Ma 2020 szeptember 26. Jusztina napja van. Holnap Adalbert napja lesz.
09d465165f5e370ac90b11897148861c.jpg

Sorozat mustra II.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Korábbi ígéretünkhöz híven mostani sorozatos mustránkban szó lesz a Hazudj ha tudsz illetve a Greek érkezéséről. Újra előkerül a 90210 és ezzel párhuzamosan beszélünk a Crusoe érkezéséről. Illetve személyes kedvencként, pár szót ejtünk a Lost ötödik évadáról is.

Segítünk választani – Sorozat premierek

 Egy hete szót ejtettünk a Chuck és a Minden lében négy kanál érkezéséről. Most a Hazudj ha tudsz (Lie To Me) kerül az asztalra, amiről röviden annyit érdemes tudni, hogy a főszereplője Tim Roth és a FOX csatornán futotta az első évadát. Tim Roth a Hulk gonoszaként lehet ismerős sokunk számára, illetve már korábban is feltűnt több szerepben. A sorozatban egy olyan zsenit alakít, aki hosszas tanulmányozás és tanulás után, nagyon apró kis jelekből is észre tudja venni, hogy ha valaki hazudik. Ezekre az alapokra alapított egy saját céget, ahol hozzá hasonló emberekkel együttdolgozva próbál segíteni különböző problémák megoldásában.
 
 
Az első évad 13 részes, így ha minden jól megy, akkor az RTL lesz annyira rendes, hogy megszakítás nélkül leadja majd az első évadot. Amelyből szeptemberbe kezdődik majd a második (az amerikai nézők számára), hiszen megkapta a berendelést. Továbbá még azt érdemes tudni róla, hogy bár nyomozós kategória, teljesen más, mint a jól megszokott CSI család, így aki esetleg valami újra vágyna, annak (is) mindenképpen ajánlott bepróbálni.
 
Július 19.-én bemutatásra kerül nálunk is az ABC Family egyik sikersorozata, a Greek, mely nálunk a Greek, a szövegség címen fog futni. A vasárnap délutáni időpont is jól tükrözi, hogy egy tini - szirup sorozatról beszélünk, amely a Beta, Gamma, Delta házakban játszódik. Biztos láttatok már olyan filmeket, melyekben ezek a „házak” kerültek a középpontba. Nagyon nem kell messze mennem, pl. itt van a Bővér Szálló is. A középpontban a párkapcsolatok, a család és a barátok fontossága áll. Nagy dobásra ne számítsatok azért, de a vasárnap délutáni limonádé mellé teljesen jó szórakozás lesz.
 
 
 
A TV2 gyorsan reagált
 
Egy hete, a korábbi bejegyzésünkben még vígan írtunk arról, hogy érkezik az új 90210. Most viszont már arról kell beszámolnunk, hogy a sorozat hatalmasat hasalt, így a TV2 gyorsan le is vette a műsorról, és egy hét múlva érkezik a helyére a Crusoe.
 
A 90210 bukását azért tényekkel is alátámasztjuk: az első részt közel 530 ezer néző követte végig, ami az akkor tv-t nézők 14%-t jelenti. Még ennél is rosszabb adat a reklámozok szempontjából fontos korcsoportban elért számokat látva, itt ugyanis csak 250 ezren voltak kíváncsiak a szerelmi bonyodalmakra, ami jelen esetben 15%-os közönségarányt jelent. (A fontos korcsoport, a jobb érthetőség kedvéért, a 18-49 közötti felnőttekre vonatkozik.)
 
 
A TV2 látva ezt a hatalmas bukást gyors lépésre szánta el magát, és a harmadik rész után behozza a Crusoe-t, ami mondhatni a modern Robinson Crusoe története a szigettel, Péntekkel, és a szigetre érkező rossz emberekkel. Ami az érdekesség ebben, hogy amíg a 90210 megkapta a második évados berendelést (igaz más csatornán ment Amerikában és más célközönséggel), addig a Crusoe csúnya bukta lett, és pár rész után hétvégi időpontba lett száműzve, ami az ottani tézési szokásokat ismerve, gyors eltakarítást jelent. Ettől függetlenül persze, érdekes lesz majd nézni, hogy hazánkban mire lesz képes a sorozat.
 
 
Lost 5. évad – Érdemes követni
 
Most nehéz fába vágtam a fejszémet, de próbálkozni lehet, szól a mondás. Így én ezen az oldalon keresztül is próbálom arra buzdítani a kedves olvasókat, ha tehetik nézzék a Lost újabb kalandjait.
 
Sajnos kis hazánkban, a nagyobb közönség felé nyitó RTL Klub csúnyán elbánt a sorozattal, de ez sajnos a nézők hibája is. Annyira rossz, illetve alacsony nézettségi adatokat produkált, hogy a péntek estéről vasárnap délutánra került át. Sőt a mostani, teljesen új évaddal az a csúfság esett meg, hogy három részt adnak le belőle egyszerre.

 
Teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy aki az első évadok alatt nem szerette meg a sorozatot, az most már nem fog bekapcsolódni, és akik meg szerették, már régen látták ezeket a részeket, hiszen az internet hatalma mellett, még az AXN is korábban adta az ötödik évadot. De én legalább nyugodtabban teszem le a fejem, így hogy szóltam. Vasárnaponként, késő délután, az RTL Klub műsorán a Lost 5. évad!

 
 
 teddike
(]]>teddike.freeblog.hu]]>)

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja
 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Vetítő (37) Életmód (1) Tereb (140) Alámerült atlantiszom (142) Irodalmi kávéház (490) Rejtőzködő magyarország (171) Gasztronómia (539) Egészség (50) Mondom a magamét (4814) Politika (1571) Kultúra (6) Nagyvilág (1452) Tv fotel (65) Mozaik (83) Történelem (14) Heti lámpás (243) Belföld (5) Jobbegyenes (1854) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (652) Flag gondolja (33) Autómánia (61) Titkok és talányok (12) Sport (729)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>