Mint az elemek a periódustáblázatban, a nemzetek is csoportokba rendezhetők méretük, stabilitásuk, gazdagságuk és a világ róluk alkotott véleménye alapján. Az első világ országai gazdag és stabil államok, a harmadik világ államai szegények és instabilak, de a kettő között egy sor olyan ország van, amelyek feloszthatók gazdag és szegény részekre, nyertesekre és vesztesekre. Ez a skizofrén második világ, itt dől el, hogy az Egyesült Államok, az EU és Kína közötti küzdelemből ki kerül ki győztesen a XXI. században.

Míg 1945-ben még 50 ország volt a földön, századunk végére már 200 állam sorakozik a világtérképen. A történelem során ezer évekig birodalmak irányították a kisebb népeket. Róma, Bizánc, Velence és London több ezer kisebb közösség számára biztosította az örök emberi álmot: a biztonságot, ami a stabilitás és jólét alapja. A második világháború idejére fél tucat birodalom uralta a világot, ezek mesterséges képződmények voltak, mert kis európai nemzetek uralkodtak nagy tengerentúli területek felett. Mára ez is véget ért. Most újból a nagyoké a világ: az Egyesült Államok, az EU és Kína nagy, természetes birodalmak, mert földrajzilag egységesek, és gazdaságilag, katonailag, demográfiailag elég erősek a terjeszkedéshez. Közös vonásuk, hogy a hatalom és a növekedés érdekli őket, ezért átnyúlnak a közös kultúrával összefűzött civilizációkon: így lesz a birodalom nagyobb, mint a civilizáció. Minél több önálló állam jön létre, annál könnyebb megosztani őket és uralkodni rajtuk.

A katonai erőt tekintve az Egyesült Államok egyeduralkodó, de ez már kevésbé számít, mint korábban, mert a technológiai fejlődés olyan katonai eszközöket adott a kisebb nemzetek kezébe, melyekkel könynyebben megvédhetik magukat. Ami számít, az a termelékenység, a világkereskedelemből való részesedés, az innováció, a természeti kincsek, a népesség és olyan megfoghatatlan, de annál fontosabb dolgok, mint a nemzet akaratereje és diplomáciai ügyessége. Éppen az atomütőerő elterjedtsége miatt számít kevesebbet a katonai, és többet a gazdasági erő. Kínát a nagy népesség, az óriási ipari termelés és a pénzügyi hatalom együtt teszi példátlanul erőssé. Az EU gazdaságilag erősebb, mint az Egyesült Államok és Kína, népessége a kettő között van, miközben katonai és innovációs téren egyaránt erős. Kína és az EU ma már megkérdőjelezi Amerika egyeduralkodó szerepét a világban, és egyre gyűjtik a szövetségeseket: Washington, Brüsszel és Peking már viszonylag egyenlő hatalmi központokká váltak a világban. A belső konszolidációtól haladnak a külső expanzióig, és versenyeznek egymással abban, hogy ki tud nagyobb befolyási övezetet kialakítani a világban: ki közvetít a konfliktusokban, ki szerzi meg a piacokat, és kinek a szokásait, mintáit veszi át a többi ország.

Szerzőnk - aki Indiában született, az arab világban nőtt fel és Amerikában él - példaképe Arnold Toynbee, és első nagy könyve rögtön a legígéretesebb fiatal történészek, politológusok sorába emelte. Szerinte a második világ országaihoz tartozik Európa keleti fele, a Balkán, Törökország, a Kaukázus, valamint a közép-ázsiai, dél- és latin-amerikai, észak-afrikai, közel-keleti és délkelet-ázsiai térség egy sor állama. Szerzőnk szerint az Európai Unió a történelem legnépszerűbb birodalma, mert nem irányít, csak terel. Pénzügyi támogatással, határok nélküli közlekedéssel és euróval csábítja az észak-afrikai, kelet-európai és balkáni népeket: befolyási övezete már 35 európai államra és 600 millió emberre terjed ki. Gyenge pontja még a Balkán és a Kaukázus, továbbá Oroszországgal és Törökországgal is meg kell találnia a "társulási" formát. Az új tagállamok szerzőnk szerint az EU megújítói lesznek: ami igaz lehet, de ehhez nálunk előbb belső megújulásra van szükség.