Ma 2021 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
1bfe7cff4d40686979480d4fa9dd2c18.jpg

Bogár László: Tabu lett a harmadik út

Flag

Szöveg méret

3
Átlag: 3 (1 szavazat)

Éppen negyven évvel ezelőtt vettem át a diplomámat, ahogy a régiek mondanák, a Tolbuhin körútról nyíló Dimitrov téri Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. Túl sok választásom nem volt, mert akkor is, és az óta is ez hazánk egyetlen közgazdasági egyeteme.

Szó se róla, izgalmas kaland volt a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején ide járni. A hatvanas években – ahogy Cseh Tamás énekli – „fellazult tételben fogalmazódott meg a világ”, és ez különösen nyilvánvaló volt az egyetemeken belül. Marx neve ide, vagy oda, tanáraim tekintélyes része viszonylag nyíltan beszélt arról, hogy ez a komolytalan, primitív, ócska hazugságokra épülő konstrukció, ami itt magát „szocializmusnak” nevezi, úgyis összeomlik előbb-utóbb. Így is lett, ám volt ennek a kicsit mindig becsomagolt mondatnak egy ennél is fontosabb része. Ez valahogy úgy hangzott, hogy, ha viszont ez az összeomlás bekövetkezik, akkor a szocializmus helyére csakis az a liberális, globális kapitalizmus léphet, amelynek neoliberális főideológusa Milton Friedman éppen akkoriban kapott Nobel-díjat.

És a leginkább fontos harmadik üzenete az volt ennek a sugallatnak, hogy eszünkbe ne jusson valamilyen „harmadik úttal” kísérletezni. Vagyis, hogy egy közgazdásznak az a dolga, hogy a világunkat éppen uraló és kifosztó birodalom terjeszkedését segítse, harácsoló rendszerét működtesse, és a kifosztást alátámasztó ideológiát – mint működő „közgazdaságtant” – népszerűsítse, illetve tanítsa.

Ami a legszigorúbban tilos az az, hogy az emberi közösségek saját lelki, erkölcsi, szellemi talapzatukra próbálják építeni a maguk világát, például szükségleteik kielégítését is, amit a hétköznapok során gazdaságnak szoktunk nevezni. Bármilyen abszurdnak tűnik, de sajnos ez a pusztító logika határozza meg mai világunkat. Amikor 1971-ben „szocpégéből” (a szocializmus politikai gazdaságtana) szigorlatoztam az egyetem rektoránál, metakommunikatív szinten mindketten tisztában voltunk helyzetünk megalázó voltával. Bár a köztünk lévő több évtizedes korkülönbségből adódóan eltérő módon, de ugyanazt éreztük. Hogy ez az egész olyan ócska hazugságok, sületlenségek, képtelenségek kusza halmaza, amit nem szabadna komolyan vennünk. De közben az is világos volt mindkettőnk számára, hogy egyelőre nincs más választásunk. Mindketten félünk a hamis egyezségből való kilépés következményeitől, ezért meggyőzően azt kell hazudnunk, hogy most valami nagyon komoly, nagyon tudományos dolgot művelünk. Mindketten reménykedtünk azonban abban (úgy éreztem ő is!), hogy egyszer majd megváltozik mindez, hogy ki tudjuk verekedni magunkat a hazugság és félelem öngerjesztő örvényeiből.

A rendszerváltás nevű folyamat egy rövid ideig valóban táplált is olyan illúziókat, hogy vége a hazugságoknak, ám ezek az illúziók gyorsan szertefoszlottak. Mára kiderült, hogy ez az új rendszer, amely mellesleg a magyar társadalom döntő többségének szemében régen megbukott már, és csak a minket azóta függésben tartó és kifosztó birodalom kegyéből áll fenn, ugyanolyan pusztító hazugságokra épül, mint az előzőek is. Hogy ez az újabb csapda hogyan működik, ahhoz csak egy szomorú adalék a felsőoktatás világából.

A tanmesébe illő történet, néhány éve a most már Corvinus nevet viselő közgazdaságtudományi egyetemen játszódott le. Az történt, hogy az elsőéves hallgatók egy darabig udvariasan próbálták valahogy feldolgozni azt az ellentmondást, hogy egészen más van a tankönyvben, és mást hallanak az előadásokon. Egy elsőéves hallgató pedig nincs feltétlenül abban a helyzetben, hogy feldogozza azt a megrázó élményt, hogy a társadalomtudományokban minden stúdium csak az adott érdekek és értékek által kirajzolt térben értelmezhető „relatív” tudást ad. Arra meg végképp nem képes, hogy eldöntse, melyik világértelmezési elmélet áll közelebb az általa is érzékelt és megélt valósághoz. Nos, elsőéveseink a vizsgaidőszakhoz közeledve egyre határozottabban jelezték, hogy nekik mindegy, melyik verzió a „helyes”, de valaki végre mondja meg egyértelműen, hogy mi a „házi feladat”, ők azt fogják megtanulni. Hogy aztán a sikeres vizsga után egyszer és mindenkorra el is felejtsék a számukra eleve érdektelen és értelmetlen összefüggéseket. Ezekben a kérdésekben az esélyük a becsületes válaszra nagyjából annyi, mintha a hetvenes években mi azt kértük volna, mondja meg végre valaki, hogy 1956 sötét ellenforradalom, vagy dicsőséges szabadságharc volt-e. Az oktatók között ugyan elindulni látszott valamilyen vita arról, hogy akkor most mi a teendő, de evidens módon az uralkodó neoliberális teória elsöprő többségben lévő hívei hamar eldöntötték a vitát.

A magyar társadalom anyagi újratermelési folyamatainak évtizedek óta zajló hanyatlása, az ország afrikai szintű kifosztása többek között azért is mehetett végbe ilyen zökkenőmentesen, mert a közgazdasági kérdésekben járatlan többség számára ugyanazokat a birodalmi hazugságokat mutatják fel tudományos szakszerűségként, amelyeket a „szocpégé” keretében az előző birodalom idején. Az elkövető pedig ugyanaz a cinikus gátlástalan kollaboráns had, amely a magyar közgazdász-társadalom nagy többségét alkotja.

Bogár László - magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (254) Rejtőzködő magyarország (171) Alámerült atlantiszom (142) Egészség (50) Autómánia (61) Mozaik (83) Történelem (14) Gasztronómia (539) Mondom a magamét (5234) Gazdaság (657) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Kultúra (6) Flag gondolja (33) Belföld (6) Mozi világ (440) Tereb (140) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1454) Jobbegyenes (2009) Vetítő (37) Politika (1578) Irodalmi kávéház (505) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>