Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
 Börtönbiznisz után járványbiznisz

Börtönbiznisz után járványbiznisz

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
A Soros-szervezetek újabb területen nyerészkednek

A járványbiznisszel egy újabb üzleti lehetőség nyílt meg a Soros-szervezetek számára ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ugyanis jogi eljárás kezdeményezéséhez keres olyan betegeket, akiket a koronavírus miatti ágyfelszabadítás során „tettek ki” a kórházból. A Soros György által támogatott jogvédő szervezet állítja, ők csupán az egészségügyi ellátáshoz való jog érvényesülését kívánják elősegíteni.

Várható volt, hogy a kormány börtönbizniszt visszaszorító intézkedései egyfajta válaszlépést fognak kiváltani a Soros-szervezetekből, amelyek mind ebből, mind a migránsbizniszből jelentős bevételekre tettek szert az előző években – mondta el a Magyar Nemzetnek ifj. Lomnici Zoltán.

Az alkotmányjogász úgy véli, a járványbiznisszel egy újabb üzleti lehetőség nyílt meg ezen szervezeteknek. – Végtelenül amorális ez a fajta ügyféltoborzás, és visszataszító, hogy a Soros-szervezeteknek a járványügyi veszélyhelyzet idején is az az elsődleges, hogy nyerészkedjenek. Ráadásul jogilag is kétséges az ilyen jellegű eljárások kimenetele – jegyezte meg ifj. Lomnici Zoltán, hozzátéve: az esetleges perekben végső soron a strasbourgi bíróság dönthet majd, amely tagjainak egy része – sajtóinformációk szerint – Soros György zsebében van.

A „civil” jogvédők tehát joggal reménykedhetnek abban, hogy ezek a Soroshoz köthető bírák megítélik majd a hazánkkal szembeni kártérítéseket, amelyből nyilván ők is részesedhetnek. Mint azt a Magyar Nemzet megírta: a kórházak elleni perekhez toboroz ügyfeleket a Társaság a Szabadságjogokért elnevezésű, Soros György által támogatott, magát civilnek mondó jogvédő szervezet.

Az eljárásokhoz olyan érintetteket keresnek, akiket a koronavírus miatti ágyfelszabadítás során hazaküldtek valamely egészségügyi intézményből. Az ügyben feltett kérdéseink­re válaszolva a TASZ úgy fogalmazott: az elmúlt napokban számos esetről értesültek, amikor sérült egyes betegek egészségügyi ellátáshoz való joga, ők pedig szeretnének minden hasonló helyzetben lévő érdekében fellépni, amit úgy tehetnek meg, ha az érintettek nevében járnak el.

A magyarok négyötöde támogatja a kórházak jelenlegi felkészítését a járvány elleni védekezésben – derül ki a Századvég friss kutatásából, amelyből az is kiolvasható, hogy a válaszadók 79 százaléka elégedett az egészségügy járványhelyzetben nyújtott teljesítményével, és a lakosság 84 százaléka támogatja további eszközök, például lélegeztetőgépek beszerzését, illetve a kórházak kapacitásának jelentős növelését.

Veres László István - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (702) Titkok és talányok (12) Jobbegyenes (2778) Irodalmi kávéház (537) Belföld (10) Autómánia (61) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Politika (1582) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Alámerült atlantiszom (142) Történelem (17) Kultúra (6) Nagyvilág (1309) Gasztronómia (539) Flag gondolja (36) Tv fotel (65) Nézőpont (1) Tereb (146) Heti lámpás (310) Mondom a magamét (7501) Vetítő (30) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>