Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Megint magyar hőse van a világnak

Megint magyar hőse van a világnak

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Legyünk nagyon büszkék, hogy egy magyar nő mentheti meg a világot!

„Piroska Róna, a csodás gyerekorvosunk hívta fel a figyelmemet rá, hogy a koronavírusoltás feltalálója magyar. Karikó Katalin biokémikus, az mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója. A mainzi BioNTech cég alelnöke. Szolnokon született, Kisújszálláson nőtt fel. Édesapja hentes, édesanyja könyvelő volt. A biológiát Kisújszálláson, az Arany János úti általános iskolában szerette meg. Nyolcadikos korában megnyerte élővilág tantárgyból a megyei tanulmányi versenyt, az országos versenyen pedig harmadik helyezést ért el. Középiskoláit is Kisújszálláson, a Móricz Zsigmond Gimnáziumban végezte, ahol az iskola által alapított, a biológia területén legkiválóbb diáknak járó Jermy Gusztáv-díjat első alkalommal ő nyerte el. 1973–1978 között a Szegedi Tudományegyetem biológia szakos hallgatója volt, és 1978–1982 között a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban folytatta PhD-képzését, és 1983-ban avatták doktorrá. 1975–1978 között Népköztársasági ösztöndíjasként végezhette tanulmányait.

1978-ban az MTA ösztöndíjasaként került a Szegedi Biológiai Kutatóközpontba, ahol 1985-ig dolgozott. Ott kezdett el vírusokkal dolgozni és először használt módosított nukleozidot – cordycepint. 1985-ben létszámcsökkentés miatt elküldték a kutatóközpontból, ekkor döntött úgy, hogy férjével és kislányával külföldön folytatja kutatásait. Eladták a ladájukat és az 1000 dollárt a lánya plüssmackójába varrták, így indultak neki Amerikában. A lánya is sikeres lett, amerikai színekben sokszoros olimpikon evezésben.
Lehet nemsokára Nobel-díjat is kap Katalin! Legyünk nagyon büszkék, hogy egy magyar nő mentheti meg a világot! Az is hatalmas dolog, hogy kis, vidéki városban volt egy lelkes biológia tanár és egy tehetséges diák és onnan elindulva a világ egyik legokosabb emberévé vállhatott Karikó Katalin!”

Az eredeti, teljes írást ]]>itt olvashatja el]]>.

]]>www.mandiner.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belföld (11) Mozi világ (440) Mondom a magamét (7549) Egészség (50) Kultúra (7) Tereb (146) Szépségápolás (15) Nagyvilág (1310) Autómánia (61) Jobbegyenes (2789) Alámerült atlantiszom (142) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Nézőpont (1) Gazdaság (705) Sport (729) Irodalmi kávéház (537) Történelem (18) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Vetítő (30) Flag gondolja (36) Gasztronómia (539) Mozaik (83) Életmód (1) Tv fotel (65) Heti lámpás (312)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>