Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
e24c715ee96d45f61541a5c5c3bd8f7e.jpg

Forma 1 - Az utolsó teszthét, Barcelona

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Mai cikkünkben a négynapos, a Barcelona melletti montmelói aszfaltcsíkon megrendezett tesztelésen történtekkel foglalkozunk, a szezonnyitó előtti erősorrendről majd csak hamarosan érkező szezon előzetesünkben fogunk kis támpontot adni.

A valenciai és jerezi teszteket követően, a bajnokság főpróbájának beillő utolsó gyakorlást egy ma is aktív Forma-1-es pályán, a katalán főváros külterületén fekvő Montmelóban rendezték. Az előző helyszínekkel ellentétben az itteni eredmények már többet mondanak, minekután ezt a pályát tipikus „aeropályaként” tartják számon, magyarán a versenygépek ebbéli előnyei, avagy hiányosságai már könnyebben tetten érhetőek, akár az időeredmények, akár a helyszíni tudósítók tapasztalatai alapján. Apró következtetésekre azért is ad lehetőséget ez a hét, mert a korábbiakkal ellentétben nagyrészt normális, száraz időben tesztelhettek a csapatok, s minden bizonnyal valamennyien kipróbálták autóik erejét, nemcsak az általános tesztmunkára helyezték a hangsúlyt.

A negyedik teszthét krónikája (Circuit de Catalunya, Barcelona-Montmeló, 2010. 02. 25. – 2010. 02. 28.)
 
 Ellenfeleit is lenyűgözte a Red Bull versenyképessége
 
A „tesztfebruár” utolsó állomásának színhelye már jóval hitelesebb képet fest arról, ki, hogyan is áll autójával, ténylegesen mennyire ütőképes a konstrukció aerodinamikailag. Éppen ezért talán érdemes néhány gondolat erejéig megemlékezni magáról a pályáról is.
 
