Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Nyílt levél René van Hell úrnak, Hollandia budapesti nagykövetének

Nyílt levél René van Hell úrnak, Hollandia budapesti nagykövetének

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Excellenciás uram!

Tegnap reggel, egy átvirrasztott, nehéz éjszaka után arra az elhatározásra jutottam, hogy delegációt alakítok, s néhány barátommal Hollandiába utazunk megvizsgálni a holland jogállam és demokrácia állapotát. Ebben kérem az ön segítségét. Jómagam és delegációm tagjai nagyon komolyan aggódunk a holland jogállamiság és demokrácia miatt, s ezzel szoros összefüggésben elengedhetetlenül szükségesnek tartjuk, hogy megvizsgáljuk Judith Sargentini patella-, pupilla-, továbbá musculus masseter-reflexeit.

A legfőbb indok a következő: a holland alkotmány 120. cikkelye szerint a hollandiai bírók nem jogosultak (ismétlem: nem jogosultak!) a holland törvények, továbbá a nemzetközi szerződések alkotmányosságáról véleményt mondani és ítélkezni. Vagyis: a holland bírák függetlensége és hatásköre olyan sérelmet szenved el Hollandiában, amely egész egyszerűen összeegyeztethetetlen az európai értékrenddel és jogrenddel egyaránt. Arról nem is beszélve, hogy fenti alkotmányos rendelkezésből logikusan következik az is, miszerint Hollandiában egész egyszerűen nincs alkotmánybíróság. Ideje tehát feltenni a kérdést: miképpen nevezhető jogállamnak és demokráciának egy olyan ország, ahol nincs alkotmánybíróság? Miképpen lehet tagja az Euró­pai Uniónak egy olyan ország, ahol ez megtörténhet?

Éppen ezért, e súlyos és nyugtalanító problémák miatt érezzük elengedhetetlenül fontosnak, hogy delegációnkkal elutazzunk Hollandiába, ott feltegyük ezeket a kérdéseket, s ezzel egy időben felszólítjuk a holland kormányt, hogy haladéktalanul kezdje meg a holland alkotmány megváltoztatását.

Egyébként Hollandia az az ország, ahol megalakult, mi több, be is jegyezték a Partij voor Naastenliefde, Vrijheid en Diversiteit pártot (Magyarul: Testvéri Szeretet, Szabadság és Sokféleség Pártja).

A Wikipédián erről az alakulatról – amely a kétszázalékos parlamenti bejutási küszöböt sem volt képes átlépni 2010-ben – többek között ezeket olvashatjuk: „A párt a »holland pedofilok pártjaként« azonnal nagy nemzetközi ismertségre tett szert, mivel programjában szerepel, hogy 12 éves kortól legalizálni kell a szexet, a szerencsejátékot, a tartózkodási hely szabad megválasztását és a könnyű drogok fogyasztását. Szintén legálissá akarják tenni a világon mindenütt tiltott gyermekpornográfiát, ugyanakkor szigorúan korlátoznák az állatkísérleteket, valamint betiltanák a hús és a hal fogyasztását, a sportvadászatot és a sporthorgászatot. Három magánszemély alapította: Marthijn Uittenbogaard (elnök), Ad van den Berg (pénztáros) és Norbert de Jonge (titkár). A pénztárost 1987-ben elítélték egy tizenegy éves fiú molesztálásáért. A párt létrehozása azonnal nemzetközi felháborodást váltott ki, Hollandia- és világszerte sokan követelik a párt betiltását. A hágai kerületi bíróság azonban visszautasította az erről szóló kérelmet.”

Megítélésünk szerint az az ország, ahol ilyen pártot lehet alapítani, azt be is jegyzik, majd a bíróság elutasítja a betiltását, vagyis törvényesítik az elmebajt – nos, egy ilyen országnak nincs helye az Európai Unióban.

Az az ország, ahol ezt tekintik szabadságnak, az nem egy európai, modern állam. Nagykövet úr is beláthatja, felelős európai polgárokként kötelességünk fellépni ez ellen. Továbbá ott-tartózkodásunk alatt szeretnénk módot találni arra is, hogy nevezett párt három alapítójának farizmát (gluteus maximus) a lehető legnagyobb erővel (vö. rúgás) illethessük lábfejünkkel (metatarsus).

Judith Sargentininek pedig adnánk egy nagy-nagy puszit.

Nagyon köszönjük nagykövet úr segítségét, hamarosan indulunk Hágába. Addig is kérjük, a holland parlament ne tétlenkedjen, hanem haladéktalanul lásson hozzá az alkotmány átírásához, a vonatkozó problémák kiküszöböléséhez.

Megkülönböztetett tisztelettel:
Bayer Zsolt

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (702) Tv fotel (65) Flag gondolja (36) Mozi világ (440) Mondom a magamét (7501) Gasztronómia (539) Mozaik (83) Vetítő (30) Nézőpont (1) Történelem (17) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (168) Kultúra (6) Egészség (50) Szépségápolás (15) Sport (729) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Jobbegyenes (2778) Heti lámpás (310) Életmód (1) Titkok és talányok (12) Belföld (10) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (146) Nagyvilág (1309)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>