Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
769eaa4877849154165c53f123b9a341.jpg

Kubatov gárda, avagy a hülyeség apoteózisa

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Itt a legújabb őrület. Önmagukat civileknek nevező fizetett, „mű” anarchisták betörtek a Fidesz székházába, a már megszokott és várt Werberi forgatókönyv következő fejezeteként.

A Fidesz és a rendőrség nem ült fel a nyílt provokációnak, higgadtan kezelte az egyébként köztörvényes bűncselekményt. Senkit nem botoztak meg, nem került senki rács mögé.

A várt hatás elmaradt. Még a szegény bolond TGM-et is odacsődítették, persze füstjelekkel, mert a neokommunista , antifasiszta, antiglobalista, antifutballista, antiorbánista polihisztor elvet minden multi-nacionalista cég által piacra dobott terméket, így a mobiltelefont is. Megjelent ő, mint Gaius Mucius Scaevola a megmentő, és kezét a lángokba tartva párás szemmel beszélt az elnyomó, kiszipolyozó Fideszről és a fasiszta Alkotmányról. Közben az „anarchista hősök” számos egyenként kétszázezres Ipad segítségével facebook-oztak a háttérben, bár lehet, hogy Angry Bird- öt tolták, ezt nem tudhatjuk.

Szóval egy újabb werberi kudarc. De a szocik ilyen könnyen nem adták fel.  Jöhetett a „B terv”, azaz a „Plan B”, ahogy az angolok mondják!

Az író pápa, Megyesi Guszti bácsi a megoldás, a bértollnokok doyenje, a szavak Casanovája, a baloldal ékköve. A jó Guszti meg is írta a cikket: A Kubatov- gárda címmel. (]]>http://nol.hu/velemeny/20130316-a_kubatov-garda]]>)

Gusztáv, Gusztáv, ejnye ejnye! Elképzelem, hogy csörög a telefonod. Az MSZP pártirodából keresnek. Honnan máshonnan? - Guszti kellene egy frappáns, amolyan odamondós cikk, erről a szemét Kubatovról.  A Fradisták imádják, hatalmas tömegbázis ez kérem szépen, szét kell bombázni a nimbuszát.

„Mélyen tisztelt Kubatov úr! A szegedi Csillag börtön mintegy kétszáz, tényleges életfogytiglanira ítélt lakója nevében engedje meg, hogy örömmel üdvözöljem legújabb felhívását, amelyben önkéntes szabadcsapatokat toboroz pártirodáik megvédésére, egyszersmind felajánljam szolgálatainkat.{…} Ami engem illet, becsületes kétkezi gyilkos vagyok, aki véletlenül sorozatgyilkolt, vannak is emiatt álmatlan éjszakáim, ám vigasztal az a tudat, hogy székházvédelemmel és néhány egyetemista felpofozásával elnyerem az Úr bűnbocsánatát. Mondhatnám úgy is, hogy nálam és társaimnál minden feltétel adott ahhoz, hogy az ön riadóláncának tagjaként egy órán belül az ország bármely pontján képesek legyünk bárkit a falhoz állítani, savval leönteni, vagy mindjárt be is vagonírozni.”

„{…}Meg kell mondanom, ön igen nagy tekintélynek örvend köreinkben. Jaross Andor óta nem volt az FTC-nek ilyen aktív elnöke, ráadásul ön úgy tudja a Fradit pártalapszervezetként működtetni, hogy a szurkolók észre se veszik, a kapu mögött helyet foglaló ultrákat is ideértve.”

Kubatov=Jaross. Ez szép, remélem ebből per lesz, és fizetni fogsz, mint a katonatiszt, …illetve nem te, hanem a megrendelők, bocsánat. A fasiszta kártya ismét előkerült, ez olyan, mint amikor egy macskát sarokba szorítanak a kutyák, jön a fújás és a hátracsapott fül effektus. Körül -belül annyit is ér!

Gyakorlatilag legyilkosozol, sőt le sorozatgyilkosozol, minden olyan jó érzésű Fradistát, akik hajlandóak segíteni egy bűncselekmény, - hiszen a magántulajdon megsértése, magánlaksértés az tudtommal bűncselekmény Magyarországon – megakadályozásában.

„Ha ennek ellenére valami fatális tévedés folytán mégis az ellenség nyerné az országgyűlési választásokat, aggodalomra akkor sincs semmi ok: pártigazgató úr számíthat ránk, ha kell, ellepjük az utcát, kő kövön nem marad, s lista alapján járjuk majd sorra a házakat, hogy egyenként az emberek szemébe nézzünk, magyarhoz méltóan szavaztak-e.”

Beteg elme szüleményei ezek a gondolatok, vagy a vodka volt túl sok, nem tudom. Egy azonban biztos, hogy én, minden jó érzésű Fradista nevében kikérem magamnak, magunknak ezt a vérlázító hangnemet!

Képzeld el milyen botrány lenne, ha mondjuk azt írnám le, hogy:

a baloldal győzelme után félő, hogy a Likud magyarországi alszervezeteként működő IN-KAL Security emberei tömeges metélésekre fogják összefogdosni, majd elhurcolni a jobb oldali pártokra szavazó, egyébként vélhetően ferencvárosi szimpatizánsokat.

Huha, bele sem merek gondolni…

Nem tudom, hogy járható út -e ez, amire tévedtetek Gusztáv?

Nem érdekli már az embereket a mocskos hazugságok, galád torzítások, befeketítések áradata.

Inkább program kellene Tanár Úr! Ezt mond el, ha legközelebb hívnának fentről!

Egyébként pedig Gusztáv! Ez az írásod gyenge, sőt focinyelven szólva kurva gyenge volt, ülj le egyes!
 

Csépányi Balázs

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Gazdaság (702) Kultúra (6) Gasztronómia (539) Flag gondolja (36) Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (10) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Szépségápolás (15) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (537) Egészség (50) Történelem (17) Politika (1582) Sport (729) Életmód (1) Nagyvilág (1309) Nézőpont (1) Heti lámpás (310) Tereb (146) Jobbegyenes (2778) Mondom a magamét (7501) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>