Azt írták vissza, nem jönnek, mert hát a magyar kultúrpolitika meg a rémes magyar viszonyok, egyebek.

Akkor elöljáróban ismét egy idézet Jonah Goldberg zseniális Liberálfasizmus című könyvéből.

„A liberálisok folyton arról panaszkodnak, hogy a konzervatívok megpróbálják rákényszeríteni kulturális szemléletüket a többiekre, míg ők maguk csak az osztályok és a gazdasági élet »valóságos« problémáival törődnek. A What’s the Matter with Kansas? (Mi a baj Kansas-szel?) című bestseller szerzője, Thomas Frank liberálisok egész iskoláját képviseli, akik azt állítják, hogy a középosztálybeli republikánus  szavazókat becsapják a mesterséges  »értékproblémákat« szorgalmazó republikánus  stratégák. Frank érvelése a hamis tudat régi marxista  tanítására vezethető vissza, amely szerint a politikai és gazdasági önérdek terén a baloldallal való egyet nem értés az agymosás vagy elbutulás egyik formája.

De vajon a liberálisok és a baloldaliak valóban a gazdasági igazságosság elkötelezettjei-e, vagy inkább olyan megosztó ügyeké, mint a melegházasság vagy az anya  életének  védelme érdekében végzett abortusz? Közelebbről megvizsgálva  látható, hogy a  liberálisok csak akkor tiltakoznak az »értékproblémák« ellen a politikában, ha azok az ő gyengeségeikre mutatnak rá. Amikor defenzívába szorulnak, marxista, vagy ha úgy tetszik, szocialista érvekkel próbálják hitelteleníteni ellenfeleik kulturális programját. Amikor valamilyen kulturális témában a konzervatívok kerülnek fölénybe, a liberálisok csakis az átlagember, a csekkbefizetés és az egészségügyi ellátás »problémáinak megoldását« tartják szem előtt. Amikor viszont támadnak, akkor faji kvótákról, a melegkultúra elfogadásáról, a közterek keresztény jelképektől való megtisztításáról és egy sor, kifejezetten kulturális törekvésről szónokolnak.”

Ebből nagyjából minden érthető. De hadd legyünk redundánsok. Ugyanis a bécsi nemzeti színház más okból is különösen aljas, képmutató, farizeus és végtelenül pitiáner döntést hozott.

Hogy miért?

Azért, mert nevezett színház évtizedek óta az osztrák nagypolitika legsötétebb és legantidemokratikusabb játszmáinak zsákmánya. Annak az osztrák politikának zsákmánya és játékszere, amely osztrák politika évtizedeken keresztül előre leosztott egymás között mindent. Egy utolsó falusi iskola igazgatója is csak az lehetett, akikről a „szocdemek” és a „konzervatívok” jó előre megegyeztek. Ez az az osztrák politika, amely hátsó szobák mélyén döntött iskolaigazgatókról és vécésnénikről, amely politika alkotmányba foglalta a taxistársaságok működését, és amely politika odaböffent évtizedeken át, hogy ki lehet a nemzeti igazgatója.

Ez a politika merészeli kioktatni három éve Magyarországot pél­dául alkotmány és demokrácia ügyekben. Ennek az országnak az újságírói a legocsmányabb hazudozók, a leggonoszabb, legaljasabb pribékek, ha Magyarországról írnak. Gyakorlatilag az elmúlt három évben csak hazudoztak mirólunk, és a legostobább, legbanálisabb közhelyeket pufogtatták. Semmit sem változtak azóta, mióta Kun Béla és a többi féreg menedéket és megértést talált a kebelükön…

Ennek a konglomerátumnak része a nemzeti színházuk. És annak igazgatója.

És persze mindazok, akik itthonról megsúgták ezeknek a bolondoknak és becsteleneknek, hogy nem szabad idejönniük, mert már nem Alföldi a góré.

Nagyon helyes, hogy nem jönnek.

Ők is rosszul éreznék magukat, és mi is.

Ők azért, mert önnön hazugságaik, aljasságaik és butaságuk foglyai, mi pedig azért, mert kényszeredetten kéne vigyorogni rájuk, és meg kellene fogni a kezüket.

Minden jól van így.

A Nemzeti Színház pedig tegye a dolgát. És találkozunk az első premieren.

Bayer Zsolt – magyarhirlap.hu