdelmének karöltve a V4-ekkel és Kern kancellárral. Szerencsére a 3,3 millió ember, a nemzeti szuverenitást féltő emberek új egysége mögötte van. S ezt az Európai Unio sem hagyhatja figyelmen kívül.

]]>http://leander.blogstar.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (537) Nézőpont (1) Heti lámpás (310) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Jobbegyenes (2778) Szépségápolás (15) Flag gondolja (36) Tereb (146) Politika (1582) Sport (729) Kultúra (6) Nagyvilág (1309) Alámerült atlantiszom (142) Tv fotel (65) Titkok és talányok (12) Gazdaság (702) Mozi világ (440) Belföld (10) Autómánia (61) Életmód (1) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (168) Vetítő (30) Mondom a magamét (7501) Gasztronómia (539) Történelem (17)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>