Ma 2024 június 23. Zoltán napja van. Holnap Iván napja lesz.
Itt a teljes jegyzőkönyv, így fenyegette Magyar Péter a feleségét

Itt a teljes jegyzőkönyv, így fenyegette Magyar Péter a feleségét

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ezért próbált meg mindent megtenni Magyar Péter az ellen, hogy a jegyzőkönyv tartalma kiderüljön.

Mint arról már mi is ]]>beszámoltunk]]>, született egy jegyzőkönyv Magyar Péter és Varga Judit egy veszekedéséről, amit a HVG is megszerzett. A baloldal új messiását jól láthatóan érzékenyen érintette az ügy, ugyanis megpróbálta megtiltani az őt megkereső portálnak, amely a dokumentumban foglaltakat előzetesen nem publikálta, hogy megjelentesse azt.  Ez a jegyzőkönyv most a ]]>Mandiner ]]>birtokába került, elolvasva már érthető, miért támadta olyan hevesen Magyar Péter a HVG-t. 

A jegyzőkönyv szerint Varga Judit egykori férje azt hangoztatta, hogy az egész kormányt meg fogja buktatni, óriási botrányt fog csinálni. Fenyegetőzött, hogy azonnal felhívja az ismerőseit a médiában, kihívja az RTL Klub stábját és a Facebookon élőben közvetíti az eseményeket. Kijelentette, hogy a „közvetítésben” meg fogja alázni a feleségét és tönkreteszi a politikai karrierjét. Idézet a jegyzőkönyvből: „Az egész kormányt megbuktatom, ez lesz az évszázad válása, az ország botránya!”

Takarodj! – kiáltotta később az intézkedő rendőrnek, aki közölte vele, hogy szolgálati kötelessége megóvni a miniszter életét, testi épségét és emberi méltóságát.

Varga Judit a jegyzőkönyv szerint kérlelte, hogy engedje el, szabad mozgásában ne korlátozza, miközben mindvégig igyekezett nyugtatni, jobb belátásra bírni. Amikor Varga Judit távozni próbált, ahogy a jegyzőkönyv rögzíti, Magyar Péter „folytatta trágár, gyalázkodó, fenyegető stílusban a kiabálást”, és akadályozni próbálta felesége távozását.

Miután az intézkedő rendőrnek sikerült a „védett személyt” az agresszív fellépéstől megóvva autóba ültetni, Magyar Péter beült egy másik autóba és keresztbe állt a rendőrség kocsija előtt.

 Az autóból továbbra is folyamatosan „kiabált és fenyegetőzött”, azt állítva, hogy testőrök el akarják rabolni a gyerekeit. Aztán kiugrott a kocsiból és megpróbálta kinyitni a rendőrségi autó ajtaját. Miután a kocsi oldalazva megpróbálta megkerülni Magyar Péter autóját, ő egy „hirtelen manőverrel újra keresztbe állt”. Közben folyamatosan „ordibált és fenyegetőzött”. Végül a kukákat félretéve sikerült elindulnia a rendőrségi járműnek, de Magyar Péter üldözőbe vette, a Kútvölgyi úton egy hirtelen manőverrel elé vágott és nagy sebességgel megelőzte. Ahhoz a lakáshoz mentek, ahonnan Varga Judit el akarta hozni a gyerekeit, hogy biztonságos helyre, a szüleihez vigye őket.

A lakás előtt Magyar Péter ismét folytatta a „trágár kiabálást”, feleségének ismét az ordította, hogy hívni fogja az RTL Klubot, és meg fogja szégyeníteni őt, miközben a rendőröket ismét emberrablással vádolta meg. 

Elővette a telefonját, és miközben ismételten a kormány megbuktatásával fenyegetőzött, videófelvételt készített a rendőrről. A rendőr felszólította, hogy hagyja abba, Magyar eközben „menekülni kezdett”, és folytatta a videózást. A rendőr határozott felszólítására végül eltette a telefonját, de továbbra is inzultálta a rendőrt és fenyegetőzött.

A házból eközben kijött Varga Judit sógora, aki szintén próbálta Magyar Pétert lebeszélni az agresszív fellépésről, hiába. Végül Magyar eltávozott a helyszínről. Varga Judit pedig ezután találkozhatott a gyerekeivel, akiket rendőri biztosítással elvitt a szüleihez Miskolcra.

A rendőrségi jegyzőkönyvet a Mandiner szerezte meg, ]]>itt lehet elolvasni eredetiben]]>.

Borítókép: Magyar Péter (Fotó: Havran Zoltán)

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Jobbegyenes (2818) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Nagyvilág (1310) Belföld (11) Politika (1582) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Egészség (50) Mozaik (83) Történelem (18) Vetítő (30) Gazdaság (711) Heti lámpás (319) Irodalmi kávéház (537) Szépségápolás (15) Flag gondolja (36) Tereb (146) Mondom a magamét (7667) Titkok és talányok (12) Kultúra (9) Életmód (1) Sport (729) Nézőpont (1) Alámerült atlantiszom (142) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>