- 0
Egy kedves olvasónk küldte ezt a levelet, kérem olvassák el figyelmesen:
„Azért írok Önöknek, mert a YouTube-on található Gyurcsány videók lassan teljesen elmérgesítik a határkörnyéki településeken a helyzetet.
Egy videójában Gy. F. azt állította, hogy a DK kampánya semmilyen kihatással sincs a kárpátaljai magyarok életére.
Nos ez nem igaz. Édesanyám már több éve itt él, mióta látogatást tett Gyurcsány a környéken, folyamatosan lemigránsozzák, leukránozzák.
Húgom és barátja Vásárosnaményban tanulnak. Egy kollégiumi focimeccs alkalmával, akkora konfliktus keletkezett, hogy hárman mentek a barátjára és húgomat pedig ugyanezen a napon, kicsivel később gerincen vágták és combon rúgtak.
Úgy indultak ezt elkövetni, hogy: ”Ennek az ukrán picsának, most szétverjük a fejét!„.
A videók megjelenése óta, a mocskos-, büdös és retkes ukránok mindennapi kifejezések a Kárpátaljáról érkezett itt tanuló diákokra. (Elnézést a nyers szóhasználatért!)
A kollégiumi nevelők szerint azzal, hogy valaki idejön élni, tanulni vállalja, hogy ilyen formában minősítik.
Csak szerettem volna jelezni, hogy igenis nagyon felkavarta Gyurcsány az itteniek életét és borzasztó az a gyűlölet, amit itt keltet.
Feljelentés, megtörtént az egyik ügyben, de sajnos édesanyám húgom ügyében még nem lépett, bár látlelet készült.”
Eddig a megdöbbentő levél.
Most mindenki láthatja: ide vezetett a DK nemzetellenes, uszító kampánya.
Gyurcsány Ferenc 2004. december 5. után ismét a saját nemzetére rontott.
Csépányi Balázs - www.magyaridok.hu