S ebből következően Lukács György, aki szerint a lélek felszabadításához úgy jutunk el, ha megszegjük a „Ne ölj!” abszolút parancsát, nos, ez a Lukács György semmiben sem különbözik Hitlertől. Vagy Goebbelstől. Emlékeznek még? Lukács György azt írta és hirdette, hogy az ember nem ölheti meg az anyját, csak akkor, ha az osztályárulóvá válik. Miben különbözik ez az iszonyat például attól, ahogy a Goebbels házaspár, mielőtt öngyilkosságot követett el, megmérgezte hat gyermekét? S azt se felejtsük el, hogy Goebbels a szocializmus, a szocialista eszme híve volt, az NSDAP-ban a szegények pártját látta, és a tőkések ellen akart harcolni, még úgy is, hogy e „szent harchoz” a bolsevikokkal szövetkezik! Féktelen zsidógyűlölete is innen ered: hiszen a „burzsoázia”, a „gazdagok” Németországban is jelentős részben zsidók voltak. Ugyanezen okból ölték a Tanácsköztársaság zsidó vezetői és terrorlegényei is a magyar burzsoázia zsidóit, ahogy erre Kádár Gábor és Vági Zoltán is felhívja a figyelmet:

„Ha a Tanácsköztársaság valóban »a zsidók diktatúrája«, akkor feltételezhető lenne, hogy politikájában is zsidó érdekeket képvisel. Ehelyett azt látjuk, hogy a vörösterror kiemelt célpontjai (más csoportok mellett) a nagytőkések, nagypolgárok, kereskedők voltak. Ezekben a rétegekben pedig igen magas volt a zsidók aránya. »Ki fogjuk irtani, ha kell, az egész burzsoáziát« – foglalta össze tömören a vörösterror »filozófiáját« Szamuely. Mivel Magyarországon a burzsoázia, a polgárság gerincét zsidók (is) alkották, ezt nehéz lett volna különösebben zsidóbarát programnak értékelni.”

Egy szó, mint száz, a terror, a kiirtás, az osztályharc kommunista ideológiájának legközelebbi rokona a terror, a kiirtás és az osztályharccal kombinált „faji” harcot hirdető nácizmus.

Ám mind a mai napig főbenjáró bűnnek számít ennek kimondása.

És ez tűrhetetlen.

Tűrhetetlen –miképpen erre Kövér László felhívta a figyelmet a Korvin Ottóék által meggyilkolt Incseli Szőts András emléktáblájának avatásán –, hogy szinte semmi sincs feltárva múltunknak ebből a részéből.

„A magyar eszmetörténet mai napig fennálló adóssága annak pontos feltárása, hogy a huszadik század elején a kommunista terror ideológiája kik által, és miként rakhatott magának fészket a magyar közgondolkodásban. A magyar politikatörténet pedig lassan száz esztendeje adós azzal, hogy részletesen és összefüggéseiben is feltárja, hogy egy körülbelül ezer főből álló kommunista terrorcsapat 1919. március 21. és augusztus 1. között miként gyűrhette maga alá az ezeréves magyar államot, miként ejthette túszul az önvédelemre képtelen, megbénított teljes állami intézményrendszert” – mondta Kövér az emléktábla-avatáson, s bizony, ez valóban súlyos és elengedhetetlen adósság. Igen, hiszen még azt sem tudjuk pontosan, mi is történt a patkánylázadás idején az Országházban!

Megdöbbentő tény, hogy Magyarország első kommunista politikai rendőrsége pont az Országházban volt képes felverni főhadiszállását. A Főrendi Házban telepedtek meg ezek a gyilkosok, de arról, hogy mit is tettek, szinte semmit sem tudunk. Mindössze azt tudjuk, hogy a kommunista gyilkosok és terrorszervezetek a Tanácsköztársaság idején hatszáz embert öltek meg szerte az országban. Illetve hatszáz meggyilkolt ember adatait ismerjük! Ám a többi meggyilkolt magyar emberről nem tudunk semmit! Igen, még azt sem tudjuk, mi történt az Országházban 1919 márciusa és augusztusa között. Néhány korabeli forrásból annyi tudható, hogy a Korvin Ottó vezette politikai rendőrség ötszáz embert hurcolt az Országházba. A korabeli sajtó és a korabeli közbeszéd tudta, hogy az Országházban embereket kínoztak és gyilkoltak meg, ám egyedül Incseli Szőts András holtteste került elő. Ám rendelkezésre állnak kordokumentumok, amelyek a mentalitástörténet törvényszerűségei alapján bizony az egykor volt igazságról beszélnek.

A Budapesti Közlöny 1919. augusztus 14-i számában ezt olvashatjuk:

„A főrendiház alsó helyiségei megteltek behurcolt emberekkel, kínzókamrákat létesítettek, a kamrákban sok szerencsétlen ember halt meg a Lenin-fiúk kezei között, akiknek holttestét a Parlament lépcsőjéről a Dunába dobták. Formális kivégzés itt nem történt.

Rohamkéssel és revolverrel nem egy embert tettek el láb alól, nem egy szerencsétlen ember lelte halálát a fojtogató kezek között, azonban szabályszerű kivégzéséket itt nem hajtottak végre.”

Tormay Cecil pedig így ír ugyanerről a Bujdosó-könyvben:

„A főrendi ház kapuja felett nagy ívlámpa világít a sötétben. Autók süvöltenek szakadatlanul. A terroristák ilyenkor szedik össze a túszokat, szállítják Korvin-Kleinnek az »anyagot«. A bőrkabátosok szerencsétlen emberi alakokat vonszolnak ki, aztán betaszigálják őket a kapun. Olykor ordítás hallatszik az Országház falából.

Az autók ilyenkor parancsszóra berregni kezdenek és a szirénák tülkölnek, túlzakatolnak minden nyöszörgést és halálordítást. (…) A fegyveres Lenin-fiúk jönnek a kivilágított kapun. Középütt megy valaki. A csapat lefordul az alsó rakodópartra. A fegyverek zörögnek, a lépesek távolodnak. A Duna loccsan. Aztán jön visszafelé a fekete csapat, és középütt nem megy többé senki.”

De korabeli rendőrségi kihallgatási jegyzőkönyvek is igazolják, hogy Korvinék az Országházban több gyilkosságot is elkövettek. Kövér László az avatóbeszédében erről így beszélt:

„Egy 1919. augusztus 16-án kelt rendőrségi kihallgatási jegyzőkönyvben az országházi túszok őrzésével megbízott katona beszámol arról, hogy Incseli Szőts András halála után az Országház kommunista gondnoka, egy bizonyos Englender nevű ember kijelentette egy Palis nevű vörösőr parancsnoknak, hogy – idézem – »ha nem jönnek az színész hullájáért, úgy őt az éjjel folyamán a többi hullákkal egyetemben a Dunába dobja.«

A Duna pedig, amiként 1944-ben, úgy 1919-ben sem állított ki halotti bizonyítványokat…”

Folytatjuk...

Bayer Zsolt - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>