Ma 2024 május 12. Pongrác napja van. Holnap Szervác, Imola napja lesz.
A liberálisok rémálmáról

A liberálisok rémálmáról

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Nem ismernek se Istent, se embert!

Az alkotmányos rendnek nem az alkotmányt, hanem az életet kell védenie.

2020. március 11-én Magyarország kormánya a koronavírus-járvány miatt kihirdette a veszélyhelyzetet mint különleges jogrendet. A különleges jogrend pedig a liberálisok rémálma. A mostani szituációban egyfelől azért, mert – más országokban hozott hasonló intézkedésekkel együtt – arra mutat rá, hogy globális jelenségekkel szemben mégiscsak működik a lokális önvédelem. Másfelől pedig azért, mert a különleges jogrend a liberális demokrácia antitézise, melyben teljes egészében megmutatkozik maga a szuverén, az állami főhatalom.

Mert mi is az a különleges jogrend, miben is áll jogi és politikai rendkívülisége? Mindenekelőtt abban, hogy egy adott, a közösségre nézve káros jelenség valamilyen védett társadalmi célt, érdeket extrém módon veszélyeztet – tehát nem is maga a jelenség, sokkal inkább az azáltal (potenciálisan) jelentett veszély az indok arra, hogy az állam „korrekciós mechanizmust” indítson be. Olyan külső vagy belső behatás – katonai támadás, fegyveres puccs, terrorakció, természeti csapás vagy éppen egy tömegességgel fenyegető járvány – éri magyarán a társadalom működését, melyet a békeidőszakra vonatkozó normákkal nem lehetne kezelni, a szükséges gyorsasággal elhárítani.

A kollektív önvédelem érdekében így sürgősségi vészreakciós logika lép életbe, mert a bevett eljárások és intézményi megoldások a biztonság és a védekezés gátját képezik. Pél­dául a legtöbb alapjog (mozgásszabadság, gyülekezés, tulajdonjog stb.) gyakorlása a szükséges és arányos mértéken túl is korlátozható vagy akár teljes egészében fel is függeszthető, az alapjogokat lerontó kötelezettségek írhatók elő (tűrés, polgári védelem, cégeknek szerződéskötés stb.). Mindemellett a döntési eljárások a megszokottól eltérő hatalomgyakorlás irányába tolódnak el – a kormány a parlament törvényeitől eltérhet –, a hatalommegosztás elve tehát ideiglenesen módosul. De mindez természetesen egyáltalán nem önmagáért történik. Az állam pontosan azért lép ki átmenetileg működésének normális medréből, hogy az abnormális helyzetet kezelhesse – amire ugye alapjáraton nem lenne módja –, és az élet minél előbb visszatérhessen a megszokott kerékvágásba.

Alkotmány és állam

Ahogy azt a témával sokat foglalkozó kortárs, egyébként baloldali jogfilozófus, Giorgio Agamben mondta: az ilyen kivételes helyzet „egy jogszerű formája annak, aminek nem lehet jogszerű formája”. És ez az, ami irritálja, pontosabban megőrjíti a liberálisokat. Ugyanis valóban egy paradoxonnal állunk szemben: elvileg az állam felhatalmazását a (népszuverenitáson alapuló) alkotmányos rendből nyeri, mely azonban a kivételes jogrendek révén meg is engedi, hogy a kormányzat eltekintsen az általános alkotmányos keretektől. Ezen ellentmondás feltárásával persze tengernyi szakirodalom foglalkozik: vannak – főleg liberális – „alkotmányközpontú” gondolkodók, jogászok, akik az állami hatalom mindenkori béklyóját vallják. Formálmodellezésük szerint ugyanis mind időben, mind logikailag a jog megelőzi az államot, tehát utóbbi nem szakadhat el előbbitől. Így egy, a közösség biztonságát ritkán vagy sosem látott mértékben veszélyeztető helyzet sem lazíthat az állam alkotmányos kötöttségein: tehát még az alkotmányos rend helyreállítása érdekében elkövetett „jogsértés” sem tolerálható.

Mások, az „államközpontú” megközelítés jellemzően konzervatív hívei azt mondják, hogy az állami hatékonyság és a társadalmi működés (helyreállítása) érdekében időlegesen igenis el lehet téríteni a normarendszert. Ez a típusú természetjogi felfogás végül is a társadalom intézményesüléseként működő állam „létezési jogának” elsőbbségét vallja az „írott joggal” szemben rendkívüli helyzetek esetén. Tankönyvileg fogalmazva: „az állam a jogot megelőző jogosultsággal rendelkezik arra, hogy önvédelme érdekében cselekedjen”. Tehát a különleges jogrendek joga elméletben nem is annyira egyféle „speciális szabály” az alkotmányhoz képest, hanem egy attól elkülönült, de éppen ahhoz visszavezető híd.