A Circuit de Catalunya egy 9000 lelkes városka, Montmeló mellett fekszik, nem messze Katalónia fővárosától. A pálya a gyorsabbak közé tartozik, és ez még akkor is igaz, hogy az igazán gyors kanyarokat sikerült jócskán belassítani. Egy kör 4655 méteres, a pályacsúcsot Kimi Raikönnen futotta meg a 2008-as Ferrarival: 1:21,670. Összesen 15 kanyarból tevődik össze a pálya, ebből 10 jobbos és 5 balos. A bal első kerekek tehát fokozott igénybevételnek vannak kitéve. Az eddigi versenyekre visszagondolva, elmondható, hogy igazán izgalmas futamot nem nagyon láthattunk, s ez annak is köszönhető, hogy nem nevezhető igazán technikásnak a pálya, itt a lóerő és az aerodinamika egyértelműen dominál a vezetői képességekkel szemben, remek terep a konstrukció egyensúlyának megtalálásában.  Nem hiába ez a legkedveltebb teszthelyszín. Emellett 1991 óta itt rendezik a Spanyol Nagydíjat, hat győzelemmel Michael Schumacher, ill. hét sikerrel a Ferrari számít a legeredményesebbnek.
Néhány délutáni esőcsepptől eltekintve szárazon, de messze nem zavartalanul startolt el a negyedik hét. Csütörtökön ugyanis nem kevesebb, mint hat alkalommal kellett piros zászlóval megszakítani a munkát.
Az első napot 9 tizedes fölénnyel a Red Bullt vezető Mark Webber volt a leggyorsabb. Az ausztrál dél előtt nem sokkal egy időmérős szimulációt végzett, kevés üzemanyaggal, ez az időeredmény azonban így is megsüvegelendő volt a kevésbé felgumizott pályán. A Sauber technikai igazgatója például egyenesen kijelentette, az osztrák istálló jelenleg mindenkinél jobban áll. Ennek némiképp ellentmondanak a versenyszimuláció keretében nyújtott tempó egyenetlensége (nagy volt az ingadozás, ugyanakkor hosszabb etapokban sem tudtak náluk jobb kört felmutatni a többiek), no meg a menetrendszerűen előjött technikai probléma (olajnyomásra hivatkoztak). Bár hozzá kell tenni, hogy a Ferrari, a McLaren és a Mercedes sem zárt tökéletes napot e tekintetben, mindannyiuk versenygépét el kellett vontatni egyszer-egyszer a pálya széléről.
Egy másodpercen belül egyedül a Williams tudott lépést tartani Webberrel, Hülkenbergék a beállítási munkálatok mellett a rendszerellenőrzéssel és a legújabb aerodinamikai elemek tesztelésével foglalkoztak, s csak az edzés utolsó pillanatában előzte meg honfitársát, a Mercedes gyári autóját terelgető Nico Rosberget. A németek is nagyon hosszú etapokat terveztek délutáni programjukba, amit egyszer a benzintank kiürülése miatt fel kellett függeszteniük. Érdekes egyébként, hogy legújabb, Bahreinre szántfrissítéseiket nem mutatták be a többieknek a kollektív teszt folyamán, azokat az átépített diffúzorral egyetemben csak a szezonnyitón kívánják majd bevetni.
Továbbra is tartotta stabil formáját a Sauber, de la Rosáék elsősorban a mechanikai beállításokkal foglalkoztak, az autó balanszával azonban nem voltak teljességgel megelégedve. Őket a McLaren követte a világbajnoki címvédővel a volán mögött. A wokingiak nem a köridőkre mentek, elmondásuk szerint sok fontos információhoz jutottak az abroncsok hosszú távon mutatott viselkedését illetően. Szakemberek véleménye szerint az MP4/25-ös kódjelű masinának két neuralgikus pontja van. Egyik a motor hűtésének elégtelensége, amit az edzés utolsó pillanatában lerobbant Mercedes-aggregát is alátámaszt. Másik pedig a lassú kanyarokban történő kigyorsításoknál jelentkező tapadási probléma. A hétvégén azonban javarészük revideálni kényszerült álláspontját, jóval stabilabban viselkedett az autó az ívek kivezetéseinél.
A remek idő kivonzott több ezer spanyol rajongót is a pályára, Alonso mégsem kényeztette el őket, inkább a teljesen felújított, 283-as sorozatszámú autó bejáratásán dolgozott, ami bizony nem ment éppen zökkenőmentesen, délelőtt egy elektronikai meghibásodás miatt cc. másfél órát vesztegelt a boxban. Délután sem idézte az elmúlt hetek következetes tempóját hosszabb távon az autó, habár a benzinszintekről persze fogalmunk sincs. A Ferrari szintjén teljesített a boxkiállások begyakorlására is nagy hangsúlyt fektető Force India, valamint az újabb hidraulikai hibát elkönyvelő Renault.
Alguersuari volt a nap legszorgalmasabb tesztelője a maga 110 körével, ez a tapasztalat minden bizonnyal kamatozódni fog a versenyhelyszíneken az ifjú spanyol számára. A két újonc csapat tetemes hátránnyal a mezőny végén kullogott. A Virgin ráadásul délben abbahagyta a napi munkát, miután di Grassi – vélhetően a hátsó felfüggesztés hibája folytán – kicsúszott a tempós 9-es kanyarban („ La Campsa”), s alaposan összetörte autóját, tartalék alkatrésszel pedig továbbra sem rendelkezik az istálló. A Lotus napja a lehető legrosszabbul kezdődött, a hidraulika megadta magát, ezt követően sem nyújtottak acélos teljesítményt, hiszen csaknem egy egész másodperccel maradtak el a rivális Virgintől, viszont legalább körszámban tartották a lépést a középmezőnnyel. A maláj csapat autóját egyébként ez alkalommal is a tesztpilóta, Fauzy ismertette meg az új pályával.
 
Végeredmény, Montmeló-Barcelona, Circuit de Catalunya, 1. nap, 2010. 02. 25.
 
 
Az ifjú Hülkenberg bizonyult a leggyorsabbnak pénteken
 
Az időjárásra pénteken sem lehetett panasz, az aszfalt hőmérséklete már a 30 fokot is elérte, ennek megfelelően jócskán javultak a köridők.
 
