Ma 2020 augusztus 15. Mária napja van. Holnap Ábrahám napja lesz.
a069308b48f906f75bcd13374f2758a5.jpg

Bayer Zsolt: Híd a múltba - Szíria (4.)

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Tartusban, az óvárosban járva a templomos lovagok nyomában lépkedsz. Nézd, nézd csak a régi vár belső udvarát, hogy benőtte az élet… Ablakok néznek rád, s az ablakok mögött titokzatos életek lüktetnek. Titokzatos, gyönyörű, arab életek.  

Az öröklét óvárosa

 Egy öreg jön, kenyeret hoz. Kenyeret, s majd odahaza megeszi, ha eljön az idő, ha megszólal az ágyú, mely jelzi a ramadan végét. Talán magányos már az öreg arab, s Allah maradt őneki az út végén. S egy falat kenyér, este, napszállta után…

Ballag az öreg arab az egykori templomos lovagok nagytermén keresztül, mert hát a nagytermen keresztül most utca vezet. Nézd csak, ott a hajdan volt, kereszt alakú világító ablak. Csak elfalazták. S hajlamosak vagyunk gőggel arra gondolni, valamit a mi életünkből, a mi életünkből falaztak el itten… No, ezért gyertek velem… Lépjünk be a nagykapun, vegyük tenyerünkbe a vastag, öreg, időtlen falakat, s lépjünk egykor volt templomosok nyomába… Gyertek…

Ugye, ezen a kapun át, nem is sejted, hová lépsz. Voltál már sokfelé a világban, vándor, de ebben a világban még nem jártál soha. Egész életedben a múltat kerested, s az időt vágytad rabul ejteni. Hát most talán sikerül. Tartusban, Szíriában, ahol ismerős és szerethető az idegen élet.

Úgy állsz itt, vándor, e kapu előtt, mint Ali baba állt egykor, a mesék idején a sziklabarlang kapuja előtt. Ő kincseket lelt odabent – te életet. Idegen, mégis kedves életet, mely bájos öntudatlansággal s engesztelhetetlen méltósággal nőtte be a múltat. A saját múltadat, vándor. Mert a templomos lovagok múltja a tiéd, s mindannyiunké…

Ebből a múltból őrizget sokat Tartus, a büszke szír város.
 


S ettől olyan szép az egész. Hogy ők, akik benőtték Tartus óvárosát a szép életükkel, talán nem is tudják, mi mindenre rakják nap nap után az életüket. Nem hallják a falak meséit. Vagy talán hallják. Hallják a suttogást, s látják olykor a forró arab éjszakában bolyongó kísérteteket. Csak nem értik szavukat, nem ismerik őket, nem érinti meg őket a bánatuk.

Mert mind-mind templomosok azok a szellemek. Ha végigmegyünk az utcán, mely keresztülszeli a templomosok nagytermét, beérkezünk a templomosok kápolnájába.

Nézd csak… A templomosok kápolnájában teregetnek. Hát… Csak félrefordul, és elmosolyodik az Isten. Szemérmesen, lopva, szégyenlősen, hogy lám-lám, ilyen az élet, s ehhez még őneki sincsen semmi köze. És tényleg nincsen. De ha szemérmesen, lopva, szégyenlősen mosolyog az Isten, akkor valami jóság van a világban.

Nézzétek… Gyerekek játszanak idekint, az utcán. A tartusi, a templomosok lába nyomára települt, furcsa, édes illatokat rejtegető, élettől harsogó arab utcán.

Ezalatt a templomosok komoly arccal gyülekeznek a falakban. Őket nem érintette meg az elmúlt nyolcszáz keserves esztendő…

Nyolcszáz keserves esztendő is csak egy pillanat, ha halott már az ember.

A gyönyörűséges szír élet nem látja a templomosokat – a halott, komoly arcú templomosok pedig nem látják a gyönyörűséges, harsogó, arab életet. Ők még mindig háborúznak, és imádják istenüket. Összegyűlnek mindennap a kápolnában, s ha beszűrődik odakintről a müezzin imára hívó, furcsa, keleti éneke, ők a középkori gregoriánt hallják, és zsoltárt zengenek. Ez a béke. A soha el nem pusztulás. A lassan haldokló emlékek mögött ott mosolyog a mindig győzedelmes élet. Olyan a mosolya, mint az Istené. No, látod, vándor, ezért érdemes…

Ezért érdemes megállni a templomosok egykori kápolnájában. Valahol a szemét alatt úgy két méter mélyen ott az oltár. Rajta az utolsó mise utolsó hangja, utolsó érintése, körülötte az utolsó templomos lovagok utolsó áhítata.

S mind az utolsó áhítatok csak várják, várják a feltámadást.

S még nem tudják szegények, hogy minden nap egy új feltámadás. Minden új nap, a maga szennyével, mocskával, hazugságával és kínjával: feltámadás. Az emberé.

Ezért nem olyan fényességes és magasztos – de legalább feltámadás.

A magasztos, fényességes feltámadás pedig majd akkor jön el, amikor már nem lesz ember a földön.
 

Az sem olyan nagyon rossz ám. Csak most még nehéz elképzelni. De hát a templomosok sem tudták hajdan elképzelni, hogy ruhák fognak száradni kápolnájuk beszakadt, gótikus boltozatai alatt. Innen nézvést talán érthető, miért olyan nyomorultul ostoba az, aki úgy hiszi, majd ez a mostani világ örökké fog tartani valamiért.

Nem fog.Nem is érdemelnénk meg.Ez a csodálatos, büszke, kemény, soha meg nem alkuvó szír világ a templomosok hajdani várába betelepült életével, a vastag várfalak között megbújó műhelyeivel, az utcán játszó gyerekeivel, kenyeret cipelő öregjeivel még túlél bennünket…

S megőrzi nekünk egykor volt katedrálisunkat is. S katedrálisunk kertjében a lapidáriumot…

Johanniták címerei a régi köveken… Egy fejetlen angyal… Micsoda jelentésen túli jelentések itt, Tartusban…

S nézd csak – egy régi sír… Úgy képzeli mindenki, hogy egyszer csak meghaltak aztán a régi emberek, s aki érdemes volt rá, annak időtálló emléket állítottak, kőből, márványból, s még a képmását is ráfaragták a kőre.

Nem így volt. Úgy volt, hogy ezek a lelkek maguk költöztek bele egy-egy kőbe… S most is itt járnak közöttünk, és átsétálnak a Szent Ilona kapu alatt.

Tartusban, büszke szírek városában. Ámen…
Eredeti forrás: Bayer Zsolt , magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Jobbegyenes (1819) Belföld (5) Kultúra (6) Irodalmi kávéház (489) Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1) Történelem (14) Szépségápolás (15) Nagyvilág (1451) Mondom a magamét (4724) Tv fotel (65) Egészség (50) Autómánia (61) Politika (1571) Vetítő (37) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (171) Gasztronómia (539) Flag gondolja (33) Titkok és talányok (12) Tereb (140) Mozi világ (440) Mozaik (83) Gazdaság (652) Heti lámpás (243)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>