Voltak azok a régi, elmaradott idők, amelyeket imigyen foglalt össze nekünk valamikor a ’90-es években, a Mesa Verde Nemzeti Parkban, egészen pontosan az anasazik építette fantasztikus Cliff Palace-ban a Ranger:

– Azok az emberek olyan régen építették ezt és éltek itt, hogy még nem volt tévé sem.

A körülöttünk álló derék, pálmafás-inges amerikai turisták hangos „wow! wow!” kiáltásokkal fejezték ki megrökönyödésüket, s hogy megértették az idők végtelenségét, továbbá azt is, hogy „mélységes mély a múltnak kútja”.

Bizony! Azok voltak ám a régi idők!

S azóta lettek még régebbi idők, olyanok, amikor még nem volt internet sem, meg „social media” sem, sőt – és ez az igazán plasztikusan elborzasztó! –, még 444 meg HVG sem volt, benne a korhadéklakók elitalakulatával, Szily Lászlóval meg… eh, mindegy is…

Azokban az időkben viszont volt kocsma meg pofon meg belenézés a másik szemébe.

Na most képzeljük bele magunkat azokba a régi időkbe, s képzeljük el, hogy egy régi-régi Tóthné Laura él egy Abony méretű településen, vagy egy kisebben, vagy egy nagyobban. És ez a réges-régi Tóthné Laura egy szép napon azt kezdi terjeszteni a település hivatásos vadászáról, vagy csak a helyi vadásztársaság akármelyik tagjáról, hogy nevezett lelőtt két védett gólyát.

Azokban a régi időkben a következő történések zajlottak volna le – vagy egyik, vagy másik, vagy esetleg tetszőleges sorrendben mindegyik.

1. A megrágalmazott vadász a kocsmában összefut Tóthtal. Odamegy hozzá és meglehetősen indignált hangon kérdőre vonja, miért rágalmazza őt a felesége, vagyis a Laura. Tóth, amennyiben nem tudja, mit művel a Laura, valóban megdöbbenve biztosítja a megrágalmazottat, hogy még az este kérdőre vonja az asszonyt, akinek „nyilván elment az a maradék esze is, hogy a rosseb egye meg!”. A két férfi ebben marad és isznak egy sört. 1/a aleset: a Tóth tudja, mit terjeszt az asszony, sőt, ő is részese a rágalmazásnak, ebben az esetben hebeg-habog, vagy visszatámad, hogy „nem zörög a haraszt”, miegymás. Ekkor a dolog könnyen pofozkodásig fajulhat, és már csak az igazság végett remélhetjük, hogy a megrágalmazott az erősebb és átrendezi a Tóth pofáját.
2. Tóthné összefut a kisboltban a megrágalmazott feleségével, aki hangosan kérdőre vonja, miért rágalmazza az urát. Hamar kiabálásig fajul a szóváltás, a jelenlévők először két pártra szakadnak, van, aki elhiszi a rágalmakat és Tóthné védelmére kel, van, aki éppen ellenkezőleg. A csúnya és egyre durvább veszekedésnek a boltos vet véget, emelt hangon megkérve mindenkit, hogy aki nem vásárol, az menjen onnan az anyja keservébe. 2/a aleset: esetleg a kisboltban is kialakul némi hajhúzkodásos pörpatvar a két asszony között, amelyben, már csak az igazság végett, remélhetőleg Tóthné húzza a rövidebbet.
3. Jó esetben viszonylag hamar kiderül, hogy Tóthné csak rágalmazott, kiderül, hogy semmi bizonyíték nincsen arra, amit mond, sőt, a megsárgult, ócska fénykép, amit mutogat bizonyítékként azt a pillanatot ábrázolja, amikor a megrágalmazott nagyapja 1897-ben talált két elpusztult gólyát a település határában. A település lakói darab ideig nem állnak szóba Tóthékkal, Tóthné Laurának át kell járnia vásárolni a szomszéd faluba, mert a kisboltban nem szolgálják ki, a Tóth se mehet be a kocsmába – aztán legkésőbb a falunapon összebékül a két család, a Tóthék bocsánatot kérnek, mindenki sír egy kicsit, aztán hajnali háromkor, kisség kapatosan az összes jelenlévő azt énekli összekapaszkodva, hogy: „Juli néni, Kati néni /Letye –petye –lepetye! Üldögélnek a sarokba, /Jár a nyelvük, mint a rokka /Letye –petye –lepetye! Bárki inge, rokolyája /Letye –petye –lepetye! /Lyukat vágnak közepébe, /Kitűzik a ház elébe /Letye –petye –lepetye!”