A nap győztese a GP2 tavalyi bajnoka, Nico Hülkenberg volt, a német időmérésre gyakorolt, s így futott 23 ezreddel gyorsabb időt, mint a kétszeres világbajnok Alonso. A Williams délelőtt a hosszú etapokra helyezte a hangsúlyt, összesen 82 kört róttak hiba nélkül 2 és fél óra leforgása alatt, ami minden más csapatnak becsületére vált volna.
 
Alonso azonban még délelőtt, tehát jóval porosabb pályán futotta meg leggyorsabb körét, igaz, ő is rövid etapon próbálkozott. Több versenyszimuláció keretében a beállításokra összpontosítottak, továbbá a legfrissebb újításaikat tesztelték. Az aerodinamikai újdonságok közül kiemelkedik az új motorborítás és az oly jellemző „cápauszony.” Teljesen azért nem lehettek elégedettek, az edzés utolsó pillanatában ugyanis újfent megállt a Ferrari, a pontos okát nem közölték, bár a kinti újságírók szerint nem repestek éppen a boldogságtól a csapattagok…
 
A Sauber is komplett versenyhétvégében gondolkodott, minden nemben igyekeztek megmérni autójuk teljesítőképességét, különösen a versenytempóval elégedettek is voltak, mint ahogy de la Rosa is örömmel konstatálta, hogy 40-hez közeledve sem kopott gyorsasága, rögtön az első körben képes „forró kört” produkálni.
 
Mindenképpen említésre érdemes a Force India szereplése, a VJM-03-as kódjelű masina minden tekintetben felveszi a versenyt a középmezőny elejével, érdemes lesz kitüntetett figyelemmel követni Mallyaékat az idény folyamán. A Red Bullnál távolról sem lehetett annyi elégedett arcot látni, mint előző nap, Vettel egyáltalán nem volt elégedett a tapadással, amennyiben a Ferrarival közvetlenül összevetjük a köridőket, két és fél másodperc differenciát mutatnak a számok, persze benzinmennyiségtől függően ez sem perdöntő bizonyíték. Ráadásul újra kisebb gikszer hátráltatta a csapatot.
 
Csak az utolsó tesztnapját végző Alguersuari mögött zárt két előretaksált istálló. A Mercedesnél és a McLarennél sem élvezett elsőbbséget az időmérős gyakorlatok, inkább hosszabb távon figyelték versenygépeik viszonyát az abroncsokhoz, továbbá több újítással is felszerelkeztek. Schumacher kissé csalódottan nyilatkozott a „nem eléggé gördülékeny tesztmunka” miatt, a McLarennél viszont beszédes módon elégedettnek tűntek.
 
A Renault csekély körszámmal zárta a napot, minekután egy felfüggesztéssel kapcsolatos probléma miatt rengeget időt vesztettek. A két újonc közti sorrendben váltás történt, a Lotus kerekedett felül, bár hozzá kell tenni, hogy Trulli alatt kétszer is megmakacsolta magát a hidraulika, továbbá di Grassi csütörtöki előre be nem tervezett „töréstesztje” miatt Glock csak keveset nyomhatta a gázt.
 
Végeredmény, Montmeló-Barcelona, Circuit de Catalunya, 2. nap, 2010. 02. 26.
 
 
1.
Nico Hulkenberg
Williams
1:20.614
 
99 kör
2.
Fernando Alonso
Ferrari
1:20.637
+0.023
134 kör
3.
Pedro de la Rosa
Sauber
1:20.973
+0.359
114 kör
4.
Vitantonio Liuzzi
Force India
1:21.056
+0.442
90 kör
5.
Sebastian Vettel
Red Bull Racing
1:21.258
+0.644
125 kör
6.
Jaime Alguersuari
Toro Rosso
1:21.571
+0.957
104 kör
7.
Michael Schumacher
Mercedes GP
1:21.689
+1.075
85 kör
8.
Lewis Hamilton
McLaren
1:22.152
+1.538
93 kör
9.
Robert Kubica
Renault
1:24.912
+4.298
53 kör
10.
Jarno Trulli
Lotus F1
1:25.524
+4.910
70 kör
11.
Timo Glock
Virgin Racing
1:25.942
+5.328
52 kör
 
Először végzett egy tesztnap élén a Mercedes
 
Szombaton ismét kísértette az időjárás a résztvevőket, két órával az edzés megkezdése után ugyanis eleredt az eső, s bár gyorsan elállt, s a pálya is felszáradt valamelyest, az utolsóelőtti napon már nem tudtak igazán gyors köröket futni a csapatok.
 
