Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
cdc110943a3dc32bbf2d823845189e6c.jpg

Boros Imre: Nyugatos vagy unortodox?

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Sok az aggodalom a leendő jegybanki politika kapcsán. Az év első felében ugyanis lejár a felső vezetés hatéves mandátuma, és új vezetőket kell jelölni. A „piac” is észrevéteti magát. Időnként bele-belemar a forintba, jól időzítve ezeket a támadásokat bizonyos hazai belpolitikai eseményekhez, mint a felsőoktatás átszervezése körüli diáktüntetések.

Még nagy hatalmú véleményvezérek is kinyilvánítják, hogy amíg nincs aláírva hazánk és az IMF közötti szerződés, addig el kell adni a forintot, rontva annak árfolyamát, szívószálon szipkázva külföldről az inflációt. Arról nem szól a véleményvezérkar, hogy milyen IMF-megállapodásra lenne szükségünk. Amit persze nem akarnak adni – de amit ajánlanak, az meg a hátunk közepére sem kell.

Megszólalt a jegybank hivatalban lévő elnöke, Simor András is, és óva intett, hogy a leendő MNB-vezérkarnak kerülnie kellene, hogy majd a Nyugat központi bankjait majmolja a monetáris politikájában. Rá egy napra a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő is szükségét látta, hogy kijelentse, nincs esély arra, hogy a magyar hitelekről a bóvli minősítést levegye, mert attól tart, hogy a jegybank új vezetése, hasonlóan a gazdaságpolitika irányítóihoz, unortodox megoldásokat alkalmaz. Véleménydiktátori alapon ugyebár Simor és a Fitch Ratings is vitathatatlan szakértő, ehhez kétség nem férhet. Azt, hogy kettejük között van-e különbség, az alábbiakban igyekszem kifejteni.

Simor félti az új vezetést a nyugati minták majmolásától. Mit is csinálnak ezek a fránya nyugati központi bankok az USA-tól az ECB-ig, a svédektől az angolokon át a csehekig? Hát azt, amit Simor nem: a vezető kamatot a válság kitörése óta az infláció szintje alatt tartják, olcsó pénzt ajánlanak, hogy a gazdaság a kölcsönforrást is használni tudja az élénkítéshez. Vásárolnak az államok kötvényeiből is, hogy enyhíteni lehessen az eladósodott államokra irányuló spekulatív kamatnyomást. Ezt teszi az amerikai Federal Reserve (Fed) meg az Európai Központi Bank (ECB) is. A legendás pénzmágus svájci központi bank meg védi a frankot, és nem engedi, hogy a nyakára erősödjön, mert tönkremegy a svájci export és az idegenforgalom. Raklapszámra veszi a dollárt és az eurót. Kamatot meg nem fizet, sőt még negatív (büntető) kamaton is gondolkodik, ha valaki odahozza a pénzét. A lengyelek meg jól odasuhintottak a „piacnak”, amikor az a zlotyt akarta gyengíteni, azaz a központi bank koncentráltan adott el eurót zlotyért. Simor mindezeket nem tette meg, mert nem akarta majmolni a nyugati és térségbeli központi bankokat. A Fitch viszont azt említi, hogy ő az unortodox jegybanki megoldásoktól fél, de nem mondja, hogy azon mit is ért. A gazdaságpolitikában már világos, hogy mit értenek a nagyok unortodox megoldásokon. Nagyjából azt a bátorságcsomagot, ami oda vezetett, hogy a közteherviselésbe egy leheletnyit sikerült bevonni a hazánkban működő külföldi tőkét is, és ezzel enyhült a hazai vállalkozások és háztartások terhe. Egyúttal javult az államháztartás helyzete, csökkent az ország eladósodása. Hazai mérvadók már kilátásba is helyeztek néhány monumentális ökörséget, hogy az új jegybanki vezetés majd ezt fogja unortodox módon csinálni. Azt mondták, egyebek mellett félő, hogy a devizakészleteket használják majd gazdaságélénkítésre, azaz az állam majd a saját tulajdonától, a jegybankból sikkaszt.

A Fitch Ratings nem fejti ki, hogy milyen unortodox jegybanki húzások aggasztják, de hivatkozik ezekre. Teszi ezt azért, hogy megindokolja, miért tartja szükségesnek a magyar papírok további bóvli minősítését. Szerinte elég a bélyeg, hogy a jegybankban majd úgyis unortodox monetáris politika lesz. Ha unortodox, akkor meg további magyarázatra amúgy sincs szükség. A bóvli pedig késlelteti a magyar papírok árfeltételeinek javulását, bár amióta bóvlik vagyunk, a kockázati felárak jószerivel feleződtek így is. Ma a hitelterhek a tíz közeli százalékról öt közelire csökkentek, ami még így is horror. Most már csak azon aggódom, hogy amit Simor ma a nyugati központi bankok majmolásának tart, az az év második felében a Fitch és egyéb hitelbubusok és hazai szócsöveik olvasatában nehogy unortodox legyen.

magyarhirlap.hu - Boros Imre

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (168) Flag gondolja (36) Jobbegyenes (2778) Mondom a magamét (7501) Gasztronómia (539) Sport (729) Politika (1582) Történelem (17) Autómánia (61) Életmód (1) Mozaik (83) Vetítő (30) Tv fotel (65) Tereb (146) Heti lámpás (310) Belföld (10) Nagyvilág (1309) Nézőpont (1) Egészség (50) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (6) Irodalmi kávéház (537) Gazdaság (702) Emberi kapcsolatok (36) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>