Nevezett képviselő, Magyarország, továbbá a szabadság, ezen belül is a sajtószabadság nagy barátja a minap előadást tartott Amszterdamban, éspedig a „magyar jogállamiságról”. Ez önmagában is rendkívül izgalmas tény, Sargentini korunk Leonardója, éppoly otthonosan mozog a magyar és egyéb jogállamiságok témakörében, mint a marsi uborkatermesztés rejtelmeiben, és azt is pontosan tudja, hogyan lehet birkavesével földrengést megelőzni, csak szerénysége nem engedi, hogy erről is tartson egy előadást, de ami késik, nem múlik.

Mindenesetre Sargentini olyannyira nagy barátja és szakértője nevezett (sajtó)szabadságnak, hogy biztonsági őrökkel vezettette ki a teremből az Echo TV stábját, mondván, addig nem hajlandó közszemlére tenni elméje kincseit, ameddig az a tévé a helyszínen tartózkodik. Mégsem szórhatunk gyöngyöt a disznók elé, ugyebár…

Na most Sargentini kérlelhetetlen következetességénél, megkérdőjelezhetetlen felkészültségénél és tisztességénél már csak függetlensége megkérdőjelezhetetlenebb.

Amúgy pontosan ismerjük ezt a függetlenséget.

Ilyen független volt minden egykori, KGB-nek dolgozó és kilóra megvásárolt tekintély, és ilyen függetlenek voltak mindazok, akik körömszakadtukig védelmezték annak idején Sztálint, aztán Castrót, majd Pol Potot, s aki ellent mert mondani nekik, azt nácinak bélyegezték, és ott találta magát az antidemokratikus és diktatórikus bandában. Ilyen független volt Rolf Hochhuth, aki megírta a Helytartó című darabját, hogy lejárassa és „Hitler pápájaként” ábrázolja az amúgy zsidómentő XII. Piuszt. Hogy is mondjuk elegánsan? Hochhuth mögött ott állt segítőkészen a Szovjetunió és a KGB, ugyanis nehezen viselték, hogy a pápa kérlelhetetlenül elítélte és elítéli a kommunista diktatúrákat is.

Tessék olvasgatni Sévilliát, Az értelmiség terrorizmusát: „Párizsban néhány tucat ember adja meg a hangnemet. Műsorokban beszélgetnek, cikkeket publikálnak, könyveket írnak, egyetemen oktatnak, vitákban szólalnak fel, petíciókat írnak alá, együtt ebédelnek… A nemzeteket, a hagyományokat, a kultúrát és a vallásokat nem lehet egy tollvonással eltörölni. De az ötven év folyamán a párizsi értelmiségi körök egy gépezetet indítottak be a szembeszegülők ellen. Ez a gépezet az értelmiség terrorizmusa.”

Igen, Sartre, Semprún, Simone de Beauvoir – ők azok! Vagy tessék olvasgatni Paul Johnsont, az Értelmiségieket. Hogy tudjuk, miért és kinek a pénzéért ájultak el Sztálin Szovjetuniójának demokráciájától és jólététől megkérdőjelezhetetlen tekintélyű alkotók és értelmiségiek annak idején.

Persze kétségtelen tény, hogy nevezettek legalább alkotók voltak és értelmiségiek, mondjuk Az öreg halász és a tenger attól függetlenül is remekmű, hogy Hemingway egy darabig KGB-ügynök (is) volt.

A mi kedves és független Sargentinink lényegesen különbözik az imént felsoroltaktól. Ugyanis ő nem alkotó és nem értelmiségi. Ő pusztán ügynök, megvett ember, hivatásos hazudozó – vagyis független. Liberális és zöld bajkeverő. Ugyanis ennyit silányultak a dolgok az 1950-es, 60-as évek óta. Mindez tökéletes lenyomata világunknak, így jutottunk el Brecht és Sartre gazemberségétől és függetlenségétől Sargentini gazemberségéig és árulásáig. Hát nem egy sikertörténet.

Mindenesetre két dolgot kell megjegyeznünk. Az egyik, hogy pél­dául Orbán Viktor pontosan olyan diktátor, amilyen náci volt XII. Piusz. A másik, hogy nem mindegy, milyen színvonalon gazember az ember. És Sargentini bizony nem színvonal.

Bayer Zsolt - ]]>www.magyaridok.hu]]>