A meglehetősen furcsa küllemű, rossz arcú Béla akkor mindent cáfolt, pártja, az oly’ nagyon feddhetetlen Jobbik (amelyik például Mátészalkán az MSZP-vel összefogva próbálja legyűrni a Fideszt, ezt majd hamarosan elmeséljük) teljes mellszélességgel kiállt az ő Bélája mellett. Mert az ő Béláját méltánytalanul bántják, vádolják, rágalmazzák, sározzák, pedig a Béla nem is.

És most itt van Béláról ez a cikk.

Egy újságíró vette a fáradságot, és nekifogott oknyomozni. Rászánt vagy fél évet, jött-ment, kutatott, kérdezett, felkeresett, gyűjtögetett, és letett az asztalra egy meglehetősen pontosan dokumentált tényfeltáró anyagot Béláról és családjáról.

A letett anyag lélegzetelállító.

Megismerjük belőle a mi Bélánk szomorú gyerekkorát. (Tényleg az, ebben nincs semmi cinizmus.) Megtudjuk, hogy ez a szomorúság kisvártatva egyedülálló lehetőségekké változott. Béla kikerült Japánba, ott tanult, birtokába került nyelveknek és ismeretségeknek, s itt ismerte meg a legfontosabb személyt: élete párját.

Élete párja szovjet-orosz állampolgárságú nő, akinek már volt egy férje. Egy japán úr. Ettől a ténytől nem zavartatva hozzáment Bélához (is). Aztán menet közben még hozzáment kicsit egy osztrák kétkezi maffiózóhoz is, mert szüksége volt az osztrák állampolgárságra.

És aztán utazgatott a mi kis szovjet-orosz Mata Harink szerte a világban. Nyugat-Európa, Japán – mindenfelé. A hetvenes-nyolcvanas évekről beszélünk. Ekkoriban egy szovjet-orosz állampolgár a budira sem mehetett ki csak úgy, nemhogy külföldre.

Csak a mi Bélánk felesége. Akinek olykor három férje volt.

De mindez a Bélának nem szúrt szemet.

Béla időközben már elhagyta Japánt, Moszkvában tanult, az IMO-n.

A KGB egyik fészkében. Bi- és trigámista feleségével boldogan éldegéltek, utazgattak, jöttek-mentek, és a Béla nem gondolt rosszra.

Talán naiv a Béla.

De ha igen, akkor nagyon naiv. Annyira naiv, hogy azt a sarki kocsmában csumafasznak, tudományosan minimum imbecilnek hívják.

Így éldegélt a Béla KGB-s feleségével, és nem vett észre semmit, és nem gondolt semmi rosszra. Ez a jóindulatú feltételezés. Annyira jóindulatú, hogy aki ezt hiszi, az szintúgy minimum imbecil.

A másik lehetséges változat, hogy Béla nemcsak boldog és szerelmes férje volt az ő mindenségének, hanem a kollégája is. Lássuk be: ez tűnik valószínűnek.

És most Béla egészen rémisztő hülyeségeket kezdett el beszélni. Teljesen igaza van Stumpf András kollégának, amikor azt állítja, hogy ennél azért komolyabb kiképzést kellett kapniuk a KGB-seknek lebukás esetére. Mert ezt az egész rémtörténetet elintézni annyival, hogy a cikk szerzője az ügynök, hát azért ez meredek.

És persze a Jobbik azonnal rácsavarodott ugyanerre a vonalra. Leügynöközi az újságírót a Jobbegyenes nevű, Jobbikhoz fölöttébb közel álló portál, jobbikos politikusok pedig vállt vállnak vetve állnak ki Béla mellett, és biztosítják őt teljes bizalmukról. (Erről még az emlegetett Jobbegyenes is azt mondja, hogy nem kéne…)

Nem kéne, de muszáj. Ugyanis paranoiás emberekről, paranoiás pártról, paranoiás politikáról beszélünk. A Jobbikról. Az ő világképük egy gigantikus összeesküvés őellenük. S ha KGB-s emberük lebukik, akkor az a baj, hogy a világ-összeesküvés miatt bukott le, minden más legott érdektelen semmiség. Így csiszolódik egymáshoz szükségszerűen Béla és a Párt. Így válnak egymás túszaivá az őrület és becstelenség ingoványos lápvilágában.

„Húsz évet a húsz évért!” – hazudta még a 2010-es kampányban a Jobbik, ezzel akarván benyomulni a kiábrándultság, csalódottság, elkeseredettség széles piacára.

És a Bélával a hátán akart oda benyomulni.

És már annyi ereje sincs, hogy egy teljesen nyilvánvaló és vállalhatatlan szituációban levesse a hátáról az ő Béláját. Már csak annyi az ereje, hogy Kelet-Magyarországon a szocik seggébe bújva kampányoljon a Fidesz ellen, és ezt az egészet ráadásul sunyin és gyáván függetlenségnek hazudja.

Tanultak a Bélától.

Mondom, a mátészalkai történettel folytatjuk. Addig is: élvezzük Béla magyarázkodásának és a Jobbik elbélásodásának minden pillanatát…

Bayer Zsolt – magyarhirlap.hu