„A régi mondás szerint szeressétek azokat, aki keresik az igazságot, de óvakodjatok azoktól, akik már meg is találták azt.

Az emberi lét minden tragédiája abból származott, ha egy-egy személy, vagy egy emberi közösség valóban elhitte, hogy ő már megtalálta az igazságot, így a többiek számára nincs más teendő, mint hogy kényelmesen belehelyezkednek ebbe az igazságba.

S ha ezt mégsem tennék, akkor előbb a pedagógia, az agitáció, aztán a kényszer különböző eszközeivel kell őket arra bírni, hogy megtérjenek tévelygésükből.

A huszadik század során legalább százmillió halálos áldozata volt ennek a mély meggyőződésnek, mondhatni oda is meg vissza is. A klímaügy körüli planetáris dimenziójú és rohamosan fokozódó hisztéria most már valóban ebbe a fázisba kezd lépni, és a boszorkányüldözések kollektív hisztériáinak legsötétebb korszakait idézi fel.

Megfűszerezve némi politikai pedofil pornográfiával is, amit az ENSZ-közgyűlés plénuma, a médián keresztül pedig a világ sokmilliárdos közvéleménye átélhetett, a liberális demokrácia globális terrorgépezete nagyobb dicsőségére.

Nehéz indulat nélkül feldogozni mindezt, mégis meg kell próbálni, mert a tét ennél már nem is lehetne nagyobb. Ugyanis »mindössze« arról van szó, hogy a világ, ahogy a kuruc nóta mondja, »vezetteti magát szembekötve vakon, elfajult testvéridtől csinált ál-utakon« vagy megpróbálja levenni a kötést a szeméről, és azzal szembenézni, ami van.”