Ma már sokan nem emlékeznek arra, hogy 2010-ben a stabil és kiszámítható költségvetés egyik nagy problémája, egyben feladata a nyugdíjrendszer fenntarthatósága volt, amelynek egyik legjelentősebb akadályát a kötelező magánnyugdíjpénztári tagság jelentette. Annak 1997-es bevezetésével ugyanis olyan struktúra állt fel, amelynél a magáncégek kedvező, míg az állam hátrányos, az adófizetők pedig kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. A kötelező magánnyugdíjpénztári tagság bevezetése Magyarországon tarthatatlan rendszert hozott létre: az állam kötelezte az adófizetőket, hogy egy meghatározott összeget az állami nyugdíjalap helyett egy magántársulásnak fizessenek be, s ezáltal folyamatos hiányt hozzanak létre a jelenben.

Az állam 1998-tól 2010 októberéig nominális értéken összesen 2354,4 milliárd forintnyi költségvetési forrást bocsátott az alapok rendelkezésére. Ezzel nemcsak bizonytalan helyzetbe engedte ezt az összeget, hanem az állami nyugdíjrendszerből való hiánya következtében az utolsó időszakban évente 360 milliárd forintos államadósság-növekedést könyvelhetett el, mivel a nyugdíjkassza egyenlegének fenntartására folyamatosan állampapír-kibocsátásra kényszerült. A kormány világosan látta, hogy ezen változtatni kell, a kötelező magán­nyugdíjpénztár megszüntetése tehát elkerülhetetlen volt. 

Tizennégy éves léte alatt az államnak – a befizetések, valamint a generálódó államadósság összegét figyelembe véve – 5000 milliárd forintjába került 
a magánkasszák rendszere, szemben a 2900 milliárdos megmaradt vagyonnal. A különbözetet – 1997 és 2011 között – a mi adóbefizetéseinkből és az államadósság növelésével fedezték. Emellett a 2008–2009-es válság idején megmutatkozó veszélyt, a kötelező magánnyugdíjpénztárak befektetési eszközeinek elértéktelenedése következtében előálló fizetésképtelenséget is kezelni kellett. Mostanra kevesen emlékeznek – vagy nem akarnak emlékezni – arra, hogy az azokban az években nyugdíjba vonulók nagy részének a kötelező magánnyugdíjpénztárak nem tudták kifizetni a járandóságát, és az államnak több tízezer embert kellett visszaengednie az állami nyugdíjrendszerbe, hogy megfelelő nyug­ellátást kapjon.

A cél egy fenntartható, finanszírozható nyugdíjrendszer létrehozása lett. A kormány új struktúrát vezetett be, megszüntette az állami nyugdíjalap hiányát, valamint csökkentette az állam­adósságot azáltal, hogy visszairányította a kötelező magánnyugdíjpénztári befizetéseket az állami nyugdíjalapba, és célirányosan használta fel a kötelező magánnyugdíjpénztárakból az állami rendszerbe visszalépőkhöz köthető vagyonelemeket, vagyis felszámolta a kötelező magánnyugdíjpénztári pillért.

Az állami rendszerbe való önkéntes visszalépéssel mindenki jól járt, hiszen akinek vesztesége keletkezett a kötelező magánnyugdíjpénztárban, azt kompenzálta az állam, akinek esetleg hozama volt, az felvehette vagy önkéntes pénztárba utalhatta. A magánnyugdíj­pénztáraktól átvett vagyonelemek össz­értéke 2945,7 milliárd forint volt, azon belül az állampapír-állomány átvételével csaknem 1400 milliárd forinttal csökkent az államadósság, illetve 600 milliárdot fizettek ki hozamként a tagoknak. Jelentős Mol-, Richter- és OTP-részvénycsomag került az állami vagyonba, amelyek komoly bevételeket generáltak az államnak a későbbiekben, illetve segítették a társadalompolitikai elképzeléseket (rezsicsökkentés). Az önrendelkezés és öngondoskodás szabadságát nem érintették a kormányzati lépések, hiszen megfelelő és átlátható szabályozás mellett az önkéntes magánnyugdíjpénztárak továbbra is mindenkinek elérhetők maradtak.

mindez fontos elemévé vált az államadósság-csökkentésnek, a költségvetés és a nyugdíjrendszer stabilizálásának.

Giró-Szász András - ]]>www.mandiner.hu]]>