Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
9241d535bb86e8054c28209f67bc5e22.jpg

Bogár László: Ki zár ki kit?

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A német uralmi elitek diskurzusát egyre inkább a közelgő választások határozzák meg, és valószínűleg ennek tulajdonítható az is, hogy az egyre élesebb politikai játszmákban most megjelent a „magyarkártya” is.

A baloldali ellenzék vezére felvetette, amennyiben a magyar politikai vezetés, élén Orbán Viktorral, nem mutat hajlandóságot arra, hogy stratégiai váltást hajtson végre, tehát szakítson az „európai alapértékekkel szembemenő magatartásával”, akkor akár kezdeményezni is lehet Magyarország kizárását az Európai Unióból.

A történet közvetlen előzménye az, hogy egy portugál európai parlamenti képviselő vezetésével működő elemzőcsoport súlyosan elmarasztaló véleményt fogalmazott meg Magyarország alkotmányos állapotát illetően. Ám az sokat elárul a háttérben zajló folyamatokról, hogy amikor a magyar kormány összefoglalta válaszát, és abban jelezte, hogy a jelentés ténybeli tévedéseket tartalmaz, erre szó szerint az a válasz érkezett: „Ez lehet, hogy így van, de nem a tények számítanak, hanem azok értelmezése.”

Nos, ez legalább tiszta beszéd, és ennek alapján érthetjük meg igazán, hogy miről is szól ez a történet. Nem árt jelezni egyébként, hogy az integráció több mint fél évszázados történetében nemcsak hogy nem volt példa egyetlen tagország kizárására sem, de a kérdés sem merült fel soha. Feltételezzük hát, hogy súlyos oka lehet annak, ha a kizárás lehetősége most mégis belépett a diskurzustérbe. A döntő kérdés, hogy a „magyarkártya” miért játszhat ilyen rendkívüli szerepet Európa vezető országának belpolitikai beszédterében. Ennek a megértéséhez egy kicsit tágabb történelmi perspektívában kellene szemügyre venni a kérdést.

Bár sokat hivatkoznak rá Európa uralmi elitjei, de valójában soha nem volt nyílt és őszinte párbeszéd arról, hogy mit is jelentenek ezek a bizonyos „európai értékek”. A helyzet olyan, mint a „politikailag korrekt” beszéd esetében. Bár sokan és sokszor hivatkoznak rá, soha senki nem tette fel azt a kézenfekvő kérdést, hogy ki is az „alanya” a politikailag korrekt beszédmódnak. Alapos okunk van ezért azt feltételezni, hogy amit így neveznek meg, az valójában egy globális véleményhatalmi diktatúra megnyilvánulása. Azért diktatúra, mert az alanyát senki nem választja, és senki nem ellenőrzi, nem is teheti, hiszen mint tudjuk, ő nincs, csupán az összeesküvés-gyártásra és a gyűlöletbeszédre hajlamos „szélsőségesek” torz fantáziájában.

Miért tartja a globális véleményhatalom ennyire veszélyesnek mindazt, ami Magyarországon történik? Ha erre a kérdésre valóban megalapozott választ szeretnénk adni, akkor a magyarság és a Nyugat kapcsolati rendszerének több mint ezeréves történetét egészében kellene áttekintenünk. A kezdet elég brutális volt, hisz a Nyugat az éppen hogy csak kialakuló történelmi Magyarország megsemmisítésére törekedett, amikor soha nem látott méretű hadászati összpontosítással tört ellenünk 907-ben. „Ugros eliminados esse” fogalmazta meg a pápa és a német–római császár közös dekrétuma. Aligha véletlen, hogy ez a pozsonyi csatának nevezett konfliktus a legutóbbi évekig tabu volt. Pedig mellesleg történelmünk azon kevés igazán nagy jelentőségű és győztes csatáinak egyike volt, amely méltán lehetne nemzeti ünnepünk. Arról már nem is beszélve, hogy maga Árpád fejedelem is itt halt hősi halált. A pozsonyi csatát azért törölték emlékezetünkből, és azért hamisítják meg azóta is egész történelmünket, mert „politikailag nem korrekt” a konfliktus valódi lényegét felszínre hozni.

A háború ugyanis nem a vér és a fegyver, ezek csupán látványos díszletek, amelyek éppen a lényeg elfedésére szolgálnak. A lényeg mindig egy alapvető létszerveződési kérdés. Egyszerűen arról volt szó, hogy a magyarság létszerveződési logikája már akkor is alapvetően szemben állt – fogalmazzunk az újszövetségi történet logikájával így: – az „elkufárosodott” Nyugatéval. A Nyugat urai azért akarták teljes felszámolásunkat, mert tükröt tartottunk eléjük, és módfelett kellemetlen volt ebbe a tükörbe belepillantaniuk.

Jean Baudrillard francia filozófus írja, hogy a spanyol konkvisztádor azt állítja, azért olyan kegyetlen az indiánnal, mert az pogány, és ő keresztény hitre akarja téríteni, ám ez hazugság. Az igazság az, hogy a konkvisztádor azért irtja az indiánt, mert a napnál is világosabb számára, hogy az indián ugyan formálisan nem keresztény, de létszerveződési logikája és az erre épülő létberendezkedése szakrális értelemben sokkal keresztényibb, mint a már deszakrális pusztítás silány eszközeként „üzemeltetett” konkvisztádoré. Aki ugyan magasba emeli a keresztet, de a lelke mélyén tudja, hogy valójában ez már csak egy ócska ürügy a számára. És ez az a súlyos „kognitív disszonancia”, amit a konkvisztádor nem tud elviselni, eszelős dühével ezért támad tehát az indiánra. A Nyugat az elmúlt évezredben folyamatosan igyekezett alávetni és kifosztani minket, de mindezt úgy akarta, hogy közben a spirituális segítőnk és támogatónk hamis pózában tetszelgett, aki a „civilizáció áldásait” hozza el az egyébként erre érdemtelen „bennszülötteknek”. Mindez a jelek szerint ma sincs másként. A Nyugat uralmi struktúrái ma is „eliminálni” akarnak minket, ám korlátoltságuk és elbizakodottságuk közepette nem érzékelik, hogy mi, magyarok csupán megjelenítői vagyunk azoknak a spirituális energiáknak – és az ezek által kiváltott tektonikus változásoknak –, amelyeknek a célkeresztjében pontosan az a megnevezhetetlen „pusztító világerő” áll, amely a Nyugat „elkufárosodását” okozta és okozza.

Bogár László - magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Irodalmi kávéház (537) Tereb (146) Nagyvilág (1309) Szépségápolás (15) Egészség (50) Gasztronómia (539) Belföld (10) Tv fotel (65) Heti lámpás (310) Életmód (1) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Flag gondolja (36) Történelem (17) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440) Jobbegyenes (2778) Gazdaság (702) Nézőpont (1) Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (7501) Kultúra (6) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (30) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>