Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
0bbd7068e676ef08a381a4ab8a5bbbaa.jpg

Bayer Zsolt: Miskolctól Kolozsvárig

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Miskolcon a helyi szocialista korifeusok ismételten románozásba kezdtek. Nem hiszik? Pedig igaz. Egészen pontosan az történik Miskolcon, hogy a szocialista frakció vezetője felszólította a polgármestert, nevezze meg, a városházán dolgozók, illetve a helyi közigazgatásban és kulturális életben tevékenykedők közül ki született a határon túl, egészen konkrétan Romániában.

Ezután azt is hozzátette ez a minősíthetetlen gazember, hogy a miskolci önkormányzati ülések már román nyelven zajlanak – ezzel nyilván arra utalva, hogy akik a határon túl (értsd: Erdélyben) születtek, azok románul beszélnek, hiszen románok.

Bontsuk ki ezt a gusztustalan csomagot.

Ma a miskolci szocialisták vezetője emberek születési helyére, ezzel tehát konkrétan emberek származására kíváncsi. Ma a miskolci szocialisták vezetője embereket a származásuk alapján listáz.

Ma a miskolci szocialisták vezetője annyira tudatlan, ostoba barom, hogy azt gondolja, aki Erdélyben született, az szükségképpen román, és románul beszél.

Ma a miskolci szocialisták vezetője numerus clausust óhajt bevezetni Miskolcon, ugyanis aljas listázásának egyetlen indoka az lehet, hogy a születési hely és a származás alapján meghatározza, hány itt vagy ott született, ilyen vagy olyan származású ember dolgozhat a városi önkormányzat kötelékében.

Ma a miskolci szocialisták vezetője nyilván hangosan és obligát módon elítéli Gyöngyösi Márton zsidólistára vonatkozó elmebeteg ötletét, majd hazamegy, és odvas vackának félhomályában listákat készít a határon túl született magyarokról.

Ma a miskolci szocialisták vezetője ott folytatja, ahol dicstelen és nyomorult elődei, Kovács Lászlóval és Gyurcsány Ferenccel az élen, abbahagyták: a huszonhárommillió román aljasságánál, a kettős állampolgárságról szóló népszavazáskor a NEM melletti undorító kampányolásnál. A miskolci szocialisták vezetője éppoly érzéketlen, tahó, nyomorult alak, mint amilyenek azok voltak. A miskolci szocialisták vezetője gyékényen árulja a nemzetet és a hazát az ilyesmire fogékony lumpenproliknak. A miskolci szocialisták vezetője Ron Werber utasításait hajtja végre, mert nincs sem önálló gondolata, sem önálló világnézete, sem meggyőződése, sem becsülete.

A szocialisták országos vezetője mindeközben Kolozsvárra ruccan álságos Canossa-járásra. A szocialisták országos vezetője azért teszi ezt, mert Ron Werber ezt tanácsolta neki. Hiszen a szocialisták országos vezetőjének önmagától fogalma sincs a határon túli magyarokról, Erdélyről, s a szocialisták országos vezetője azt sem tudta eddig, hol van Kolozsvár. A szocialisták országos vezetőjének az égvilágon semmit sem jelent az erdélyi magyarság, a felvidéki magyarság, a délvidéki magyarság, a kárpátaljai magyarság, a burgenlandi magyarság. A szocialisták országos vezetője annak a Gyurcsány Ferencnek volt a famulusa, kávéfőzője, sunyi kis talpasa, ócska segédje, aki levezényelte a 2004-es nemzetáruló gyalázatot. És kilenc esztendőn át nem jutott eszébe bocsánatot kérni. Most, hogy a határon túli magyarok szavazati jogot kaptak, Ron Werber szólt neki, hogy kell a voks, menni kell oda is kampányolni. Kiment hát Mesterházy Kolozsvárra utcafelelősnek, háztól házig vérdisznónak, s a legtökéletesebben egy helyi fiatal foglalta össze a nagy zarándoklat lényegét: „Gyalázat, hogy egy ilyen szarembert küldenek ide!”

Ehhez nincs is mit hozzátenni.

Miskolc és Kolozsvár így ér össze a szocialisták és Ron Werber rothadt agyában.

És még csak másfél év múlva lesznek a választások!

Bayer Zsolt - magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Egészség (50) Gazdaság (702) Vetítő (30) Politika (1582) Flag gondolja (36) Gasztronómia (539) Tereb (146) Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (7501) Jobbegyenes (2778) Rejtőzködő magyarország (168) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Nézőpont (1) Történelem (17) Kultúra (6) Titkok és talányok (12) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (537) Heti lámpás (310) Belföld (10) Nagyvilág (1309) Sport (729) Mozaik (83) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>