Ma 2020 szeptember 28. Vencel napja van. Holnap Mihály napja lesz.
516793fc1dda502d5d893d920cb1d79b.jpg

Bayer Zsolt: Cinke

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

1915 novemberében a Porosz Tudományos Akadémián előadás-sorozatot tart egy harminchat éves fiatalember. Albert Einsteinnek hívják. Valami relativitáselméletről beszél – és Marx Károly, valamint Sigmund Freud után beveri a harmadik szöget az addig létező világ koporsójába.

Csak arra nem adott választ a harminchat éves fiatalember, hogy a karácsony vaníliaillata és a halál édes-savanyú szaga között elterülő valamit miért is nevezzük egészen pontosan életnek.

A halál édes-savanyú szagában állok, egy kórteremben.

Elbúcsúzom a nagyanyámtól.

Már nincsen magánál, és ha nem tudnám, hogy ő az, nem gondolnám, hogy közöm van hozzá. De tudom, hogy ő az, és a tudatom hozzábilincsel a fájdalmamhoz. Fogom a kezét, beszélek hozzá. Megköszönök mindent. Elköszönök. Azt képzelem, hall engem, valahonnét a másik világból fordul felém, részvéttel. Falnak dőlök. Sírok. Siratom önmagam.

– Most már ágyba kell bújni, kisfiam…

Bújok… Dunyha-bárkám lágy ölén ringatózva kérlelem még Őt, hogy keltsen fel hajnalban, amikor kel Ő is, és megy a konyhába madártejet készíteni.

– Hogy készül a madártej, nagymama?

– Hát hajnalban megfejem a cinkét, kisfiam…

Látni akarom azt, azt a cinkefejést. Azért kérlelem. És tudom, majd úgyis azt mondja, „költögettelek, kis­fiam, de hiába”, és én csalódott leszek és haragudni fogok, s persze ott lesz a harag mögött a végtelen hála, amiért nem engedte összetörni a varázslatot. S csak az aranysárga madártej maradt, a hatalmas felhőcskékkel, a hosszú, barna vaníliarúddal és a közelgő karácsony ígéretével.

Állok az édes-savanyú halálszagban. Nagyanyám ágya halál-bárka, a Sztüx nyugodt vizén jár. Teste cinkényi madártest csupán, kifejte belőle az életet kilencvenhét esztendő. A rettenetes század…

Akkor született, amikor kivégezték Ferenc Ferdinánd gyilkosait. Amikor a Monarchia még egyszer utoljára megmutatta erejét, és Gorlicénél áttörte az orosz vonalakat. Együtt született Szeleczky Zitával és Ingrid Bergmannal. Csak hát Ő Nagykátán született, és Lipták Magdolnának anyakönyvezték. Szép, szelíd, evangélikus tót lánynak született. Anyját, apját már gyerekkorában elvitte a morbus hungaricus, gyorsan, egyszerűen, könyörtelenül. Semmi madame Chauchat – Nagykátáról nincsen út a Varázshegyre. Nagykátáról a temetőkbe vittek az utak, és Gádorosra, nevelőszülőkhöz. Végül aztán Budapestre, a Táltos utcába, a harmadik emeletre, egy nehéz természetű sváb mellé, egész életre.

Nagykátáról az én dunyha-bárkámhoz vitt az út. Ahonnét mindig lekéstem a cinkefejést – de sohasem késhettem le a tésztagyúrást. Olyan vékonyra és egyformára vágta a maga gyúrta tésztát Lipták Magdolna, hogy az csuda. Aztán feldobta párszor marokkal a levegőbe, s úgy kötötte tiszta damasztba. Szerette a maga gyúrta tésztát. Szerette az ételt. Szeretett engem. Szerette az életét, amin alig-alig volt szeretnivaló. És rengeteg néma panasz és jajgatás volt a mosolyában, csak ezt mi, gyerekek nem vettük észre sohasem. És gyerekfejjel még meg is mosolyogtuk titokban, ha láttuk imára borulni a kisszobában. Vagy amikor imára kulcsolta kezét ebéd előtt.

S amikor Jézust hozta szóba karácsony estéjén.

Mert mi az ajándékokra lestünk, ártatlanul, de gonoszan. És az Ő jézusos szava és vaníliaillata lett az örök karácsony mégiscsak, valahogyan.

Adventvasárnap állok az édes-savanyú halálszagban, egy kórházi ágy mellett. Egy aprócska cinke mellett. Feleségem vigasztal. Mondanám neki, hogy jobb ez így neki is, de nem tudom. Nem tudok mondani semmit sem. Ugyanis haldoklik idősebb Bayer Ottmárné született Lipták Magdolna. A nagyanyám. Akkor született, amikor Einstein a Porosz Tudományos Akadémián valami relativitáselméletről beszélt. Csak azt nem tudta a drága Albert úrfi, hogy mégiscsak van gyorsabb a fénynél. Lipták Magdolna Nagykátáról gyorsabban lett cinke, mint ahogy a fény elhozta a karácsonyt. És elrepült ágyából, halál-bárkájából, és mostantól arra vigyáz csak, hogy össze ne törje valahogyan a varázslatot. Az én maradék varázslatomat.

Sokért nem adtam volna, ha a rettenetes század halt volna meg advent vasárnapján a Nagymama helyett. De hát ezt sem én döntöm el. Én csak azt dönthetem el, hogy Lipták Magdolna mostantól örökre velünk marad. Mert nincsen karácsony nélküle. S csak akkor nem lesz nagymama, ha eltűnnek örökre a cinkék. De addigra mindegy lesz úgyis. Most viszont még nem mindegy. Egy kicsit még nem. Mert elrepült egy cinke a kórházi ágyból, az édes-savanyú halál szagból, és vaníliaillat maradt utána. És Jézus is megszületett. Halleluja…

Bayer Zsolt - magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (4818) Szépségápolás (15) Kultúra (6) Irodalmi kávéház (490) Titkok és talányok (12) Vetítő (37) Autómánia (61) Heti lámpás (243) Sport (729) Gazdaság (652) Egészség (50) Gasztronómia (539) Nagyvilág (1452) Mozi világ (440) Politika (1571) Mozaik (83) Tv fotel (65) Történelem (14) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (5) Rejtőzködő magyarország (171) Életmód (1) Flag gondolja (33) Jobbegyenes (1856) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (140)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>