Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
3f5ac37252bee28b4c88a6a6ad6f2ed0.jpg

Zalaháshágy középkori temploma

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

Rómer Flóris bencés szerzetes tanár (1815–1889), lappangó régiségeink úttörő felkutatója az 1860-as évek elején a zalai tájakon járt szemleúton. Elsőként vizsgálta szakértő szemmel a falusi templomokat, próbálta kihámozni a későbbi átépítések alól a középkori részleteket. A Vasárnapi Újság 1863. évfolyamában Archeológiai levél Zala megyéből címmel készített úti beszámolót, amelyben ismertette többek közt a háshágyi plébániatemplomot, és leírta az épület belső falában másodlagosan elhelyezett domborművet. A román kori faragott kő eredetileg a templomhajó déli oldalán lévő bejárat félköríves oromzatát díszítette, és a Nyugat-Dunántúl időbeli rokon emlékein több helyütt látható Agnus Dei – Isten báránya – szimbólumot ábrázolja. 1975 nyarán, a templom részleges tatarozásakor ellátogatott Zalaháshágyra Entz Géza művészettörténész-professzor (1913–1993) a kőszobrász szakértővel együtt megszemlélni a becses faragványt. Elhatározták, hogy kiemelik a falból, áthelyezik méltó és jobban látható helyre, ám a műemléképület helyreállítására végül nem jutott elég pénz. A timpanon ma is ott rejtezik az északi hajófal közepén, a padok mögött. Száznegyven évvel Rómer felfedezése, negyedszázaddal a tudósok terve után nem lehet azt állítani, hogy Magyarországon elkapkodnák az efféle ritkaság megfelelő bemutatását.
Zala megye vasi határán, az Őrség közvetlen szomszédságában található a ma hatszáz lelkes Háshágy. Neve, amelyet 1328-ban említ először okirat, a környéken ma is nagy számban előforduló hársakra utal. A középkorban kisebb vára is volt, amelynek árkai még kivehetők a település kertjeiben. A szóban forgó Szentháromság-plébániatemplom a falu közepén, kis domb tetején áll, kelet felé álló, jókora támpilléres szentélyét megkerüli az országút. A XIII. század második felében, a tatár pusztítás utáni országépítés idején készült, de az 1200-as évek végén két irányban megnagyobbították. Ekkor épült nyugati tornya is, mögötte a kegyúri karzattal. A részleges feltárás során előkerültek a déli homlokzat – Rómer által is lerajzolt – XIII. századi, kisméretű, tölcsérbélletes ablakai, kibontakozott az eredeti félköríves bejárat. Az épületnek e legkorábbi szakaszán további román kori tagozatok – függőleges falsávok és párkánytöredékek – figyelhetők meg festői összevisszaságban.
A templomot az 1500-as évek derekán a protestánsok foglalták el. A katolikusok csak 1737-ben kapták vissza egyházukat, közben a törökök elpusztították a falut, lerombolták a várat és a templomot is. Egy 1690-ben kelt vizitációs jegyzőkönyv szerint a szentélynek és a toronynak csak romjai maradtak. Az 1746-ban megkezdett újjáépítés során készült barokk szentély egyforma széles a hajóval, tőle diadalív választja el, keleti végét egyenes harántfal zárja le. A délről hozzá csatlakozó sekrestye a XIX. század végi renováláskor készült, ekkor nyitottak új bejáratot a hajó déli oldalán, és falazták be a román kori kapuzatot.
Zala megye az ország más vidékeihez képest szerencsésebben átvészelte a hódoltság korát, építészeti emlékekben viszonylag gazdag, de néhány szépen helyreállított, „fotogén” műemléke mellett elég sok elhanyagolt, kutatásra és restaurálásra váró régi templomot látni a területén. Közéjük tartozik a zalaháshágyi is.

Ludwig Emil, mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (537) Titkok és talányok (12) Történelem (17) Rejtőzködő magyarország (168) Alámerült atlantiszom (142) Nagyvilág (1309) Tereb (146) Szépségápolás (15) Heti lámpás (310) Egészség (50) Flag gondolja (36) Tv fotel (65) Sport (729) Gasztronómia (539) Nézőpont (1) Belföld (10) Mozaik (83) Kultúra (6) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (7501) Politika (1582) Gazdaság (702) Jobbegyenes (2778) Vetítő (30) Életmód (1) Mozi világ (440) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>