Ma 2020 október 24. Salamon napja van. Holnap Blanka, Bianka napja lesz.
8ff4ced58c9431c1202ba10b95d8aa2b.jpg

Boros Imre: Történelmünk nehéz sorsa

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A kilencvenes évek közepén a Távol-Keleten jártam családommal, turistaként. Az úton alkalmunk volt megnézni egy második világháborús katonai temetőt, ahol a japánok ellen harcoló elesettek, illetve a japán hadifogolytáborokban meghalt bakák pihennek, több ezer ember, több nemzetiségből.

Főként angolok, de szép számban hollandok, ausztrálok, és más nemzetiségűek is a szövetséges országokból.

A legtöbb katonának külön fejfája van, azoknak a nevét is feltüntették egy feketemárvány táblán, akiket egyébként tömegsírba helyeztek. A sírokon friss virágok, a környezet gondozott. Mindez az elesettek hazájától több ezer kilométernyi távolságra.

Máig gondozottak a második világháborús szovjet katonatemetők is, az emlékműveket is rendben tartják, nemcsak hazánkban, de más országokban is, így például Ausztriában.

Legutóbb meglátogattam a Zalaegerszeg melletti első világháborús hadifogoly-temetőt. Ide 1917-18-ban kerültek katonák, jórészt a zalaegerszegi hadifogoly-táborból. Főként olaszok, de mások is. A hétszáz olasz személyre szóló fejfát kapott, nevüket márványtáblán tüntették fel. A temető elfogadható állapotban van, gondozott, több helyen friss virágok díszlenek. Emléktáblát az olasz kormány és a zalaegerszegi önkormányzat állított 1992-ben.

Arról is tudunk, hogy a magyarokkal folytatott harcok áldozatait is feljegyezték a külföldi krónikák.

A német egyházi irattárakban pél­dául fellelhetők az elesettek nevei, akik a sorsdöntő 907-ben lezajlott csatában haltak meg, ami után jó száz évig nem vette a bátorságot a Német-Római Birodalom, hogy hazánkra támadjon. Nálunk erről a közvéleménynek halvány sejtelme sincs, még a tanult részének sem. Arról nem is beszélve, hogy a hivatalos  történelemtudomány nem kutatta érdemben az esetet.

A törökök is mindent megtesznek azért, hogy hajdani birodalmuk területén életben tartsák a nekik kedves emlékeiket. Más országokban tapasztalni igyekezetet arra, hogy a történelem fordulópontjait ki-ki a maga szemszögéből, de kiértékelje, hőseinek emléket állítson. Bécsben még arra is van példa, hogy a harmincas években egymásra lövöldöző ellenfelek utódai koalícióban irányítsák Ausztriát – és együtt tisztelegnek a polgárháború áldozatai előtt. Nálunk régóta a „múltat végképp eltörölni” eszméje érvényesül történelmi sorsfordulóink értékelésében, nem is beszélve az áldozatok ügyének eltörléséről.

Az effajta történelmi feledékenységnek messze nyúlnak a gyökerei. Minden, a hazánk feletti idegen uralom elemi érdeke volt, hogy feledhetővé, sőt feledetté tegye a magyar történelmet, kiváltképp a nagy sorsfordulókat és azok hőseit. Ez már a négy évszázados Habsburg-berendezkedés és -uralom alatt alatt is divatos volt. Tőlük igazán nem várhattuk, hogy akár még 1907-ben is ujjongjanak örömükben Árpád apánk és hadai megsemmisítő erejű győzelmén, azaz a német ősök hatalmas kudarcán. Azért az archívumaik megőrizték a számadásokat. Rákóczi, vagy éppen Thököly fejedelmek, illetve Bethlen Gábor sikereiben sem volt sok örömük. Az sem véletlen, hogy Kossuth hamvait is szívesen hagyták volna ott örökre, ahol a nagy politikus elhalálozott.

Az elmúlt évszázadokban mindig is nagy erőfeszítésbe került, hogy a magyarság megőrizze történelmét, legalább azt a darabját, amekkorának megőrzését a mindenkori idegen uralomtól kicsikarta. A történelemfeledés sötét fátyla a második világháború után a kommunista uralom alatt borult végképpen az országra. Mindez párosult a történelem utólagos átértelmezésével is. Dózsa György, Petőfi Sándor vagy éppen József Attila is így vált a kommunizmus előfutárává, másokra pedig a feledés leple hullott.

A háborús hősi halottakat végképp elfelejtette a rendszer. A második világháború halottairól senki meg nem emlékezhetett, emlékművek nem épültek, a Horthy-korszakban megépített első világháborús emlékműveket pedig elhanyagolták. Ezzel szemben az 1919-es kommün, a „dicsőséges 133 nap” jelzőt kapta. Emlékhelyeket csak a szovjet katonáknak állítottak. A helyzet sajnos a rendszerváltozás után sem javult lényegesen, az eltelt idő nagyobbik részében kormányzó balliberális elitek történelemszemléletének tökéletesen megfelelt a feledés és az erre építhető kozmopolita szemlélet, no meg persze a hozzá kapcsolódó létmód. Ez ugyanúgy alkalmas volt az ország kiszolgáltatására, mint korábbi századok idegen uralmai idején. Akkor kellettek hozzá időnként a fegyverek is, ma elég a pénz és a média fegyvereinek bevetése a történelmi feledés elősegítésére.

Országok sora bizonyítja egyébként Európában is, hogy a frissen létrejött államok minden erőfeszítésre készek, hogy történelmet írjanak maguknak utólag, néha az sem számít, ha hamisat, miközben mi még azzal sem élünk, amit nemzetünk valójában megélt, és ami miatt túl is élt a mai napig. A maguk túlélését keresők a túléléshez a történelmi tudatot elengedhetetlennek tartják, mert azt szilárd támasznak hiszik, közben pedig mi a kezünkben lévő történelmi tudatkincseket pazaroljuk és hamisítani hagyjuk. Ideje ezen  végleg változtatni, a túlélésünket eddig szavatoló történelmünket a társadalmi tudat szintjére emelni.

Boros Imre – magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (171) Alámerült atlantiszom (142) Sport (729) Flag gondolja (33) Politika (1571) Heti lámpás (244) Nagyvilág (1452) Irodalmi kávéház (491) Mozaik (83) Egészség (50) Tv fotel (65) Gazdaság (653) Titkok és talányok (12) Belföld (5) Autómánia (61) Tereb (140) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Történelem (14) Életmód (1) Gasztronómia (539) Mondom a magamét (4871) Jobbegyenes (1874) Kultúra (6) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (37)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>