Ennek köszönhetően – a tesztidőszakban először – a MercedesGP járműve zárt a tabella élén, miután Rosberg a teszt első órájában több kvalifikációs gyakorlatának egyikén, kevés üzemanyaggal csak alig maradt el Hülkenberg előző napi etalonjától. Délután a versenyszimulációké volt a főszerep, friss szett gumikon egészen tisztességes, 1:22,5 körüli tempót mutatott be a Mercedes, bár hozzá kell tenni, hogy újabb technikai probléma sújtotta a csapatot, nem sokkal az edzés leintése előtt.
Buemi hasonló koreográfiával vitte végig ezt a napot, bizonyította, hogy a Toro Rosso is képes gyors körre időmérős benzinszint mellett, versenykörülmények közt viszont jobban elmaradt az élbolytól. A technika ördöge a faenzai alakulatot is megtréfálta.
 
A McLarennél rögtön az első körben jelentkezett mechanikai hiba, de sok időt így sem vesztettek. Érdemes volt megfigyelni, hogy ugyanolyan edzésprogram mellett (benzinszintekről persze csak elképzeléseink lehetnek) az élre került az MP4/25-ös, legalábbis a kopott, felmelegített gumikon mindenképpen, fél másodpercet vertek a mögöttük álló Ferrarira. Amint kerékcserére került sor, jócskán visszaesett a McLaren tempója, nem kizárt tehát, hogy az abroncsok üzemi hőfokra helyezésével gondjai vannak az autónak. Helyesebben a vasárnap látottak alapján talán inkább Buttonnak?…
 
Barrichello napja sem volt zökkenőktől mentes, délelőtt megpördült a vizes aszfalton, a kavicságyból csak a tréler menekítette ki, az edzés utolsó perceiben pedig félre kellett állnia, megállt alatta az autó. A Ferrarinál elégedettek voltak mind a körszámmal, mind a leszorító erő és a tapadás javulásával, mind a teljesített versenyszimulációval, aminek keretében csak úgy záporoztak az 1:22-es köridők. A Renault-nál és a Force Indiánál a beállítások finomításán volt a hangsúly, a francia csapat elsősorban kvalifikációs gyakorlatoknak vetette alá orosz versenyzőjét, míg Sutil nagyobb benzinmennyiség mellett dolgozott.
 
A Red Bull átmeneti napként fogta fel a szombatot, az új padlólemez miatt a délelőtt inkább installációs (felvezető, rendszerellenőrző) körökre korlátozódott, az utolsó 2 órában aztán elkezdődhetett az érdemi munka, amivel Vettel meg is volt elégedve. Megtört a jég, a Lotus által végre az egyik újonc befért valamelyik régebbi istálló elé, ebben azonban az is közrejátszott, hogy Kobajasi egy árva kört sem tett meg még az eső előtt, s aztán is komoly benzinterhelés mellett folyt a munka. Annyi mindenképpen előrelépésnek számított Trulliék számára, hogy komolyabb meghibásodás nélkül abszolváltak több, mint 100 kört, ellentétben a Virginnel, ahol benzinszivárgás miatt sikerült rövidkére a pályán töltött intervallum.
 
 
Végeredmény, Montmeló-Barcelona, Circuit de Catalunya, 3. nap, 2010. 02. 27.
 
