A kérdés természetesen nem kérdés. József Attila nem érte meg s nem tapasztalta meg egyiket s másikat, de mert zseni volt, hát előre tudta: a két rendszer egylényegű.

Így aztán ezt a sorát ki kellett cenzúrázni az életműből, hogy azok, akik József Attilát kommunista költőnek hazudták, nyugodtan hazudhassanak. Pedig alapvető fontosságú verssor ez, életünk, közelmúltunk s jelenünk alfája s ómegája.

A két rendszer egylényegű.

Erről nem akar és leginkább nem mer hallani idehaza az egykori árulók és szolgák hada - miképpen ezt akarja letagadni a nyugati értelmiség ostobább, szervilisebb, s mert ostobább és szervilisebb, hát meghatározóbb, "tekintélyesebb" része.

Igen, igen, Szentesi Zöldi kolléga a minap megfogalmazta a lényeget: a máglyák ma is megvannak, csak másért küldik máglyára az embert. Például azért, ha nem hajlandó alkudozni az elmúlt rendszer működtetőivel. S ha néven nevezi őket. Ha nem felejt s nem nézi jó szemmel egykori kommunista csinovnyikok mai országlását. Nos, az olyat máglyára küldik. Most még csak afféle képletes, szimbolikus máglyára – de semmi kétségünk ne legyen: éppen ezek azok, akik ha újra lehetőségük lenne rá, gondolkodás és lelkiismeret-furdalás nélkül újra akasztanának. S mert gondolkodás és lelkiismeret-furdalás nélkül akasztanának bármikor, hát azzal vannak elfoglalva, hogy nyavalyognak. Azt nyavalyogják, hogy őket fel akarják akasztani. Meg hogy őket ki akarják rekeszteni. Meg hogy őket kitagadják a nemzetből. Mintha tagja lehetne a nemzetnek az, aki elvi síkon tagadja a nemzet létjogosultságát és értelmét…

Azon nyavalyognak a potenciális (és egykor volt) gyilkosok, hogy csúnyán beszélünk.

Igen, igen, a két rendszer egylényegű.

Hogy értsenek mindent, képzeljék el a következőt:

Hitler nem támadja meg Sztálint, Lengyelország lerohanásában hű szövetségesét (a rendszer egylényegű!), hanem megmarad a Molotov–Ribbentrop-paktumnál, s a Szovjetuniónak meghagyja Kelet-Európát, valamint a távol-keleti érdekeltségeit.

Ha ez így történt volna (azt csak a marxista történelemszemlélet szokta mániákusan ismételgetni, hogy "a történelemben nincsen olyan, hogy mi lett volna, ha…"), akkor mifelénk nem negyven év kommunizmus, hanem negyven év fasizmus és/vagy nácizmus következett volna. S akkor most egykor volt náci tisztekkel, náci hivatalnokokkal, náci csinovnyikokkal, a Gestapo egykor volt embereivel, s a náci párt vezetőivel építgetnénk együtt a demokráciát. S ők mondanák meg, hogy mi a demokratikus s mi nem az, s ők oktatnának ki bennünket a demokrácia kultúrájából és a helyes és illő közéleti nyelvezetből.

S éppen ilyenek lennének, mint most ezek. Hiszen a nácizmus is "finomodott" volna az esztendők során, s lett volna belőle afféle "konszolidált", puha nácizmus. S aki azt merészelné mondani, hogy ezekkel nincs miről beszélni, ezekkel nincsen alku, az rághatná szégyenében ökleit.

Hogy még világosabb legyen: az észak-koreai agyrémnek előbb-utóbb vége lesz. Így vagy úgy, de vége. S már ott téblábolnak a Párt soraiban, már ott nyalják a Kedves Vezető seggét, már ott sürgölődnek a kínzókamrákban azok, akik majd a demokráciát fogják irányítani. S tán épp most éli túl valahogyan a börtönt és a kínzást az az észak-koreai rab, aki majd túl szélsőséges lesz és túl csúnyán fog beszélni a szép új világban. S majd neki nem lesz abban helye, majd őt akarják máglyára küldeni.

Na, barátaim, hát így olvassák és hallgassák a Kövér Lászlóval szombaton (Magyar Hírlap, 2009. augusztus 1.) közölt interjúnk balról jövő kommentárjait.

Bayer Zsolt, magyarhirlap.hu