- 0
Lengyel László abból a mára hála Istennek kihaló félben lévő, úgynevezett „pulóveres” politológusi körből származik, akiknél még mindig Marx az Alfa és az Omega.
Sokáig azt hittem, hogy a baloldali értelmiségiek legnagyobb része megrendelésre beszél hülyeségeket, hogy igazolja a liberális kenyéradójának az elferdült, torz világlátását. Mára azonban rá kellet jönnöm, hogy ez csak részben fedi a valóságot. Vannak ugyanis olyan baloldali megmondó emberek, aki minden megrendelés nélkül ontják magukból az irtóztató baromságokat.
Nos, Lengyel László közéjük tartozik.
Legutóbbi írásával, amely A magyar beteg címmel jelent meg a Népszabadság hasábjain, eddigi nem túl veretes gondolatkísérleteit is sikerült alulmúlnia. Az már nem okoz meglepetést, hogy a cikkből sugárzik az Orbán gyűlölet, ezt már megszokhattuk. De azok a tárgyi tévedések, logikai bukfencek, amelyeket Lengyel felhalmoz írásában, még tőle is szokatlanok. Igazi oximoronokban beszél Lengyel, kissé átizzadt pulóverében, azaz egymás mellé rendel, összemos olyan gondolatokat, tulajdonságokat, amelyek egymástól idegenek, egymástól homlokegyenest eltérnek.
Először azt állítja Orbán Viktorról és rendszeréről, hogy a késő Kádári diktatúrát követve, másolva, egyfajta sajátos értelmezéssel felruházott paternalista, atyáskodó politikát honosított meg.
„{…}A feltörekvő, saját erejére támaszkodó polgárt modernizáció és előrejutás címén állami eszközökkel kezdték támogatni és visszaszoktatni ahhoz, amiről 1980 és 2000 között húsz év alatt leszokott: mögötted áll a segítséget nyújtó állam, jár neked ingyen a szolgáltatás, te döntesz az államról, az állam pedig rólad.{…}”
Majd egy huszárvágással, úgy ítélkezik, hogy Orbán politikája „vérkapitalista”, diktatórikus és kizsákmányoló.
„{…} Az új alku: a politikai lojalitásért cserébe anyagi kompenzáció, az anyagi kompenzációért lojalitás jár. Építsd fel a panziómat, cserébe mindenkit a szavazóddá teszek – légy támogatómmá, felépítem a panziódat! Ez itt a hatalmi alku. Visszatért az életforma-nacionalizmus, megszületett a homo orbanicus, az orbáni ember. A homo orbanicus a világot győztesekre és vesztesekre, sikeresekre és sikertelenekre osztja.”
Kedves Lengyel elvtárs! Gondolatai híven tükrözik azt a káoszt és tanácstalanságot, amely ma a baloldalon tapasztalható. Jó volna egyszer, s mindenkorra eldönteni, hogy valójában Orbán-rendszere kommunista - kapitalizmus, vagy kapitalista-kommunizmus, vagy nemzeti szocialista –kommunizmus, esetleg fasiszta – kommunizmus.
Bár az az igazság, hogy Önök Lengyel elvtárs soha a büdös életben nem fogják megérteni Orbán Viktort és az általa felépített, jól működő rendszert, egész egyszerűen azért, mert az Ön által Homo Orbánicusnak titulált lények nem mások, mint a magyar emberek.
Szembe kellene végre nézni azzal a vitathatatlanul makacs ténnyel, hogy bármennyire is fáj, Önök vannak kisebbségben, Önök kedves Lengyel elvtárs: a Homo Liberalicusok!
Csépányi Balázs
Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!
Köszönettel és barátsággal!