Ma 2024 június 18. Arnold, Levente napja van. Holnap Gyárfás napja lesz.
Bayer Zsolt: Számomra a békemenet egy csoda

Bayer Zsolt: Számomra a békemenet egy csoda

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ez egy csoda!

A Mandiner által szervezett eseményen Bayer Zsolt publicista, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezető elemzője és Horváth József biztonságpolitikai szakértő értékelte a békemenetet. A beszélgetés során szóba került a nyugat-európai háborús pszichózis, a sorkatonaság kérdése és Magyar Péter is.

 

A békemenet üzenetével kapcsolatban Mráz Ágoston Sámuel elmondta, 

a baloldal számára a békemenet üzenete leginkább az, hogy rengeteg Fidesz-szavazó van

A Nézőpont Intézet elemzője szerint nehezen tartható a baloldal elképzelése, miszerint a kormánypártok támogatottsága csökkent. Az elemző ugyanakkor kifejtette, a békemenet első körben megnyugtatta a kormánypárti szavazókat, és mobilizálta őket. A szakértő kifejtette, a nemzetközi kutatások jól mutatják, hogy mostanra az európai polgárokat leginkább a háború kérdése érdekli. 

A miniszterelnök beszédének egyik fontos eleme volt a békekoalíció, amelynek komoly realitása van Európa-szerte

– tette hozzá Mráz Ágoston Sámuel, aki elmondta, a közvélemény-kutatások szerint több mint húsz százalékot fog kapni az európai parlamenti választásokon az európai újjobboldal. Mráz Ágoston kifejtette, amennyiben Németországban vagy akár Nyugat-Európában visszaállítanák a sorkatonaságot, nyugati fiatalok tömegei jelenhetnek meg Magyarországon és kérhetnek menekültstátuszt. 

A nyugati fegyverek eredeti orosz területeken való bevetésével kapcsolatban Mráz kiemelte, azok a személyek és csoportok, amelyek támogatják ezen fegyverek bevetését, a világháború kirobbanását kockáztatják.

Bayer Zsolt a beszélgetés során a békemenettel kapcsolatban elmondta, örömmel tölti el, hogy milyen sokan jelentek meg és fejezték ki a béke iránti elkötelezettségüket.  

Számomra minden békemenet egy csoda, hiszen ezeken az alkalmakon együtt vagyunk

– jelentette ki a publicista, aki 2012 óta minden békemeneten részt vett. A kötelező sorkatonaság bevezetésével kapcsolatban Bayer elmondta, Manfred Weber egészen odáig elment, hogy már nemcsak a férfiak, hanem a nők besorozását is támogatná. 

Bayer egy közvélemény-kutatásra is felhívta a figyelmet, amely szerint Németországban a 40 év alattiak döntő többsége még akkor se lenne hajlandó hadba vonulni, hogyha a hazáját megtámadnák. 

Horváth József biztonságpolitikai szakértő kifejtette, a békemenet megmutatta, hogy Magyarországon több százezer ember képes biztonságban és kisebb-nagyobb atrocitások nélkül felvonulni. 

Nyugat-Európában és Bécsben is már lehetetlen megfelelő biztosítással ekkora demonstrációkat szervezni

– emelte ki Horváth József, aki elmondta, a kontinens nyugati részén egyre többen menedékként tekintenek Magyarországra. A biztonságpolitikai szakértő a kötelező európai sorkatonaság gondolatával kapcsolatban elmondta, a háborúpárti politikusok képesek egyik napról a másikra 360 fokot fordulni és akár egymást is hátba támadni.

A kutatások szerint a nyugat-európai és amerikai fiatalok több mint 50 százaléka fizikailag vagy mentálisan alkalmatlan a katonai szolgálatra

– tette hozzá a szakértő, aki szerint ez a jelenség az elmúlt évtizedek agymosásának következménye. A nyugati háborús pszichózissal kapcsolatban Horváth kiemelte, a háború különböző üzleti érdekek megvédéséről, illetve a hatalomról szól. 

A kerekasztal-beszélgetésen szóba került a magyar ellenzék is. Magyar Péter népszerűségével kapcsolatban Mráz Ágoston Sámuel elmondta,

tetőzésnél van a Tisza, több kutatás is azt bizonyítja, hogy minden negyedik szavazat Magyar Péter pártjára fog érkezni a június kilencedikén tartandó választásokon.

Bayer Zsolt a Magyar Péter-jelenséggel kapcsolatban kifejtette, az ellenzéki választók frusztráltak, türelmetlenek és idegesek, ugyanis 2006 óta egyetlenegy választáson sem sikerült győzedelmeskedniük, ennek pedig az az egyik következménye, hogy mindenkiben a megváltót látják. 

Magyar Péter egy nárcisztikus pszichopata

– összegezte a Tisza Párt vezetőjével kapcsolatos álláspontját Bayer.

 

Borítókép: A drónnal készült képen a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA) békemenetének résztvevői vonulnak a Margit hídon 2024. június 1-jén (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Gábor Márton - ]]>www.magyarnemzet.hu ]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (537) Egészség (50) Gasztronómia (539) Tereb (146) Politika (1582) Életmód (1) Mondom a magamét (7657) Belföld (11) Nagyvilág (1310) Jobbegyenes (2815) Kultúra (9) Heti lámpás (319) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Titkok és talányok (12) Autómánia (61) Nézőpont (1) Szépségápolás (15) Történelem (18) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (711) Mozaik (83) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Flag gondolja (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>