Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
A jó kommunista

A jó kommunista

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Ki is volt valójában ez a Nagy Imre?

Egy hamis mítosszal igyekszik leszámolni Sebes Gábor publicista. Új könyvének címe: A Nagy Imre-mítosz – Mese a jó kommunistáról.
Végre!

Úgy kezdődött, hogy a forradalom első szabad megünneplésekor, 1989 táján még egymást érték a kivégzett miniszterelnököt dicsőítő beszédek, hozsannázó újságcikkek. Minden, ami 1956-hoz köthető, Nagy Imrét jelentette, noha számos történész már akkor figyelmeztetett: csak óvatosan! Ne feledjük, hogy az is ő volt, aki a felkelés első napjaiban statáriumot rendelt el, szabadságharcosokat végeztetett ki, október 25-én pedig újabb szovjet csapatokat hívott Budapestre. És az is ő volt, aki „elnézte” a sortüzeket.

Pongrátz Gergellyel, a Corvin köz egykori parancsnokával 1990-ben egy hosszú estén át beszélgettem. Beszélgettem? Ő beszélt, én hallgattam a hajdani „pesti srácot”.

– Azon döbbenek meg – mondta Bajusz –, hogy itt most minden Nagy Imréék körül forog, minden róluk szól, mintha ők csinálták volna a forradalmat. Ez nem igaz! Bukott, ravasz kommunisták öltöznek most át reformerekké azzal, hogy „ők már akkor megmondták”. Hazugság. A forradalmat az egyszerű emberek kezdték, a szabadságharcot pedig a fiatalság vívta, javarészt a pesti srácok. Ha Nagy Imrén múlik, minden másképp alakul. Ő fékezni akarta a tömeget, de képtelen volt kézben tartani az eseményeket. Irányítani akart, de csak sodródott. Nem állt félre, mert azt a kommunizmus elárulásának tartotta volna. Úgy gondolta, akkor teszi a legtöbbet, ha ott marad féknek. Tiszteletet legföljebb azért érdemel, mert a tárgyalásán nem kért kegyelmet.

Az 1956-ot vezéreszmének tekintő rendszerváltó ellenzék abban egységes volt, hogy Kádárnak mennie kell. De hogy ki legyen a „hívószó”, az ikon, Nagy Imre vagy a barikádokon végsőkig küzdő pesti srácok, ott már éles volt a törés. A térdre kényszerült „reformkommunisták” és a velük kokettáló SZDSZ Nagy Imrében találta meg a hőst. Ma már tudjuk, a katartikus élménynek szánt újratemetési ceremónia 1989. június 16-án a kommunisták hatalmának folyamatosságát üzente meg!

Ők, a „reformkommunisták” szervezték az attrakciót. Hogyan is mondta az ifjú Orbán Viktor a Hősök tere szónoki pulpitusán? „Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy – mintegy szerencsehozó talizmánként – megérinthessék ezeket a koporsókat.”

Később már nem is csodálkoztunk, hogy Horn Gyula kormányfő együtt koszorúzza Nagy Erzsébettel Nagy Imre sírját. A pufajkás a mártír miniszterelnök lányával. Gyurcsány Ferenc pedig még „beszélt” is Nagy Imrével („Mondd, Imre: te mit tennél?”).

Ki is volt valójában ez a Nagy Imre?

Úgy érkezett vissza Magyarországra a második világháború végén, hogy addigi életének kétharmadát a Szovjetunióban töltötte. Sztálin kedveltje minden létező aljasságban benne volt. Itthon a legvadabb időkben ő vezette az élelmezési, majd a begyűjtési tárcát, őt tartották a „kulákok” legkegyetlenebb kizsigerelőjének. Sztálin halála után könnyfakasztó beszédben méltatta a Nagy Vezér munkásságát, és ő javasolta a diktátor emlékének azonnali törvénybe iktatását.

„A forradalom miniszterelnöke”? Ó, dehogy! Csupán miniszterelnök a forradalom idején. Nem ugyanaz. 1956. október 23-án ő volt kéznél, ő volt a „jó kommunista”. Rákosinál, Gerőnél feltétlenül jobb. Őt kéri fel vezetőjének a felkelt ország, és a hatvanéves ősbolsevik a Parlament ablakából így szólítja meg a népet: „Elvtársak!”

És az is ő volt, aki utolsó rádióbeszédében, november negyedikének hajnalán is hazudott. Csapataink harcban állnak, füllentette, majd bizalmasaival (köztük a ’19-es katonatizedelő Lukács Gyuri bácsival) a jugoszláv nagykövetségre menekült.

Csak a pesti srácok álltak a tankok elé. Azok a fiatalok, akiknek vezérét, Pongrátz Gergelyt négy évtizeddel később, 1997 őszén a Metész-tüntetésen Kuncze Gábor rendőrei gumibottal ütlegeltek, bilincsbe vertek.

A Nagy Imre-mítosz. Olvassuk el Sebes Gábor könyvét!

Pilhál György - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1582) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (30) Életmód (1) Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2778) Nézőpont (1) Mozaik (83) Gasztronómia (539) Kultúra (6) Tv fotel (65) Belföld (10) Nagyvilág (1309) Flag gondolja (36) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Tereb (146) Történelem (17) Irodalmi kávéház (537) Mondom a magamét (7501) Heti lámpás (310) Szépségápolás (15) Titkok és talányok (12) Mozi világ (440) Gazdaság (702)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>