Utána meg azt, hogy: „Kiültek a vénasszonyok a padra, a padra, /Úgy is tudom, hogy rólam folyik a pletyka, a pletyka, /Nem kérem én a jó Istent csak arra, csak arra, /Ragassza le valamennyit a padra, a padra!”

Ilyenek voltak a régi idők, az elmaradott idők, amelyekben voltak még emberi viszonyok, kikezdhetetlen igazságok, kocsmák, pofonok, szembe nézések, és azokban a régi időkben még Tóthné Laura is megtanulta egy életre, hogy bármennyire is gyűlöl valakit, semmiképpen ne rágalmazzon, ne terjesszen hazugságokat, ha ilyesmire támad kedve, inkább fogja be a pofáját, mert a dolognak vannak következményei.

Ma már modern, progresszív, „social media-ás” meg Szily Lászlós, Oroszi Babettes idők vannak, ma mindenkinek annyi identitása lehet, amennyit csak akar, úgyhogy nincs is lassan senkinek semmilyen, legfeljebb a „boomereknek”, és a rágalmazás is másképpen megy és másmilyen következményei vannak.

Ma Tóthné Laura a Facebookon rágalmaz önfeledten.

Ma Tóthné Laura meglát egy fényképet a Facebookján, és azt haladéktalanul megosztja, elégedetten, boldogan, és nagy örömmel konstatálja, hogy szennyes lelkének és beszűkült tudatának minden löttyös indulata célba ér, társat talál, Tóthné Laurát átjárja a lumpenprolik emésztőgödrének bizsergető akolmelege.

Tóthné Laura egy fényképet oszt meg a Facebookon. A fénykép bal felső sarkában Semjén Zsolt látható egy tökéletes kontúrú négyzetben kivágva, a kép többi részén pedig két elpusztult gólya hever. A fényképet látva egy átlagos oligofrén is tökéletesen tisztában van vele, hogy hamisítványt lát, és megszólal benne a vészcsengő, hogy ezt talán nem kellene „népszerűsíteni”, mert baj lesz. Nem így Tóthné Laura, aki boldogan megosztja a képet, és gyönyörködik a hatásban. És nincsen kocsma, nincsen pofon, nincsen szembe nézés, csak a számítógép monitorja van és az elaljasultak gyönyöre.

Ezen a ponton kerülök képbe én.

Reggel egy kedves barátom elküldi Wiberen a hamisított, aljas, rágalmazó fényképet, Tóthné Laura megosztásában. A megrágalmazott ráadásul az egyik legjobb barátom, így aztán a lehető legtermészetesebb emberi reakció következik: mérhetetlenül felháborodok. Hiszen az egyik legjobb barátomat minimum három bűncselekmény elkövetésével vádolták meg a szemem előtt. Mindjárt meg is írom ezt, ott, hamarjában, és nevesítem Tóthné Laurát, aki tevékeny részese a rágalmazásnak, ami, esetünkben, mivel több bűncselekmény elkövetésével vádol meg valakit, súlyos bűncselekmény. Mindezt kirakom a blogomra és a Facebookomra, nem mulasztva el, hogy a kocsma, pofon, szembenézés hiányában felszólítsam Tóthné Laura ismerőit:

„Nyugodtan keressék fel Tóthnét, és tegyenek fel neki udvarias kérdéseket arra vonatkozóan, ezt mégis hogyan gondolta, és nem aggódik-e, amiért ilyen aljas módon, gondolkodás nélkül megrágalmaz embereket. (…) Nem bántani kell, nem megalázni, csak megkérdezni tőle, ő mit tenne és mit gondolna, ha róla tenne ki valaki egy ehhez hasonló ocsmány hazugságot? Például, ha azt olvasná magáról a Facebookon, hogy esténként pénzért szokott kú…ni a parkban, és mellékelnének ehhez a „hírhez” egy jó kis fotómontázst, amelyen ő lenne látható félreérthetetlen pozícióban, ám első látásra is nyilvánvaló lenne, hogy hamisítvány az egész.

