Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
lead-cropped-0.jpg

Bayer Zsolt: Nafri

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Legyen végre „kuss!” a simone peterseknek, és tegyünk rendet Európában!

Muszáj lesz hosszabban idéznünk egy hétfői hírt, ezt:

„RASSZIZMUSSAL VÁDOLJÁK A KÖLNI RENDŐRSÉGET

A német Zöld Párt vezetője, Simone Peters rasszizmussal vádolja a kölni rendőrséget. Bár azt ő is elismeri, hogy az idén, valószínűleg a rendőrség fokozott jelenlétének köszönhetően, nem volt jelentős rendbontás szilveszterkor, sem Kölnben, sem más nagyvárosban.

A tavaly a kölni központi pályaudvar környékén észak-afrikai származású férfiak csoportokban több száz nőt zaklattak, illetve erőszakoskodtak velük. Emiatt az idén a rendőrség nagy létszámban volt jelen a köztereken, még helikopterek is köröztek a levegőben. Valószínűleg ezek miatt az intézkedések miatt maradt el az idén a tavalyihoz hasonló botrány.

De nagyrészt az is hozzájárulhatott az ünneplés békés hangulatának megőrzéséhez, hogy a rendőrök több mint háromszáz észak-afrikai származású férfit feltartóztattak és őrizetbe vettek a kölni központi pályaudvarnál. A rendőrfőnök szerint ez volt a döntő beavatkozás.

A Zöld Párt vezetője szerint viszont a rendőrség túllépte hatáskörét, amikor az éjszaka folyamán ezer embert állított elő, csupán a kinézete alapján. (…) A rendőrségi szóvivő a Focusnak azt nyilatkozta, hogy a pályaudvarnál őrizetbe vettek már valamennyien a rendőrség látókörében voltak, és egyértelműen a rendbontás szándékával érkeztek a pályaudvar elé, ahol még többen csatlakoztak volna hozzájuk.

Simone Peters továbbá azt is kritizálta, hogy a rendőrségi kommunikációban ezeket a férfiakat »Nafri«-knak nevezik (a Nord Africanisch, azaz észak-afrikai, rövidítése).

Erre Jürgen Mathies rendőrfőnök, kicsit meghátrálva, annyit mondott, hogy valóban szerencsétlen ezt a külső kommunikációban használni, de a belső információcserénél a gyorsaság és a rövidítések elengedhetetlenek.(…)”

Amikor néhány évtized múlva visszatekintenek erre a mi korunkra, és tudni vágyó ifjak bújják majd a történelemkönyvek „Kik és hogyan tették tönkre Európát a 21. század elején” című leckéjét, akkor és ott szerepelni fog ez a hír, ez a cikk. Szerepelni fog, mert szerepelnie kell.

Ám ahhoz, hogy néhány évtized múlva legyenek tudni vágyó ifjak, és legyen még, aki visszatekint erre a mi korunkra, nos, ahhoz szükség van túlélőkre, és szükség van a főbűnösök azonnali megnevezésére.

Szükség van arra, hogy kimondjuk végre: ez így nem mehet tovább!

Ezért vádolom Simone Peterst és az összes hozzá hasonló gaz­embert!

Vádolom őket, mert ők a legfőbb felelősei a mai infernális európai állapotoknak!

Minden Európában lévő vagy még csak ide készülő terrorista háta mögött ott áll egy Simone Peters!

Simone Petersek bátorítják és védelmezik a terror apostolait!

Simone Petersek áldozzák fel az európai életeket az immáron semmit sem jelentő „emberi jogok” oltárán!

Semmit sem jelentenek a mai Európában az emberi jogok, mert a Simone Peters-féle gazemberek viccet csináltak ebből is!

Simone Peters és a hozzá hasonló gazemberek felelősek azért, hogy az európai ember elveszítette két alapösztönét, azt a két alapösztönt, amely nélkül nincsen élet: az önfenntartás és a fajfenntartás ösztönét.

Azzal vádolom Simone Peterst és az összes hozzá hasonló gazembert, hogy minden nap, minden óra, amelyet még eltölthetnek a nyilvánosságban, megjósolhatatlanul sok európai életet fog követelni!

Azzal vádolom ezeket a gazembereket, hogy a nyilvánosságban eltöltött ámokfutásuk, puszta egzisztálásuk megbénítja a rendőrség munkáját, és megnehezíti vagy egyenesen lehetetlenné teszi, hogy a rendfenntartó erők elvégezzék azt a feladatot, amellyel a normális emberi közösségek megbízták őket: a társadalom és az egyének védelmét.

Simone Petersnek és a hozzá hasonlóaknak nincs bocsánat, mert ők tudják, mit cselekszenek!

Ideje, legfőbb ideje végre, hogy az európai társadalmak – és mindenekelőtt a leginkább tönkretett, a legpusztítóbb agymosáson átesett német társadalom – magukhoz térjenek a szemünk előtt tovatűnő jóléti állam Csipkerózsika-álmából!

Itt az ideje, hogy az európai társadalmak eldöntsék végre, meddig tűrik, hogy a simone petersek túszul ejtsék őket, és biztonságukat, jövőjüket, életüket feláldozzák a politikai korrektség elmebetegségéért!

Simone Peters és a hozzá hasonló gazemberek a lehető legközvetlenebbül és legegyértelműbben felelősek minden Európában bekövetkezett és ezután bekövetkező terrorcselekményért!

Azt kell sürgősen eldönteniük az európai társadalmaknak, meddig hajlandók eltűrni Simone Peters és a hozzá hasonló gazemberek részvételét a közéletben!

Az európai lányok és asszonyok megerőszakolására, kirablására, esetleg megölésére gyülekező észak-afrikaiak pedig akkor is „nafrik”, ha Simone Peters és a hozzá hasonló gazemberek „gyöngyharmatnak”, esetleg „arany kicsi bazsarózsámnak” szeretik őket szólítani!

Legyen végre „kuss!” a simone peterseknek, és tegyünk rendet Európában! Ezen múlik ugyanis minden!

Bayer Zsolt – ]]>www.magyarhirlap.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belföld (10) Titkok és talányok (12) Mozaik (83) Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Mondom a magamét (7501) Autómánia (61) Vetítő (30) Tv fotel (65) Sport (729) Flag gondolja (36) Irodalmi kávéház (537) Nagyvilág (1309) Nézőpont (1) Kultúra (6) Heti lámpás (310) Szépségápolás (15) Politika (1582) Tereb (146) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2778) Rejtőzködő magyarország (168) Történelem (17) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Gazdaság (702)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>