1.
Nico Rosberg
Mercedes GP
1:20.686
 
128 kör
2.
Sébastien Buemi
Toro Rosso
1:21.413
+0.727
106 kör
3.
Jenson Button
McLaren
1:21.450
+0.764
105 kör
4.
Rubens Barrichello
Williams
1:21.975
+1.289
100 kör
5.
Felipe Massa
Ferrari
1:22.344
+1.658
115 kör
6.
Vitalij Petrov
Renault
1:22.523
+1.837
68 kör
7.
Adrian Sutil
Force India
1:22.606
+1.920
61 kör
8.
Sebastian Vettel
Red Bull Racing
1:23.123
+2.437
51 kör
9.
Jarno Trulli
Lotus F1
1:25.059
+4.373
102 kör
10.
Kobajasi Kamui
Sauber
1:26.216
+5.530
105 kör
11.
Timo Glock
Virgin Racing
1:26.305
+5.619
31 kör
 
 Hamilton volt a leggyorsabb a szezon „első időmérőjén”
 
Alighanem minden Forma-1 iránt rajongó érdeklődő a szezon kezdete mellett arra várt, hogy végre olyan következzék olyan teszt, amin a legtöbb csapat időmérésre gyakorolt, vagyis – nagy bizonyossággal – kevés üzemanyaggal róják a köröket. 14, messzemenő következtetésekre alkalmatlan tesztnap után az utolsó, vasárnapi tréningen végre erre is sor került. Eső helyett most a szél okozott kisebb fennakadást az eltervezett programokban.
 
A tesztidőszak záró felvonása ennek megfelelően roppant szoros küzdelmet hozott, hiszen az első öt versenyző két tizeden belül végzett, de méh a 8. helyezett Kobajasi és bőven fél másodpercen belül zárt az éllovashoz, Lewis Hamiltonhoz képest. A McLaren minden szempontból ütőképesnek bizonyult, ugyanis nemcsak a dél előtti szünetet megelőző tűzijátékban utasította maga mögé ellenfeleit, hanem a délutáni háromszori 22 körös versenyszimulációk folyamán még inkább odavert a többieknek. A Coulthard által korábban vázolt problémák fel sem merültek, rendkívül következetes, stabil tempót diktált a versenygép. Nem véletlen, hogy másnap többen, így Ross Brawn is a McLarent helyezte a képzeletbeli ranglista élére.
 
A Red Bullnál két versenyző is szerepet kapott, a szombati malőr miatt Vettel délelőtt vezethette az RB6-ost, Webberrel egyetemben szintén igencsak versenyképesnek bizonyult. Massa az időmérős szimulációt követően hosszabb etapokon vizsgálta a gumik viselkedését, ott egyenletes tempót diktált, igaz, többször visszatért a boxba, a szerelők sokat dolgoztak autóján, elképzelhető, hogy a melegedő aszfalton gondok támadtak az autó balanszával, legalábbis a kinti újságírók erre gyanakodnak. Mintha a Ferrari – új fejlesztések ide, meg oda – egy kicsit megállt volna az úton, a csapat korábbiaknál visszafogottabb nyilatkozatai is erre engednek következtetni.
 
Sutil meglepően versenyképesnek bizonyult az időmérős tréningen, mi több, tartotta a lépést nagynevű riválisaival, emellett különböző fékhűtési megoldásokat is teszteltek. Michael Schumacher saját bevallása szerint „mókás napon” van túl, ugyanis először találkozott igazán össze Hamiltonnal a pályán, a hétszeres világbajnok legenda több körön keresztül „védte pozícióját” a kevesebb benzinnel körözgető ifjú trónkövetelőt. A „mókát” aztán az edzés utolsó két órájában visszakapta, háromszor szakították meg piros zászlóval versenyszimulációját.
 
 
Barrichello gondterhes nappal zárta a teszteléseket, egyszer kicsúszott a 4-es számú kanyarban, majd hidraulikai meghibásodás folytán állt meg alatta a Williams. Az eleddig stabilnak tűnő Sauberrel két probléma is felmerült, előbb a váltó ment tönkre, majd az üzemanyag-ellátás mondta be az unalmast. Ennek dacára mindketten elégedettek volt az új elemek hatékonyságával, egyszersmind ígérték híveiknek, a hibákat Bahreinig ki fogják javítani.
 
