A friss szakítások magukban rejtik a nem-egészen elválás lehetőségét mindkét esetben. Ha továbbra is fenntartjuk a kapcsolatot, akkor erre foghatjuk a sóvárgást és a szívfacsaró jeleneteket, ha pedig nem ebből adódóan rágódunk, önmarcangolunk… ha beszélnénk, biztos rájönne, hogy szeret… stb.

Persze egy idő után rájövünk, hogy csak bennünk dől el minden. El kell fogadnunk a tényt: akárhányszor kaphatunk migrént, bosszankodhatunk a másikon, vagy sírhatunk éjjelente a párnánkat ölelgetve úgysem változik semmi. Nem az exekkel való beszélgetés vagy közös program esetleg barátság (mert tényleg van ilyen is.) az, ami zavart idézhet elő, hanem a róluk való gondolkodás milyensége. Valójában az egyetlen módszer, ami hatásos lehet, ha nem a telefonból, hanem a gondolatainkból száműzzük a voltokat.

 Most mindenki azt gondolja, igen, de ez nem ilyen egyszerű: de egy lépéssel mindig közelebb lehet kerülni, például: nem nézzük meg az új barátnőt minden lehetséges pózból kifelé-befelé stb. Egy nagy levegő után inkább küldjön mindenki egy e-mailt/üzenetet valakinek, aki szimpatikus akár ismerős, akár ismeretlen és a kudarcokkal nem törődve egy mosoly kíséretében kattintson az elküldés gombra. Ha pedig már a végképp nem akarok pasit látni állapot jött el?

 

 

Egy e-mail vagy hívás a barátnőnk felé és mindenképpen valami tökéletesen exmentes program következzék.

Ha erőt veszünk magunkon és megpróbáljuk exmentesíteni a mindennapjainkat sokkal egyszerűbb lesz az életünk, az elválás és a továbblépés is. Minden csak fejben dől el, szokták mondani és ez a párkapcsolatokra is igaz. Nem csak fizikálisan, de fejben is szakítanunk kell, ha ez sokszor meglehetősen nehéznek bizonyul is.

 

Zsidi Éva