Fel lenne háborodva, Laura? Kétségbeesne? Zavarná, hogy a gyerekeinek azt üvöltenék az iskolában, hogy az „anyátok egy ku…va!”?

Ha ezekre a kérdésekre igen a válasz, akkor próbáljon meg így gondolkodni és így cselekedni, mielőtt mindenféle ócska és primitív hazugságot feltesz a Facebookjára. Nem olyan bonyolult ez.”

És ezen a ponton érkezik meg a történetbe a „szabad és független” sajtó, az igazságosztó szerepében tetszelegve. Önök, akik ezt most olvassák, nyilván azt gondolják elsőre, hogy a „szabad és független” sajtó, mint igazságosztó, nyilván felháborodik a rágalmazáson és védelmébe veszi a megrágalmazottat. Na, ebből is látszik, hogy önök, akik ezt most olvassák a régi, korszerűtlen idők gyermekei, és így még ismerik a természetes, emberi reakciókat. Ugyanis a mai, modern, haladó és progresszív időkben a „szabad és független” sajtó Tóthné Laurát veszi védelmébe, bizony!

Jön a Szily nevű korhadéklakó, és imigyen oszt „igazságot”:

„Folyamatosan kapom a zaklató messenger üzeneteket, finomabb és trágárabb kivitelben. Nem értem miért én lettem a célpont.”

Ezt az a nő mondta a 444-nek, akit Bayer Zsolt publicista hétfőn egyrészt doxolt, vagyis megnevezett egy fb-posztjában, másrészt arra buzdította a követőit, hogy személyesen is zaklassák őt. (…) Bayer olyan indulattal esett neki a hamis képmegosztójának, mintha minimum ő lenne a hamisítvány forrása. De mint megírtuk, a grafikát saját bevallása szerint is Dániel Péter NER-ellenes aktivista posztolta először. A nő a HVG kérdésére azt mondta, hogy ő maga nem az első, hanem a többezredik továbbosztója volt a képnek, amiről a lapnak azt állította, hogy neki nem tűnt fel, hogy ne lenne igazi. Egy ismerőse oldalán látta, kommentet sem fűzött hozzá, csak megosztotta. Az egészben egy jó hír azért van: Bayer hecckampánya ellenére legalább személyesen nem zaklatta senki az asszonyt, aki önmagát hétköznapi nőként jellemezte, »aki reggel felkel, elmegy dolgozni, este hazajön«.”

Ugye, mennyire más világ ez…

Szegény Tóthné Laura ebben a világban ártatlanul kapja a zaklató üzeneteket, pedig ő csak a többezredik rágalmazó. Mintha ez számítana bármit is. Mellesleg nem a hazug, becstelen, velejéig rothadt agyú Szily írta meg, hogy az első számú tetű a történetben az a bizonyos Dániel Péter, hanem én, ugyanott:

„Ugyanezt megkérdezhetnénk a hazugságot elindító Dániel Péter nevű sza…rakástól is, kevésbé udvariasan, de ő sajnos Izraelbe menekült az igazságszolgáltatás elől már évekkel ezelőtt, így őt nem tudjuk felkeresni.”

Nos, egyelőre ennyit erről, meg a Szilyről.

Mert persze befutott a HVG szabadsajtó vonata is, elöl ült a masiniszta, hátul meg a tojásfejű Oroszi Babett, ők könnyfakasztó interjúval tisztelegtek a „többezredik” rágalmazó, Tóthné Laura fájdalmai előtt:

„Tóthné Laura egy hétköznapi ember, aki eddig soha nem szerepelt a médiában. Nem közszereplő, csak egy nő, aki vasárnap – ahogy emberek milliói – leült a Facebook elé, és elmondása szerint megosztott egy posztot, amit a falán látott. A poszt arról szólt, hogy Semjén Zsolt gólyákat öl. Nem tudta, hogy ez hazugság, azt mondta, a képet nem ő készítette, csak szembejött vele. Nem sokkal később Bayer Zsolt jobboldali publicista már egy hosszú posztban gyalázta Laurát, amelyben leírta azt is, hogy hol él. Gazembernek nevezte, és arra kérte a rajongóit, hogy »keressék fel«. Laura azóta se érti, hogy a több ezer megosztóból miért épp ő került célkeresztbe, azóta mindenesetre mocskolódó üzeneteket kap, és fogalma sincs, mi fog történni, ha Bayer rajongói megteszik, amire a publicista kérte őket.”

