Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
lead-cropped-0.jpg

Bayer Zsolt: A hiteles 444

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A TV2-n egy elítélt zsaroló arról beszélt, hogy Juhász Pétert Portik Tamás pénzeli és irányítja a börtönből, hogy megdöntse a kormányt.

Nagy port kavart a Pesti Srácok cikke, miszerint egy ismert ellenzéki politikust irányít, és pénzel Portik Tamás; a Heti Válaszból az is kiderült, hogy „Juhász Pétert pénzeli Portik” – az erős állítással kezdte Marsi Anikó a TV2 riportját.

Mint mondták, Menyhárt Attila egykori elítélt rab kereste meg a szerkesztőséget egy olyan témával,

„amivel akár az életét is veszélybe sodorhatja”.

A férfi a riport szerint nemrég szabadult, 2,5 évet ült zsarolásért és önbíráskodásért. Gönczi Gábornak elmondta, hogy 2013 végén vagy 2014 elején találkozott először bent Portikkal, akit ide-oda vittek, és amikor harmadszorra vitték vissza, akkor kezdtek el beszélgetni. Portik egyedül ült egy zárkában, unatkozott, ezért kereste a társaságát, és ugyan nem baráti, de haveri viszonyban voltak – állítja Menyhárt, aki a riport szerint a börtönben „főszakács” néven volt ismert, mert a foglyok ellátásban segédkezett.

Menyhárt szerint Portik büszkén mesélte, hogy még a politikába is bele tud szólni, és egy embert meg is nevezett:

„Van ez a Juhász Péter nevű politikus, akit én úgy tituláltam, hogy a kendermagos emberke.”

A férfi azt állította, „Portik a saját emberének tartja az Együtt politikusát és alelnökét, V. kerületi képviselőt, ez pedig sokat jelent”. „Én csibészek között nőttem föl” – mondta Menyhárt, aki azt állította, hogy Portik írta Juhásznak belülről, hogy mit mondjon, mit csináljon, mit nyilatkozzon a médiában. Juhászt Portik bábnak tekinti, „aki úgy táncol, ahogy a bűnöző fütyül neki” – mondja Gönczi Gábor a riportban.

Portik azt is elmondta, Menyhárt állítása szerint, hogy azért pénzeli Juhász Pétert, mert a jelenlegi kormányt meg szeretné dönteni, és így akar kikerülni a börtönből.

Juhász Péter a cikkekre és a TV2 riportjára a Facebookon egy videóban reagált, mondván, szétperli az összes médiumot, amely megrágalmazza. Mint mondta, Portikkal soha életében nem beszélt, és soha nem fogadott el pénzt tőle, nem is fogadna.

A TV2 adása alatt Juhász Péter azzal frissítette a facebookos videójához írt kommentárt, hogy perre megy: „Egészen félelmetes, hogy mit meg nem engednek maguknak ezek a bűnözők. Nem a rabtársra gondolok, aki nyilván némi jutalom vagy fenyegetés hatására ilyet mond, hanem a fideszes propagandát megrendelő és előállító senkiháziakra. Természetesen szétperlem őket. A jó hír, hogy így tényleg lesz pénz a korrupció feltárására.” (444) 

Óva intenék attól mindenkit, hogy határozott állást foglaljon ebben az ügyben. Csak annyit szeretnék kérdezni: Ha egyszer ennyire hiteltelen és nevetséges, amikor egy „elítélt zsaroló arról beszél”, „hogy Juhász Pétert Portik Tamás pénzeli és irányítja a börtönből, hogy megdöntse a kormányt”, akkor miért hiteles és teljesen komoly, ha egy elítélt gyilkos arról beszél, hogy ő maga pénzeli és vesztegeti meg Rogánt?

Nem lehet, hogy ez utóbbi azért hiteles és komoly a 444 számára, mert a Jerusalem Post szerint Soros György „2,2 milliárd forintnak megfelelő összeget szán azoknak a szervezeteknek, amelyek aktívan részt vesznek a migráció sújtotta országok kormányainak a befolyásolásában vagy lejáratásában”? Csak azért kérdezem, mert az egyik ilyen „szervezet” éppen a 444. Hm, fiúk? Portik hiteles, hiszen csak egy gyilkos, Menyhárt meg hiteltelen, hiszen egy rémséges zsaroló?

Juszt se mondom, de azért ti tudjátok, hova menjetek, ugye?

Bayer Zsolt

Forrás:]]> Bádog - Bayer Zsolt blogja]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Mondom a magamét (7501) Történelem (17) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (30) Sport (729) Tereb (146) Életmód (1) Irodalmi kávéház (537) Szépségápolás (15) Belföld (10) Kultúra (6) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2778) Tv fotel (65) Autómánia (61) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (310) Gazdaság (702) Flag gondolja (36) Egészség (50) Nagyvilág (1309) Mozaik (83) Politika (1582)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>