Kiderül, ki is a szuverén

Az állam szabályos (alkotmányos) működése csak egyébként szabályszerű viszonyok között képzelhető el, ergo egy alapvetően szabályellenes helyzetben az állam sem viselkedhet „szabályszerűen”.

Az elméleti fejtegetés és vita persze a valódi élettől nagyon távolinak hat. Azonban, ha jobban belegondolunk, a hétköznapi rögvalósághoz közelebb áll az utóbbi, konzervatív megközelítés. A német jogtudós, Carl Schmitt fejtette ki ugyanis, hogy „a kivételes állapot mutat rá legvilágosabban az autoritás lényegére”, mert „szuverén az, aki a kivételes állapotról dönt”. A döntés monopóliuma pedig a gyakorlatban mindig az államé: valamennyi demokráciában a főhatalom birtokosa – a veszély mértékétől függően a parlament vagy a kormány – dönt a különleges jogrend bevezetéséről; arról, hogy ezen időszak alatt mi a teendő és arról is, hogy mikor tér vissza a normális állapot. A normakötöttség ellen szóló további érv, hogy a katonai támadások, ipari katasztrófák, járványok és „társaik” jellemzően olyan veszélyek, melyek többnyire előreláthatatlanok, valamint variánsaiknak és kombinációiknak tárháza végtelen – egy minden eshetőséget előre és részletesen lefedő speciális szabályrendszer tehát igen irreálisan hangzik. (Vö. a múltunk tele van olyan katasztrófákkal, melyekről mindenki tudta, hogy sohasem fognak megtörténni.)

Remek dolog tehát az alapjogok korlátozhatatlanságának, az állam alkotmányos kötöttségének tétele, mindaddig, amíg a valóság mást nem kíván. Ha idegen fegyveres erő tör be az országba, ha terroristák követnek el merényleteket vagy ha egy szabad szemmel láthatatlan ellenség, egy vírus támad, a hatékony fellépés követelménye szembekerül az emberi jogokkal, a biztonság akarása az egyéni szabadságokkal. Végső soron maga az élet a joggal. Azonban még az emberjogi katalógusra épülő alkotmány sem lehet magában vett öncél: annak végső és egyben jogot megelőző értelme a társadalmi közérdek védelme, szolgálata.

A közösségelvű megközelítések ezért is álltak mindig közelebbi rokonságban a valósággal: mert a társadalmat nem az egyének anyagi aspektusainak matematikai összességeként látják, hanem egy azon túlmutató, minőségében azt meghaladó közérdek hordozójaként: személyes kapcsolatok, közös emlékek és gyakorlatok egységeként. Az individualista felfogás ezzel szemben csak egyéneket, azok önös érdekét és vágyait ismeri, melyeket nem lehet a köz érdekében korlátozni, hiszen olyasmi nincs is. És bár természetesen a legfontosabb most a köz(egészségügyi) érdek és azon keresztül az élet védelme, ha van öröm az ürömben, akkor az az, hogy a különleges jogrenden keresztül megmutatkozó államrezon most varázstalaníthatja a liberális globálesztétikát.

Nem ismernek se Istent, se embert

Azok, akik most gesztusaik hivalkodó ürességével a felelősségteljes magatartás helyett a pánikra játszanak rá, valójában maguk is a veszély részei (és felvetődik, nem lenne-e szükséges a rémhírterjesztés tényállását a különleges jogrendek idejére specifikálni?). A liberális sajtó műhisztériázik, az ellenzék egyszer telhetetlen, máskor „kormányzati túlzásokról” beszél, a nyílt társadalom erőinek (Eötvös Károly Intézet, Társaság a Szabadságjogokért, Amnesty International) pedig megint csak az emberi jogi blablára futja. Sőt attól sem riadnak vissza, hogy megkérdőjelezzék a veszélyhelyzet jogi megalapozottságát. De valódi problémájuk nyilván nem ez, hanem az, hogy a járványveszélyre adott politikai és jogi reakciók ellene hatnak annak a globalista, államnélküli víziónak, melyre egész létüket tették fel. És amely most a szemünk láttára repedezik – a közérdek szerencséjére.

Szánthó Miklós

A szerző az Alapjogokért Központ igazgatója

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (708) Autómánia (61) Tereb (146) Tv fotel (65) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Sport (729) Kultúra (9) Nagyvilág (1310) Nézőpont (1) Politika (1582) Történelem (18) Heti lámpás (313) Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1) Belföld (11) Vetítő (30) Irodalmi kávéház (537) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Jobbegyenes (2801) Flag gondolja (36) Mondom a magamét (7593)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>