Na, vajon mi fog történni, Babettka? Mire is kértem én a rajongóimat? Arra, hogy lincseljék meg Tóthné Laurát? Ugyan, dehogy! Ott van, ismétlem, erre:

„Nyugodtan keressék fel Tóthnét, és tegyenek fel neki udvarias kérdéseket arra vonatkozóan, ezt mégis hogyan gondolta, és nem aggódik-e, amiért ilyen aljas módon, gondolkodás nélkül megrágalmaz embereket. (…) Nem bántani kell, nem megalázni, csak megkérdezni tőle, ő mit tenne és mit gondolna, ha róla terjesztene valaki egy ehhez hasonló ocsmány hazugságot?”

Ez olyan borzasztó, kicsi Babett? Ez? Kocsma, pofon, szembenézés helyett? És ti ehhez asszisztáltok? Segítetek, hogy Tóthné Laura az egyszerű, ártatlan kisember pózába vágja magát, aki „reggel elmegy dolgozni, este hazamegy” – ó, persze. S a kettő között azért rágalmaz egy kicsit. Hogy „többezredikként”? És az kit érdekel? Tessék hallgatni Cseh Tamást, javaslom ezt:

„Tucatból voltam nyolcadik, /és aki már tucatkodik, /bármit is csinálnak, ott van a többi közt, /bárhogyan fél is, ott van a többi közt.”

Tudom, ez bonyolultabb egy picit, mint rágalmazni, névtelenül, „kisemberi” pózban, az akolmeleg büdösségében, melegében és hamis biztonságában, de azért tessék csak eltöprengeni rajta.

„Zaklatott és dühös vagyok, mert nem értem, miért én kerültem ilyen helyzetbe, mikor a légynek se ártottam soha” – panaszkodik még Tóthné Laura a Szilyhez rendkívül hasonlatos jellemű Babettnek.

Tényleg, Laura? A légynek se, soha? Hát persze. Te csak „megosztottál”, „tucatkodtál”, és persze elégedetten olvasgattad „tucatkodásod” alatt a hozzád hasonlóak kommentjeit, miszerint „két golyót kellene beleereszetni a Semjénbe is”, valamint „a Semjént is agyon kell lőni a gyerekeivel együtt” – soroljam még, Tóthné? És most te nyafogsz, hogy „Mocskolódnak. Te gané állat, mocskos libsi, feljelentünk és hasonlók. Ilyenek jönnek még most is.”

Tudod, Tóthné, ez a minimum. Most belekóstoltál végre, mit generálsz te naponta, minek teszel ki másokat, miközben te vagy az „ártatlan kisember”.

S csak hogy tudd, kinek „tucadkodsz” ennyire ártatlanul, az egészet elindító rohadék, az a bizonyos Dániel Péter ezt mondta az egészről:

„Egy neve elhallgatását kérő magyarországi kontaktom küldte priviben. Sok anyagot kapok ilyen módon, mert én le is hozom ezeket. Kapcsolatom szerint ez Magyarországon készült. A képet pedig készen kaptam. A csoportjainkban már 200 ezernél is többen látták. (…) Örülök, ha ezzel ki tudtam b…ni a sz..r g…i Semjénnel.”

Te ebben voltál a többezredik.

S ha csak annyit elértem, hogy ezentúl kétszer is meggondolod, mit teszel ki „ártatlanul” a Facebookodra, már megérte. Ha már egyszer elmúltak a régi, elmaradott idők, és se kocsma, se pofon, se szembenézés nincsen.

A „szabad és független” sajtó két korhadéklakójának pedig üzenem, sokadszor:

„Azon a napon, amikor a bűn az ártatlanság képében tetszeleg, érdekes áttétel folytán az ártatlanságot szólítják fel önigazolásra.”

A korszerűtlen és elmaradott Albert Camus szavai ezek. Jegyezzétek meg jól. És kívánom, soha ne tudjátok meg milyen az, amikor tényleg ráuszítanak valakiket valakikre. Pedig ti aztán megérdemelnétek.

u.i.: A Szily amúgy tud ám külföldi szavakat! Ha megnevezel egy rágalmazót, akkor „doxolsz”. Én doxolok, te doxolsz, a Szily meg detoxol.

Bayer Zsolt - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>