Ma 2020 szeptember 27. Adalbert napja van. Holnap Vencel napja lesz.
046d19f91ce87b48abe7f295ae7bf15f.jpg

Sorozatmustra XXXVIII. - Raising Hope

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A FOX a Runnung Wilde mellett, ezzel az újonc szitkommal is bepróbálkozott, valamivel nagyobb sikerrel, és igazából nekünk is jobban tetszett. Más helyzet, más sztori, más szereplők természetesen, pont ezért voltak rendben a dolgok. Vélemény a bejegyzésben.

Nem sok reményt fűztem a FOX által berendelt szitkomokhoz. Valahogy ez az a terület számukra, ahol nem nagyon tudnak sikeresek lennie. Az előző években is próbálkoztak, de nem jártak sikerrel. Most hoztak két egykamerás szitkomot, amelyek közül talán pont a Raising Hope lesz a sikeresebb. Greg Garcia neve főleg azok számára lehet ismerős, akik nézték Earl (My Name is Earl) kalandjait. Nos, itt is valami hasonlót kapunk. Greg nem nagyon változtatott a korábbi recepten. Vett egy lecsúszott, vagy max. középosztálybeli családot, és minden problémájukkal és egyszerűségükkel együtt a nyakunkba zúdította.

 
Az alaphelyzet annyi, hogy kapunk egy fiatal házaspárt, akik nagyon korán bevállaltak egy gyereket. A gyerek fel is nőtt, már 20 éves, még együtt élnek, plusz még a nagymama és egy másik rokon is a házban lakik. A nagyi a 20 éves srácról hiszi azt, hogy a férje, akinek amúgy sem egyszerű az élete, ha szívatni kell valakit, akkor többnyire őt veszik elő. Egy este is emiatt kell elinduljon vásárolni, út közben azonban megment egy csajt, akivel össze is fekszenek. Az eredmény, a csajról kiderül, hogy nem egy fasziját megölte már, gyorsan börtönbe is kerül, ám 9 hónappal később életet ad egy gyereknek, akit Jimmy mindenképpen szeretne felnevelni, és nem akar lemondani róla.
 
A szereplők, főleg a házaspár tagjai ismerősek lehetnek nem egy sorozatból. Garret Dillahunt volt már főszereplő Terminátor sorozatban, plusz megfordult pár helyen vendégszereplőként is. Feleségét Martha Plimpton játssza, aki szintén látható volt pár helyen. Utoljára a How To Make it America egyik mellékszereplőjeként. Rajtuk kívül még Lucas Neff lehet érdekes. Már csak azért is, mert eddig egy sorozatban sem láthattuk nagyon, ennek ellenére itt egészen jól hozta a bugyuta karaktert, mint ahogy ilyen szempontból a többiekkel sem lehetne semmi bajom.
 
Bár nem akarnám dicsérni a sorozatot, hiszen amolyan szódával elmenős kategória inkább. De hosszabb távon szerintem a FOX tudna mit kezdeni vele. A karakterek adottak, ráadásul van is bennük lehetőség, a család eléggé bolond, és a gyereknevelés adta problémák is elősegíthetik a jó poénok érkezését. Én legalábbis párat itt is kaptam, és nem venném el a lehetőséget a sorozattól. Pár rész biztosan kelleni fog, hogy lássuk merre tartanak. Az általam kigondoltok pontok, 6/10 is szerintem ezt tükrözik. A közepesnél valamivel jobb, olykor poénos vagy legalábbis jó élethelyzeteket teremtő sorozatot kaptunk, ami a 20 percével szórakoztató is lehet.
 
teddike
(]]>teddike.freeblog.hu]]>)

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Történelem (14) Flag gondolja (33) Rejtőzködő magyarország (171) Politika (1571) Sport (729) Belföld (5) Vetítő (37) Kultúra (6) Autómánia (61) Heti lámpás (243) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (490) Tereb (140) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (1854) Mozaik (83) Egészség (50) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Mondom a magamét (4814) Titkok és talányok (12) Gazdaság (652) Életmód (1) Nagyvilág (1452) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>