Bár Buemi ezúttal csak a 9. helyen zárt, bő másfél másodperces lemaradással, a csapatnál kimondottan derűlátóak a jövőt illetően, állításuk szerint ennyire jól még sosem álltak szezonkezdetkor. A Renault szemlátomást gyengélkedik, ezt lényegében nem is tudták (vagy akarták) cáfolni, ráadásként még a váltó és a hidraulika sem működött makulátlanul. Kubica egyébként szintén számos rövid etapot is teljesített, mindezt az eredményekből nem látszik.
 
Az újoncok csatáját újra a Lotus nyerte, más kérdés, hogy Kovalainen alatt kétszer is megállt a kocsi, a Virginnél pedig szokás szerint a hidraulikai folyadék szivárgásával voltak leginkább elfoglalva. Világszenzáció lenne, ha bármelyikük versenyre kelne a másik 9 csapattal…
 
 
Végeredmény, Montmeló-Barcelona, Circuit de Catalunya, 4. nap, 2010. 02. 28.
 
 
1.
Lewis Hamilton
McLaren
1:20.472
 
134 kör
2.
Mark Webber
Red Bull Racing
1:20.496
+0.024
61 kör
3.
Felipe Massa
Ferrari
1:20.539
+0.067
114 kör
4.
Adrian Sutil
Force India
1:20.611
+0.139
100 kör
5.
Sebastian Vettel
Red Bull Racing
1:20.667
+0.195
76 kör
6.
Michael Schumacher
Mercedes GP
1:20.745
+0.273
123 kör
7.
Rubens Barrichello
Williams
1:20.870
+0.398
84 kör
8.
Kobajasi Kamui
Sauber
1:20.911
+0.439
67 kör
9.
Sébastien Buemi
Toro Rosso
1:22.135
+1.663
88 kör
10.
Robert Kubica
Renault
1:23.175
+2.703
107 kör
11.
Heikki Kovalainen
Lotus F1
1:25.251
+4.779
65 kör
12.
Lucas di Grassi
Virgin Racing
1:26.160
+5.688
49 kör
 
 
Innentől kevesebb, mint másfél hét maradt a csapatoknak, hogy az apró-cseprő hiányosságaikat orvosolják, illetve a meglévő adatokból további előremutató következtetésekre jussanak. Jelen állás szerint 11 csapattal február 12-én rajtol az első Formula-1-es versenyhétvége. Kedd esti információk szerint az USF1 indulását szinte kizárhatjuk, egyetlen megnevezett pilótájuk, José María López szerződést bontott velük, s belső forrásoktól arról hallani, hogy megkezdték a charlotte-i főhadiszállásuk eladási folyamatát, az alkalmazottak elbocsátást.
Az argentin pilóta számára az új tulajdonos cégéről Hispania F1 Team (aka Campos Meta) jelentheti a végállomást, vélhetően tesztpilótaként számítanának rá Colin Kollesék. Bruno Senna mellé a pénz az indiai Karun Chandhokot sodorhatja a rajtlistára. A StefanGP továbbra is rendíthetetlenül küzd ugyanezért, sorsuk napokon belül kiderül. (Remélhetőleg…) Az mindenesetre példátlan és érthetetlen, hogy egyetlen tesztkilométer nélkül szándékoznak rajthoz állni Bahreinben!
 
Legközelebb a 2010-es szezon előzetesével jelentkezünk, melyben a szabályváltozások és az újoncok rövid bemutatásán túl a vélt, vagy valós erősorrenddel vezetjük fel az izgalmasnak ígérkező idényt.

Nagy Dávid (Dave)
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83) Gazdaság (702) Flag gondolja (36) Irodalmi kávéház (537) Mondom a magamét (7501) Heti lámpás (310) Rejtőzködő magyarország (168) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (30) Sport (729) Belföld (10) Nézőpont (1) Kultúra (6) Egészség (50) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Történelem (17) Gasztronómia (539) Életmód (1) Tereb (146) Mozi világ (440) Tv fotel (65) Politika (1582) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1309) Jobbegyenes (2778)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>