A teve egy ló, amit egy bizottság csinált (Mark Twain). Nem tudom, hogy hány politikusnak jutott eszébe ez a mondás, amikor közel kétéves vizsgálat után napvilágot látott a Mueller-bizottság jelentésének összefoglalója. Ez a csoport két év alatt elköltött harmincmillió dollárt, elolvasott több tízezer oldalt, végül közel háromszáz oldalas jelentésben foglalta össze álláspontját. A vizsgálat során két kérdésre keresett választ: volt-e tudatosan koordinált kapcsolat az orosz kormány, valamint Donald Trump és kormánystábja között? Akadályozta-e a vizsgáló­bizottság munkáját az elnök? Az összefoglaló jelentés szerint az orosz befolyást minden kétséget kizáróan nem lehet bizonyítani, míg az ügyben folyó vizsgálatot nem akadályozta az elnök.

Az amerikai liberális média a vizsgálat kezdete óta példátlan nyomás alatt tartotta az elnököt, azt állítva, hogy az oroszok hathatós támogatása nélkül nem győzhetett volna. Azt a kérdést persze senki sem tette fel, hogy amennyiben ez így történt, akkor miért nem oszlatják fel az Egyesült Államok titkosszolgálati közösségét. Ugyanis ha az orosz titkosszolgálatok idegen pályán képesek megverni a világ legerősebb hatalmát, akkor nemcsak az edzőt, de az ezért felelős egész csapatot el kell zavarni.

Pláne ha azt is hozzátesszük, hogy az amerikai titkosszolgálatok évi mintegy hatvanmilliárd dollárból gazdálkodnak, ami alig kevesebb, mint a teljes orosz hadsereg éves költségvetése, ami viszont alig egytizede az Egyesült Államok hadserege 610 milliárdos költségvetésének. Az elnökválasztás külső befolyásolása ugyanis már alapvető szuverenitási kérdéseket vet föl, továbbá érthetetlenné tenné az orosz–amerikai viszony elmérgesedését Szíria, Ukrajna és legutóbb Venezuela esetében.

Érdemes megjegyezni, hogy az orosz beavatkozási kísérlet tényét Trump elnök sem vitatta. Az teljesen egyértelmű, hogy a nagyhatalmak titkosszolgálatai minden kínálkozó lehetőséget megragadnak országuk érdekeinek védelme érdekében, legyen az a médiában végrehajtott befolyásolási művelet vagy klasszikus illegális hírszerzői akció. Amikor Hillary Clinton külügyminiszterként a privát e-mail-címét használta a titkosított, védett kormányzati rendszer helyett, akkor a lehetőséget kihasználva az oroszok állítólag fel is törték azt, amiért az FBI vizsgálatot is indított. Csakúgy, mint a kanadai Uranium One vállalat részvényeinek oroszoknak történő eladásakor. Színesíti a képet, hogy a tranzakció után a Clinton Alapítvány számláján tetemes összeg landolt.

Hogy az érdekérvényesítés milyen eszközökkel és milyen szinteken történik, példázza az is, hogy Gerhard Schröder volt német kancellár bekerült annak az Északi Áramlatnak a felügyelőbizottsági elnöki székébe, amelynek többségi tulajdonosa az orosz Gazprom. Ez az orosz energetikai óriás sajtóhírek szerint az osztrák OMV legnagyobb részvényese is. Ez azt jelenti, hogy Oroszországra ismét úgy kell tekinteni, mint gazdasági, politikai érdekeit professzionális módon, sokszor titkosszolgálati módszerekkel is érvényesítő hatalomra. Már nem ideológiai indíttatású osztályharcos, mint volt a Szovjetunió idején. A nagyhatalmak között piacokért, erőforrásokért, befolyásért folyik a küzdelem, amelynek egyik lehetséges eszköze a professzionális hírszerzés is. Ez a Mueller-jelentés legfontosabb üzenete.

Ha a demokraták várakozásainak nem is felel meg a végkövetkeztetés azon része, hogy további beidézéseket vagy vádemeléseket nem javasol az üggyel kapcsolatban, azt mindenképpen jelzi, hogy az FBI volt vezetője szerint az ügyet megnyugtatóan le lehet zárni.

A közelmúltban több magyar médiumban is az orosz titkosszolgálati jelenlét erősödéseként értékelték a Nemzet­közi Beruházási Bank központjának Magyarországra költözését. „Szakértők” szólaltak meg a pénzintézet vezetőségének diplomáciai mentességétől félve, mert szerintük így fedésben érkezhetnek az orosz hírszerzők és zavartalanul utazhatnak Nyugat-Európába akciókat végrehajtani. Először is szögezzük le, hogy egy kis bankról van szó, mindössze 1,3 milliárd euró a tőkéje. Az OTP profitja közel ennyi volt 2018-ban.

A pénzintézetben az oroszokon kívül tulajdonos Bulgária, Románia, Csehország, Szlovákia is. Budapesten az elmúlt években számos bank létesített központot, köztük kínai, amerikai, svájci, német, osztrák és olasz is. Ahogy a multinacionális cégek, úgy a pénzintézetek is egyre szívesebben települnek Magyarországra, és persze vannak köztük oroszok is. Az ország gazdasági, pénzügyi érdekeit nem szabad összekeverni a nemzetbiztonsági érdekekkel. Az egyik nem zárhatja ki a másikat.

Természetesen bármely külföldi cég esetében felmerülhetnek kockázatok. A környezetvédelmi problémáktól a pénzmosáson, az üzleti hírszerzésen át egészen a titkosszolgálati beépülési kísérletekig. De pusztán az ezektől való félelem miatt, vagy ami még rosszabb, politikai vagy gazdasági célú pánikkeltés miatt nem szabad lemondani a gazdasági előnyökről. Egy külföldi vállalat, pénzintézet nem lehet pusztán fedőintézmény, mert akkor vagy hamar tönkremegy, vagy gyorsan lebukik. A diplomáciai fedés a szó valódi értelmében nem jelent titkosszolgálati fedést, maximum könnyen felismerhető álarcot. A valódi, fedésben lévő ellenséges ügynökök sajnos sokkal nehezebben ismerhetők fel.

Amikor a magyar labdarúgó-válogatott legyőzte a világbajnoki ezüstérmes Horvátországot, akkor a szakemberek a hazai pálya előnyét, a csapatmunkát emelték ki. A hatékonyan dolgozó elhárításnak is ezekre kell építeni. A hazai pálya ­előnyeit kihasználva, a többi rendvédelmi szervvel együttműködve meg tudja védeni az ország gazdasági, biztonsági, politikai érde­keit úgy, hogy kiszűri a kockázatot jelentő elemeket és megvédi a tisztességes, kölcsönös előnyök figyelembevételével dol­gozó üzletembereket. Szem előtt tartva a Kreml szóvivőjének a ­Mueller-jelentés után tett magabiztos kijelentését, miszerint: „Nehéz megtalálni egy fekete macskát egy sötét szobában, különösen, ha nincs is ott a macska”, de nem feledve, hogy azért érdemes lehet bevilágítani a legeldugottabb zugokba is.

Horváth József

A szerző titkosszolgálati szakértő

]]>www.magyarnemzet.hu]]>